|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a nyilvánossághoz - a Katalizátor Iroda tiltakozása
"... tiltakozik a polgármesteri hivatalok, korábban a
kerületi tanácsok pártállami időket idéző gyakorlata ellen, amellyel
a közterülethasználati kérelmeinket elutasítják, illetve tiltakozunk
a Közterületfelügyelőség tervezett akciója ellen, amely
megakadályozná árusító standjainkat a további működésben.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Válságban a magyar politikai pártok
"Mécs, aki az ötvenhatosokat képviselő, már csaknem egyedül a
vezetésben, meglehetősen diktatórikusnak tartja a párt irányítását,
amelybe a tagságnak alig van beleszólása. Úgy véli, a vezetést annak
idején alapvetően három kör adta: a volt illegális Beszélő című lap
szerkesztői, az ötvenhatosok, akik tehát mára már lemorzsolódtak, és
a független értelmiségiek, akik nem feltétlenül azonosak a korábbi
demokratikus ellenzékkel.
Mécs Imre azt érzékelteti, hogy a vezetés gyakorlatilag két
ember kezébe csúszott, Magyar Bálintéba és Kis János filozófuséba,
aki a párt elnöke. "
|
|
|
|
|
|
|
A vetőburgonya egészséges
|
1989. február 15., szerda - Mint az utóbbi napokban kiderült: az élelmezésre szánt burgonya egy része megromlott. Ezzel kapcsolatban felmerült a kérdés: nem érte-e kár a tavasszal ültetendő vetőgumókat. Mint Csiszér János, a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat vezérigazgatója elmondotta: az általuk készletezett és forgalmazott vetőburgonya egészéges, az egész télen át tartó vizsgálatok, s a legújabb ellenőrzések is ezt mutatják. A vetőburgonyát ugyanis - bármilyen nagy tételben raktározzák is el - különleges módon tárolják.
A vállalat a tavaszi ültetésig várhatóan mintegy 13 ezer tonna burgonyát értékesít. A nagyüzemeknek és a kistermelőknek a tavalyinál több, összesen 7 fajtát ajánl, ezek közül idén újdonságnak számít a Hollandiában nemesített Kondor, Resy és Romano fajta, amelyekből idén a tavalyinál többet használhatnak fel. A Romano bőtermő, fehér húsú burgonya, amely az elterjedt Desirenél sokkal inkább ellenáll a burgonya egyik betegségének, a sugárgombás varrasodásnak. Ez a fajta, a Kondorral együtt, az elmúlt években legnagyobb területen termelt Desire legjelentősebb vetélytársa lehet. (MTI)
1989. február 14., kedd 21:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|