|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a nyilvánossághoz - a Katalizátor Iroda tiltakozása
"... tiltakozik a polgármesteri hivatalok, korábban a
kerületi tanácsok pártállami időket idéző gyakorlata ellen, amellyel
a közterülethasználati kérelmeinket elutasítják, illetve tiltakozunk
a Közterületfelügyelőség tervezett akciója ellen, amely
megakadályozná árusító standjainkat a további működésben.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Válságban a magyar politikai pártok
"Mécs, aki az ötvenhatosokat képviselő, már csaknem egyedül a
vezetésben, meglehetősen diktatórikusnak tartja a párt irányítását,
amelybe a tagságnak alig van beleszólása. Úgy véli, a vezetést annak
idején alapvetően három kör adta: a volt illegális Beszélő című lap
szerkesztői, az ötvenhatosok, akik tehát mára már lemorzsolódtak, és
a független értelmiségiek, akik nem feltétlenül azonosak a korábbi
demokratikus ellenzékkel.
Mécs Imre azt érzékelteti, hogy a vezetés gyakorlatilag két
ember kezébe csúszott, Magyar Bálintéba és Kis János filozófuséba,
aki a párt elnöke. "
|
|
|
|
|
|
|
Nemzetközi siugró-verseny a Mátrában
|
1989. február 10. péntek (MTI) - Minden esztendőben az egyik legjelentősebb magyarországi téli sportesemény a Dózsa Tiborról elnevezett nemzetközi siugró-verseny. A hagyományosan a Technoimpex támogatásával zajló viadalt tavaly nem lehetett megrendezni az általános hóhiány miatt. Most vasárnap azonban a jelek szerint semmi akadálya nem lesz annak, hogy a 26. alkalommal kiirt emlékversenyt délelőtt 10.30 órai kezdettel lebonyolitsák Mátraházán. A Magyar Si Szövetség több vezető képviselője és a versenyzők az elmult napokat éppen azért töltötték az északi hegyvidéken, hogy a rendezvényt ne kelljen kényszerűen lemondani. Lévén, hogy a szinhelyül szolgáló 70 méteres sáncon és környékén nem volt hó, s mivel az idén még nem is esett, a házigazdák egyet tehettek: a Kékesen a mult év végéről megmaradt hóból felhordták a szükséges mennyiséget Mátraházára. A társadalmi munkában végzett akció egy héten át tartott. Ez idő alatt harmincszor tette meg az utat a dugig pakolt teherautó a ,,lelőhely,, és a sisánc között. A ledöntött havat kukákban csörlőzték fel az ugróasztalhoz, és teritették el a szükséges helyeken. Kelemen Zoltán, a síugrók szakvezetője a pénteki telefonbeszélgetés során az MTI munkatársának elmondta: ha kevés is a hó, igyekezetük nem volt hiábavaló, hiszen a sánc immár ugrásra alkalmas. - Azt persze, nem tudom, hogy fáradt versenyzőink mire lesznek képesek a viadalon, hiszen a hóhordás közepette mindössze nyolc ugrást tudtak végrehajtani az edzésen. Bár lesz még módjuk vasárnapig ugyanennyi ,,gyakorlórepülésre,,, az edzések száma édeskevés ahhoz, amennyit el kellene, helyesebben el kellett volna eddig végezni. A hóhiány miatt idehaza erre nem volt mód. A Dózsa Tibor emlékviadalon mindenesetre lesz összehasonlitási alap, hiszen csütörtök estig Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország és az NSZK jelezte részvételét, de Magyarországra várjuk még Spanyolország ugróküldöttségét is. Az ibériaiak eddig még sohasem indultak a mátraházi nemzetközi eseményen. Kár, hogy az NDK szövetség lemondta a viadalt, ám a nézők igy is kiváló külföldi sportolókat láthatnak. Igy főként az ,,ugrónagyhatalmakból,, érkezőket, vagyis az osztrákokat és a nyugatnémeteket. Várhatóan félszáz ugró lép sáncra.+++
1989. február 10., péntek 11:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|