|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a nyilvánossághoz - a Katalizátor Iroda tiltakozása
"... tiltakozik a polgármesteri hivatalok, korábban a
kerületi tanácsok pártállami időket idéző gyakorlata ellen, amellyel
a közterülethasználati kérelmeinket elutasítják, illetve tiltakozunk
a Közterületfelügyelőség tervezett akciója ellen, amely
megakadályozná árusító standjainkat a további működésben.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Válságban a magyar politikai pártok
"Mécs, aki az ötvenhatosokat képviselő, már csaknem egyedül a
vezetésben, meglehetősen diktatórikusnak tartja a párt irányítását,
amelybe a tagságnak alig van beleszólása. Úgy véli, a vezetést annak
idején alapvetően három kör adta: a volt illegális Beszélő című lap
szerkesztői, az ötvenhatosok, akik tehát mára már lemorzsolódtak, és
a független értelmiségiek, akik nem feltétlenül azonosak a korábbi
demokratikus ellenzékkel.
Mécs Imre azt érzékelteti, hogy a vezetés gyakorlatilag két
ember kezébe csúszott, Magyar Bálintéba és Kis János filozófuséba,
aki a párt elnöke. "
|
|
|
|
|
|
|
Bush Castróról
|
Washington, 1990. november 30. péntek (AFP) - Fidel Castro
diktátor, aki a világban végbemenő demokratikus folyamatokkal
szemben úszik - jelentette ki csütörtökön George Bush. Az amerikai
elnök az Univision nevű spanyol nyelvű televíziós hálózatnak adott
interjújában renegátnak és a nemzetközi közösség páriájának
minősítette a kubai vezetőt.
Az interjút még azt megelőzően sugározták, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában sor került volna az Irakkal kapcsolatos újabb döntés meghozatalára, amelyet Kuba végül nem szavazott meg. Mint Bush elmondta, a szerdai amerikai-kubai külügyminiszteri találkozó egyetlen célja az volt, hogy James Baker külügyminiszter megszerezze Kuba támogatását a csütörtökön tárgyalt amerikai javaslathoz. - Catro soha nem szavazott amellett, amit mi szerettünk volna - jegyezte meg az amerikai elnök.+++
1990. november 30., péntek 06:52
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|