|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a nyilvánossághoz - a Katalizátor Iroda tiltakozása
"... tiltakozik a polgármesteri hivatalok, korábban a
kerületi tanácsok pártállami időket idéző gyakorlata ellen, amellyel
a közterülethasználati kérelmeinket elutasítják, illetve tiltakozunk
a Közterületfelügyelőség tervezett akciója ellen, amely
megakadályozná árusító standjainkat a további működésben.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Válságban a magyar politikai pártok
"Mécs, aki az ötvenhatosokat képviselő, már csaknem egyedül a
vezetésben, meglehetősen diktatórikusnak tartja a párt irányítását,
amelybe a tagságnak alig van beleszólása. Úgy véli, a vezetést annak
idején alapvetően három kör adta: a volt illegális Beszélő című lap
szerkesztői, az ötvenhatosok, akik tehát mára már lemorzsolódtak, és
a független értelmiségiek, akik nem feltétlenül azonosak a korábbi
demokratikus ellenzékkel.
Mécs Imre azt érzékelteti, hogy a vezetés gyakorlatilag két
ember kezébe csúszott, Magyar Bálintéba és Kis János filozófuséba,
aki a párt elnöke. "
|
|
|
|
|
|
|
Választójogi fórum Kecskeméten (1. rész)
|
1989. február 4., szombat - Az alternatív szervezeteknek is kárára válna, ha a következő választásoknál a Magyar Szocialista Munkáspárt vereséget szenvedne. Az azonban a vezető pártnak is érdeke, hogy a parlament összetétele tükrözze a társadalom és a politikai erők sokszínűségét. Mindezekben alapvetően egyetértettek a szombaton Kecskeméten rendezett választójogi fórum résztvevői, számos kérdésben viszont ütköztek a nézetek. A Magyar Demokrata Fórum kecskeméti szervezete kezdeményezésére megtartott eszmecserén ellentétes vélemények főként két témakörben bontakoztak ki: a választások idejével, illetve rendszerével kapcsolatban.
Az egyéni választókerületi rendszer ellen szólt például a KISZ Központi Bizottságának és a FIDESZ Országos Szervezetének képviselője. Javaslatuk, hogy a különböző politikai irányzatok a kapott szavazatok arányában juthassanak mandátumhoz a Parlamentben. Egyéni választókerületi rendszerben mérkőzhessenek meg a párt- és más szervezetek jelöltjei - így foglalt állást a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője -, azzal a feltétellel, hogy jelöltet megfelelő számú aláírás esetén bárki állíthasson. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának képviselője elmondta: e témakörről még tart a vita a párttagok között, feltehetőleg olyan javaslat születik, hogy a képviselők nagyobb hányadát választási kerületekben, kisebb hányadát pedig a politikai szervezetek listája szerint válasszák meg. A Független Kisgazdapárt képviselője kifejtette, hogy mivel a fő cél nem az, hogy az új szerveződések minél nagyobb számban vegyenek részt a parlamentben, hanem az: mielőbb létrejöjjön a követelményeknek megfelelő, az ország aktivizálására képes parlament. (folyt.köv.)
1989. február 4., szombat 18:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|