|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a nyilvánossághoz - a Katalizátor Iroda tiltakozása
"... tiltakozik a polgármesteri hivatalok, korábban a
kerületi tanácsok pártállami időket idéző gyakorlata ellen, amellyel
a közterülethasználati kérelmeinket elutasítják, illetve tiltakozunk
a Közterületfelügyelőség tervezett akciója ellen, amely
megakadályozná árusító standjainkat a további működésben.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Válságban a magyar politikai pártok
"Mécs, aki az ötvenhatosokat képviselő, már csaknem egyedül a
vezetésben, meglehetősen diktatórikusnak tartja a párt irányítását,
amelybe a tagságnak alig van beleszólása. Úgy véli, a vezetést annak
idején alapvetően három kör adta: a volt illegális Beszélő című lap
szerkesztői, az ötvenhatosok, akik tehát mára már lemorzsolódtak, és
a független értelmiségiek, akik nem feltétlenül azonosak a korábbi
demokratikus ellenzékkel.
Mécs Imre azt érzékelteti, hogy a vezetés gyakorlatilag két
ember kezébe csúszott, Magyar Bálintéba és Kis János filozófuséba,
aki a párt elnöke. "
|
|
|
|
|
|
|
Kormányátalakításra várva - kormányválság?
|
-----------------------------------------
München, 1990. november 30. (SZER, Magyar híradó) - A kormányt már azért is elegen támadták, mert későn nyújtotta be a költségvetési tervezetet, de az utóbbi időben ennél is több támadás éri amiatt, hogy még mindig húzódik a kormányátalakítás; és ehhez hozzájön még az országos rossz hangulat. Kormányátalakításra várva lassan kormányválságról lesz szó? - Kasza László:
- És még mi ránk, magyarokra mondják, hogy vidám, bohém fajta vagyunk. Vegyék csak kézbe, akik ezt állítják, a Közös Piac hangulatjelentését és azonnal megtudják, hogy a térségben nálunk a legborúlátóbbak az emberek, mi érezzük legkilátástalanabbnak a jövőt. Míg a megkérdezett csehek 47, a lengyelek 57 százaléka gondolja, hogy nem javul a következő 12 hónapban a helyzet, nálunk az emberek 74 százaléka jutott erre a megkeseredett következtetésre.
Furcsa eredmény. Míg egyrészt büszkék vagyunk arra, hogy nálunk azért jobb a helyzet, mint az üres polcok előtt sorban álló lengyeleknél, na persze mert nem dolgoznak, hanem hozzánk járnak üzletelni, meg hogy Csehszlovákiához képest mi Nyugat vagyunk; a másik oldalon elönt bennünket a nagy honfiúi bú: úgy rossz ez, ahogy van, és még ennél is sokkal rosszabb lesz.
Van valami Isten adta tehetségünk ahhoz, hogy addig fessük az ördögöt a falra, amíg megjelenik, addig beszélünk a katasztrófáról, amíg bekövetkezik. Van itt valami nagy nemzeti egyetértés, összefogás, amit máshol hiányolunk kormány, sajtó és nép között. Mindegyik megteszi a magáét annak érdekében, hogy egy hétköznapi ügy drámává alakuljon. (folyt.)
1990. november 30., péntek
|
Vissza »
|
|
- Kormányátalakításra várva - kormányválság? - 1. folyt.
|
Itt van például a kormányátalakítás kérdése. Ha szükség lenne rá, érvek tömegét lehetne felsorolni amellett, hogy miért természetes dolog bizonyos idő után egy kormány átalakítása. Már a 100 nap letelte után sem csodálkozott volna senki - ha csak hivatalból nem -, ha Antall József miniszterelnök átalakítja 40 évi diktatúrát követő első demokratikus kormányát. Most pedig, amikor lejárt az egyes tárcákkal szembeni türelmi idő, egyértelmű, hogy le kell váltani azokat a minisztereket, akik eddig nem tették az asztalra azt, amit elvártak tőlük.
Így is értelmezte mindenki a miniszterelnök november 9-iki bejelentését, hogy átalakítja a kormányát. Ha ezt akkor egy hét leforgása alatt megteszi, az ügy a maga természetes szintjén marad.
Nem tette, telt-múlt az idő. Elment már három hét, és még mindig nincsen új kormány; de lassan már régi sem, az is fogy. Rabár pénzügyminiszter közölte, hogy nem marad, Surján László meg azt, hogy Für Lajos nem lesz miniszterelnök-helyettes. Ez a két biztos pont, kuncog a sajtó és máris kormányválságról és nem kormányátalakításról beszél.
És, mert ezt teszik a hírközlő szervek, ez a tudat megy át lassan, de nem is olyan nagyon lassan a társadalomba is. Aztán addig beszélünk róla, amíg egy egyszerű kormányátalakításból nemcsak kormány, hanem országos válság lesz. Valami, amire senkinek semmi szüksége. +++
1990. november 30., péntek
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|