|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a nyilvánossághoz - a Katalizátor Iroda tiltakozása
"... tiltakozik a polgármesteri hivatalok, korábban a
kerületi tanácsok pártállami időket idéző gyakorlata ellen, amellyel
a közterülethasználati kérelmeinket elutasítják, illetve tiltakozunk
a Közterületfelügyelőség tervezett akciója ellen, amely
megakadályozná árusító standjainkat a további működésben.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Válságban a magyar politikai pártok
"Mécs, aki az ötvenhatosokat képviselő, már csaknem egyedül a
vezetésben, meglehetősen diktatórikusnak tartja a párt irányítását,
amelybe a tagságnak alig van beleszólása. Úgy véli, a vezetést annak
idején alapvetően három kör adta: a volt illegális Beszélő című lap
szerkesztői, az ötvenhatosok, akik tehát mára már lemorzsolódtak, és
a független értelmiségiek, akik nem feltétlenül azonosak a korábbi
demokratikus ellenzékkel.
Mécs Imre azt érzékelteti, hogy a vezetés gyakorlatilag két
ember kezébe csúszott, Magyar Bálintéba és Kis János filozófuséba,
aki a párt elnöke. "
|
|
|
|
|
|
|
- Szovjet csapatok Magyarországon - 2. folyt.
|
- Én még láttam - kétszer is -, amikor bejöttek a szovjet katonák, de valószínűleg sokan nem tudják, miért vannak egyáltalán szovjet csapatok Magyarországon?
- Igen, ez egy érdekes kérdés. Már csak azért is, mert most már gyakorlatilag Magyarországon 45-46 éve tartózkodnak az "ideiglenesen ott-tartózkodó" szovjet déli hadseregcsoport katonái és tisztjei. Először mint egy megszálló, majd felszabadító hadsereg katonái érkeztek oda. 1947-ben, amikor a békeszerződést megkötötték, akkor a szovjet csapatok olyan módon tartózkodtak azután is magyar területen, hogy Ausztria felé - emlékeztetnék, hogy 1955-ig négyhatalmi megszállás alatt volt Ausztria -, hogy Ausztria felé tudják a szovjet csapatokat, felszereléseket tovább szállítani.
Na most 1955-ben Ausztria visszanyerte szuverenitását, semmilyen jogi alap nem volt arra, hogy a szovjet csapatok továbbra is Magyarországon maradjanak, ennek ellenére ottmaradtak, 1956-ban a forradalmat is leverték, aztán 1957-ben a Kádár-kormány, illetve Hruscsov ráébredtek arra, hogy valami kétoldalú szerződést azért alá kellene írni ezzel kapcsolatban. Tehát meg is született ez a döntés 1957-ben és azóta vannak ott szovjet katonák azon az alapon, hogy esetleges támadást Nyugatról egyrészt megakadályozzanak, illetve visszaverjenek.
- A Bécsből kapott jelentéseinkben az áll, hogy a magyar küldött a konferencián ezt úgy kérte, hogy semmiféle előzetes megbeszélés nem volt, vagy véleménycsere nem volt a szovjet kormánnyal. Elképzelhető ez, hogy ennyire önálló lett volna a magyar politika, vagy esetleg tapintatlannak is lehet nevezni? (folyt.)
1990. január 18., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|