|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a nyilvánossághoz - a Katalizátor Iroda tiltakozása
"... tiltakozik a polgármesteri hivatalok, korábban a
kerületi tanácsok pártállami időket idéző gyakorlata ellen, amellyel
a közterülethasználati kérelmeinket elutasítják, illetve tiltakozunk
a Közterületfelügyelőség tervezett akciója ellen, amely
megakadályozná árusító standjainkat a további működésben.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Válságban a magyar politikai pártok
"Mécs, aki az ötvenhatosokat képviselő, már csaknem egyedül a
vezetésben, meglehetősen diktatórikusnak tartja a párt irányítását,
amelybe a tagságnak alig van beleszólása. Úgy véli, a vezetést annak
idején alapvetően három kör adta: a volt illegális Beszélő című lap
szerkesztői, az ötvenhatosok, akik tehát mára már lemorzsolódtak, és
a független értelmiségiek, akik nem feltétlenül azonosak a korábbi
demokratikus ellenzékkel.
Mécs Imre azt érzékelteti, hogy a vezetés gyakorlatilag két
ember kezébe csúszott, Magyar Bálintéba és Kis János filozófuséba,
aki a párt elnöke. "
|
|
|
|
|
|
|
Patthelyzet a kormány és a taxisok közötti tárgyalásokon
|
1990. október 26., péntek - Nem jött még létre megállapodás
a kormány és a taxisok közötti megbeszéléseken. Horváth Balázs
belügyminiszter - aki Antall József távollétében kormányfői
teendőket lát el - közölte: déltől kezdve megkísérlik a hidakat
felszabadítani, a normális közlekedési rendet helyreállítani, s
ehhez megvannak a törvényes eszközeik. Reményét fejezte ki, hogy a
taxisok érdekképviseleteinek vezetői ebben partnerek lesznek.
A Népjóléti Minisztérium felhívásában arra kérte a demonstrációban résztvevőket, hogy segítsék az egészségügyi dolgozók tevékenységét, engedjék útjukra a vért, és vérkészítményt szállító autókat. Ennek ellenére a belügyminiszter beszámolt arról, hogy percről percre rosszabb a helyzet a fővárosban, a csepeli HÉV nyomvonalát eltorlaszolták, a tömeg hangulata egyre agresszívabb, már a mentőket sem engedik tovább, s egy rendőrt is bántalmaztak. A Belügyminisztérium arról értesült, hogy a metró forgalmának megbénítása is várható.
A taxisok ugyanakkor továbbra is fenntartják követelésüket: legalább hétfőig függessze fel a kormány az új benzinárakat. Ezzel egyidejűleg folytassanak tárgyalásokat arról, hogy a váratlanul bejelentett üzemanyag áremelések ellentételezésére milyen lehetőség nyílik.
Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter az áremelés váratlan bejelentését azzal indokolta, hogy a kormány el akarta kerülni a spekulációs célú felvásárlásokat. Az ország üzemanyagtartalékai a korábbi 9 napról - ami egyébként igen kevés - az utóbbi hetekben 2-3 napra csökkent. Amennyiben jelentősebb felvásárlás kezdődött volna meg, az ország helyzete katasztrofálissá vált volna. (MTI)
1990. október 26., péntek 11:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|