|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a nyilvánossághoz - a Katalizátor Iroda tiltakozása
"... tiltakozik a polgármesteri hivatalok, korábban a
kerületi tanácsok pártállami időket idéző gyakorlata ellen, amellyel
a közterülethasználati kérelmeinket elutasítják, illetve tiltakozunk
a Közterületfelügyelőség tervezett akciója ellen, amely
megakadályozná árusító standjainkat a további működésben.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Válságban a magyar politikai pártok
"Mécs, aki az ötvenhatosokat képviselő, már csaknem egyedül a
vezetésben, meglehetősen diktatórikusnak tartja a párt irányítását,
amelybe a tagságnak alig van beleszólása. Úgy véli, a vezetést annak
idején alapvetően három kör adta: a volt illegális Beszélő című lap
szerkesztői, az ötvenhatosok, akik tehát mára már lemorzsolódtak, és
a független értelmiségiek, akik nem feltétlenül azonosak a korábbi
demokratikus ellenzékkel.
Mécs Imre azt érzékelteti, hogy a vezetés gyakorlatilag két
ember kezébe csúszott, Magyar Bálintéba és Kis János filozófuséba,
aki a párt elnöke. "
|
|
|
|
|
|
|
Gazdasági és politikai vezetők előadásai a Vasas Akadémián (4. rész)
|
Ezután Fejti György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára időszerű belpolitikai kérdésekről beszélt. Mindenekelőtt azzal foglalkozott, hogy van-e stratégiája a pártnak a politikai rendszer reformjára. Elmondta, hogy a pártnak egyszerre kell hosszú távú stratégiai kérdésekkel és konkrét gyakorlati megoldásokkal foglalkoznia. A Kádár János nevével fémjelzett időszak sok eredeti, sajtátos elemet tartalmazott, de a mai szocialista gazdasági modell megcsontosodott, konzerválódott és kizárólagossá vált. Rá kellett jönnünk, hogy a jelenlegi intézményi modell sem alkalmas a nemzetközi gazdasági életben elszenvedett hátrányok ellensúlyozására. Kisebb lépésekkel lehet ugyan ,,javítgatni,, a helyzeten, végsősoron azonban új gazdasági, politikai modellre van szükség. S alapvető átalakításra, radikális változásokra, amelyeknek végrehajtásánál vissza kell menni egészen a gyökerekig. Az MSZMP nem tart igényt hegemón szerepre - mondotta a továbbiakban -, törekvése viszont, hogy a társadalom meghatározó tényezője maradjon, legyen. Hogy erre képes lesz-e a párt, vagy sem, az politikájának sikerességétől függ. Erős és cselekvőképes pártra van szükség, amely versenyhelyzetben is képes helyt állni. Az MSZMP-nek más szervezetekhez való viszonyáról kifejtette: tartós munkakapcsolatra törekszenek mindazokkal, akik az Alkotmány elfogadásán túl a szocialista utat és a szövetségi rendszerhez való tartozást is vállalják. Az MSZMP a közmegyegyezés érdekében a különböző szervezetekkel beszélgetéseket, egyeztetéseket kezdett. (folyt.köv.)
1989. február 27., hétfő 18:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|