|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
Amire Antall is ráérzett
|
------------------------
Washington, 1990. november 1. (Amerika Hangja, Világhíradó) - Szénási Sándor budapesti jelentése:
- Úgy látszik, értelme lesz a Magyarországon a "fegyverszünetnek", mert nem önmagáért való, hanem hátteret ad a kormánynak, hogy végre megvalósítson egy radikális gazdasági programot. Ennek érdekében fájdalmas műtétek kezdődnek: 50 milliárd forinttal csökkennek a támogatások, tönkremegy a vállalatok egyharmada, 35 százalék felett lesz az infláció és 200 ezer munkanélkülivel számolnak.
Ezeket a lidérces számokat Matolcsy György, a kormányfő gazdasági tanácsadója említi a Népszabadságnak adott interjújában, amelyben még szerepel egy érdekes kitétel: "Az elmúlt öt hónap során a kormányzat nem igényelte sem a pénzvilág tanácsait és ellenőrzését, sem az érdekképviseletek részvételét a törvényhozásban. Kiderült, hogy így csak hibát hibára halmozva lehet dolgozni, és az idő szorítása sem mentség".
Mindez azért fontos kijelentés, mert ezzel épp a kormány részéről hangzik el az, amit eddig sokszor csak ellenzéki piszkálódásnak minősítettek, nevezetesen, hogy autokrata módon nem a szakértelemre, hanem a politikai megfontolásokra építve kezdte meg a kormány a hatalomgyakorlást. (folyt.)
1990. november 1., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Amire Antall is... - 1. folyt.
|
Másrészt azt is jelenti, hogy - legalábbis most - eldőlt a küzdelem a fontolva haladók és a radikálisok között az utóbbiak javára. Nem véletlen, hogy a radikális Matolcsy Györgyöt, az utóbbi napokban szürke eminenciásként kezdik csak sajtókörökben emlegetni. Vele nyilván javulnak Rabár Ferenc pénzügyminiszter esélyei is, aki szintén gyors, sokkoló gyógymódot szeretne.
Ám hogy a kormány kénytelen a rögösebb útra lépni, annak az elmúlt hét végén nagy árát fizette meg ez az ország - és a kormány meg a saját presztizsét, amelyet saját szövetségesei, sőt a Magyar Demokrata Fórum is alacsonynak minősített. Az MDF ezt arra is felhasználja, hogy kijelentse: mindez nem történt volna így, ha lettek volna a kormányhoz közel álló sajtóorgánumok, amelyek hitelesen közvetítik a kormány szándékát.
A megállapítás célzás a liberális sajtó - úgymond - elfogultságára, csak éppen az maradt ki ebből a nyilatkozatból, hogy a kormánynak egyáltalán nem voltak információs szándékai, amint ez éppen Matolcsy György államtitkár szavaiból világosan ki is derül.
Mindezeknél lényégesebb, hogy a hétvégi polgári engedetlenségi mozgalom valódi választóvonalnak számít a demokratikus Magyarország életében. Azt is mondhatjuk: így 150 napnál járt le tulajdonképpen az a 100 nap türelem, amelyet az új kormány a pártoktól kért, és amelynek határát a társadalom most húzta meg türelmetlenül. (folyt.)
1990. november 1., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A kormány és az ellenzék - 2. folyt.
|
A sajtó egy részét - még az emlékezetes három nap alatt - a kormány, illetve az MDF egy része azzal vádolta, hogy elfogultan a taxisok javára ítél, miközben az emberek a kormány mellett vannak. Nos, a Magyar Közvéleménykutató Intézet október 29-iki felmérése szerint az emberek 64 százaléka fenntartás nélkül támogatta a taxisok megmozdulását, 20 százaléka részben támogatta, ami tehát lényegében 84 százalékos helyeslés. Ez az amit Antall József nagyon is érzékelt, s amiért egy gyorsított gazdasági program mellett döntött. De az ezzel járó terhek csupán az egyik oldalát jelentik az ügynek.
Abból, hogy a magyar társadalom hajlandó válságos éveket elviselni, még nem következik, hogy lesz is javulás. Ehhez pénz kell, mégpedig nem pusztán hitel és a működő tőke fokozatos beáramlása. Az átállást egyszeri nagy pénzösszeggel kellene a Nyugatnak megfinanszíroznia, hogy Budapest törleszteni tudja a kamatokat, s így át lehessen állítani az energiaipart és fenn lehessen tartani valamiféle szociális védőhálót.
Gyors pénz nélkül sincsen siker, hiszen ezért lassan sorban áll már egész Kelet-Európa. Kétszer kap-e, aki gyorsan kap - Budapest most ebben reménykedik. +++
1990. november 1., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|