|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a nyilvánossághoz - a Katalizátor Iroda tiltakozása
"... tiltakozik a polgármesteri hivatalok, korábban a
kerületi tanácsok pártállami időket idéző gyakorlata ellen, amellyel
a közterülethasználati kérelmeinket elutasítják, illetve tiltakozunk
a Közterületfelügyelőség tervezett akciója ellen, amely
megakadályozná árusító standjainkat a további működésben.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Válságban a magyar politikai pártok
"Mécs, aki az ötvenhatosokat képviselő, már csaknem egyedül a
vezetésben, meglehetősen diktatórikusnak tartja a párt irányítását,
amelybe a tagságnak alig van beleszólása. Úgy véli, a vezetést annak
idején alapvetően három kör adta: a volt illegális Beszélő című lap
szerkesztői, az ötvenhatosok, akik tehát mára már lemorzsolódtak, és
a független értelmiségiek, akik nem feltétlenül azonosak a korábbi
demokratikus ellenzékkel.
Mécs Imre azt érzékelteti, hogy a vezetés gyakorlatilag két
ember kezébe csúszott, Magyar Bálintéba és Kis János filozófuséba,
aki a párt elnöke. "
|
|
|
|
|
|
|
Fővárosi kitüntetések március 15-e alkalmából
|
1990. március 14., szerda - Nemzeti ünnepünk, március 15-e
alkalmából szerdán kitüntetési ünnepséget rendeztek a Fővárosi
Tanács épületében.
Bielek József tanácselnök rövid köszöntő után a főváros fejlődése érdekében végzett kiemelkedő közéleti, tudományos, kulturális és művészeti tevékenységért adományozott kitüntetéseket nyujtott át.
Pro Urbe Budapest kitüntetésben részesültek:
Czinczok György a Sasad MGTSZ elnöke, dr. Hofer Miklós egyetemi tanár, dr. Kováts Istvánné a VIII. kerületi tanács tagja, Lengyel Péter író, Ráday Mihály a Magyar Televízió operatőre és Zombor Gábor a Fővárosi Gázművek vezérigazgatója.
Pro Arte Budapest kitüntetést kaptak: Bánhidi Frigyes, a Martos Flóra Gimnázium tanára, Bod László festőművész, Garas Dezső színművész, dr. Henye Nándorné, a Fővárosi Tanács VB főosztályvezető-helyettese, ifj. Sapszon Ferenc, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola művészeti vezetője, Szalay Ágnes, a Szabó Ervin Könyvtár zenei gyüjteményének vezetője.
A Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje kitüntetését vehette át Nagy Richard, a Fővárosi Tanács nyugalmazott elnökhelyettese.
A Magyar Köztársaság Csillagrendje kitüntetést kapták: dr. Aggod Józsefné, a VII. kerületi Tanács elnökhelyettese, dr. Földi Mária, a Fővárosi Tanács VB főosztályvezető-helyettese, Kőkuti Dénesné, az I. kerületi Attila u. 89. sz. Óvoda vezetője, dr. Molnár Ferenc, a VIII. kerületi Tanács elnöke, dr. Szeibert Imre, a Józsefvárosi Közért Vállalat igazgatója, Tichy Lajos, a Fővárosi Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Szolgáltató Vállalat művezetője. (MTI)
1990. március 14., szerda 16:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|