|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
Kisgazdapárti választási gyűlés Csepelen (1. rész)
|
1990. szeptember 5., szerda - Torgyán József és Rácz Sándor
volt az előadója a független kisgazdapárti szerdai választási
gyűlésnek Csepelen, az FKgP, a Fidesz és a Vöröskereszt kerületi
székházában.
Torgyán József, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt parlamenti frakciójának vezetője és a párt budapesti elnöke elsősorban a pártját és személyét ért támadásokkal, vádaskodásokkal, sérelmekkel foglalkozott, részletesen ecsetelve, hogy e folyamatban milyen szerepet játszott az SZDSZ és a Fidesz, illetve a sajtó. Szóba került a személyére vonatkozó ,,diliflepnis,, minősítés is. Ezzel összefüggésben kijelentette: ,,Egy-két cégéres fasiszta, olyanok mint Hitler és Sztálin, a politikai ellenfeleit éppen ilyen politikai diliflepniző hivatkozással intézte el, és gyilkolta meg. Ezért nem szeretnénk, ha Magyarországon ilyen politikai hangnem uralkodhatna el. Ezért ezeknek a meggondolatlan és vezetésre alkalmatlan SZDSZ-, Fidesz-vezetőknek azt üzenjük: gondolják meg, milyen hangnemet használnak, mert egy magatartást meg lehet ítélni politikai, de meg lehet ítélni büntetőjogi szempontból is.,,
Részben a sajtónak tudható be - folytatta kritikai elemzését -, hogy Magyarországon megakadt, lassan halad a rendszerváltás. Mert: ,,a sajtó addig sajtó, amíg tényeket és valóságot közöl, de ha már rágalmaz, ha valótlanságok tömkelegét állítja, akkor az az adott társadalom szétverését bűnösen elősegítő szervezet - és itt erről van szó ,, Néhány konkrét, a kisgazdapártot érintő példát kiemelve leszögezte: ,,rendet kell teremteni a sajtóban. A rágalmazó újságíróknak nem a védettség, hanem a büntetőjogi felelősség jár... A sajtó vagy hajlandó tisztességesnek lenni, vagy a legkeményebb eszközökhöz fogunk nyúlni.,,
Az előadó néhány mondatban kitért a Független Kisgazdapárt gazdasági elképzeléseire, benne általában a mezőgazdaság helyzetének és a földtulajdon kérdésének rendezésére. Az ország jövője érdekében összefogásra buzdította a koalíciós pártokat és a velük szimpatizálókat. (folyt. köv.)
1990. szeptember 5., szerda 20:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Kisgazdapárti választási gyűlés Csepelen (2. rész)
|
Mert ha nem fognak össze az önkormányzati választások megnyerése érdekében és azért - mondotta -, hogy írmagját is kiírtsák a bolsevizmus visszatérési lehetőségének, annak a bolsevizmusénak, amely ,,nagyobb katasztrófába sodorta az országot, mint a tatárjárás, a törökök, a pestis és a feketehimlő-járvány együttvéve, akkor nem érdemeljük meg a magyar nevet.,, Megítélése szerint, ha összefognak, akkor paradicsommá válhat az ország, ha nem, akkor Balkán lesz. Torgyán József az összefogás fontosságának hangsúlyozása mellett azt is kifejtette: ,,nem kell ahhoz hosszú idő, hogy mindenki világosan lássa, Magyarországon ténylegesen a legnagyobb politikai erő a Független Kisgazdapárt, és ebben semmi túlzás nincsen ,,
A mintegy kétszáz főnyi közönség nagy tetszéssel fogadta az előadást, bár a közbevetett megjegyzések olykor indulatos vitát kavartak a hallgatóság soraiban.
Ezután Rácz Sándor, a Független Kisgazdapárt budapesti főpolgármester-jelöltje mondott bemutatkozó beszédet. Ő vállalkozott arra is - mivel Torgyán Józsefnek más elfoglaltsága miatt el kellett mennie -, hogy válaszoljon a kérdésekre. (MTI)
1990. szeptember 5., szerda 20:18
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|