|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a nyilvánossághoz - a Katalizátor Iroda tiltakozása
"... tiltakozik a polgármesteri hivatalok, korábban a
kerületi tanácsok pártállami időket idéző gyakorlata ellen, amellyel
a közterülethasználati kérelmeinket elutasítják, illetve tiltakozunk
a Közterületfelügyelőség tervezett akciója ellen, amely
megakadályozná árusító standjainkat a további működésben.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Válságban a magyar politikai pártok
"Mécs, aki az ötvenhatosokat képviselő, már csaknem egyedül a
vezetésben, meglehetősen diktatórikusnak tartja a párt irányítását,
amelybe a tagságnak alig van beleszólása. Úgy véli, a vezetést annak
idején alapvetően három kör adta: a volt illegális Beszélő című lap
szerkesztői, az ötvenhatosok, akik tehát mára már lemorzsolódtak, és
a független értelmiségiek, akik nem feltétlenül azonosak a korábbi
demokratikus ellenzékkel.
Mécs Imre azt érzékelteti, hogy a vezetés gyakorlatilag két
ember kezébe csúszott, Magyar Bálintéba és Kis János filozófuséba,
aki a párt elnöke. "
|
|
|
|
|
|
|
Szünetel a pénztárforgalom a Déli pályaudvaron
|
1990. január 20., szombat - Szünetel a pénztárforgalom a
főváros Déli pályaudvarán szombattól. Az utasok a peronon és a
vonatban - pótdíj megfizetése nélkül - válthatják meg a menetjegyet.
Miként Urbán Lajos, a MÁV elnök-vezérigazgatója - aki a helyszínen
tartózkodott - az MTI érdeklődésére elmondta: erre az intézkedésre
azért volt szükség, mert a hajléktalanok - csaknem százan - hosszabb
ideje szállásként használják a pénztár előcsarnokát, emiatt az
utasok itt nem közlekedhetnek, számukra már nem jut hely. A
pénztárakat mindaddig zárva tartják, amíg az illetékes tanácsi
szervek - a hajléktalanok követelésének megfelelően - nem
gondoskodnak azok elhelyezéséről, szállásáról. (MTI)
1990. január 20., szombat 14:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|