|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
Torgyán József a kormányzásban való részvételről
|
------------------------------------------------
London, 1990. április 19. (BBC, A világ minden tájáról) - A magyar politikai helyzet alakulásához fűződik most következő interjúnk. Tegnapi híradások szerint a Magyar Demokrata Fórum elfogadta a Kisgazdapárt földkoncepcióját, és így megnyílt a lehetőség a Kisgazdapárt és a Demokrata Fórum koalíciója felé.
Szakonyi Péter különtudósítónk felkereste dr. Torgyán Józsefet, a Független Kisgazdapárt főügyészét és a párt parlamenti frakciójának vezetőjét, és azt kérdezte tőle: melyik földkoncepciót fogadta el a Demokrata Fórum, a régebbit, vagy a módosítottat?
- Az én megítélésem szerint a Független Kisgazdapártnak csak egy földkoncepciója volt, és egy földkoncepciója van. Ezt fogadta el a Demokrata Fórum. Tehát nevezetesen azt az elvi alapot, hogy az 1947. július elsejei tulajdoni állapotokból kiindulva rendezzük a földtulajdoni kérdéseket. Természetesen a részletek kidolgozásához még rengeteg adat beszerzésére van szükség, így nincsenek pontos felmérései a MÉM-nek, nincsenek meg azok az adatok, melyek alapján pontosan el lehet dönteni, hogy mely területeken érintetlenek a termőföldterületek, mely területeken nem lehet visszaállítani az eredeti tulajdoni állapokat. Így tehát számos részletkérdés csak ezután kerül megvitatásra, és amint mondani szokták: a részletekben rejlik az ördög. Tehát még igen sok és igen nehéz kérdésben kell közös nevezőre jutni ahhoz, hogy végül is a koalíciós földtörvény-javaslat elkészülhessen.
- De ezzel az elfogadással úgy tűnik, hogy a koalíció elérhető közelségbe került? (folyt.)
1990. április 19., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Torgyán József a kormányzásban való részvételről - 1. folyt.
|
- Pontosan így van. Én úgy fogalmaznék, hogy a koalíció elvi lehetősége teremtődött meg, de a koalíciós tárgyalásokhoz a mi nagyválasztmányunkank kell a jogosítványt megadni, és végül is a nagyválasztmány fog dönteni abban a kérdésben, hogy ez a koalíció létrejöhet-e, vagy sem, és ha létrejön, akkor milyen feltételek mellett.
- A Független Kisgazdapárt többször hangsúlyozta, hogy a mérleg nyelve kíván lenni. Úgy tűnik a koalíciós tárgyalások közepén, hogy ezt a szerepkört valószínűleg be is tölti. Dr. Torgyán József a Kisgazdapárt parlamenti frakciójának vezetője lett tegnap. Azt szeretném megkérdezni Öntől, hogy kidolgoztak-e már egy olyan szabályozást, hogy a kisgazdapárti képviselők hogyan viselkedjenek, hogyan szavazzanak a parlamentben? Tehát hogy valójában a mérleg nyelveként támogassák a koalíciót.
- Természetesen nem dolgoztunk, mint ahogy nem is dolgozhattunk még ki, hiszen a képviselőink egy része még tulajdonképpen hivatalosan nem is országgyűlési képviselő, mert az országos lista a mai napig nem készült el, sőt éppen azt hallottam, hogy hatályon kívül helyezés folytán legalább egy hetet ígénybe vesz még, amíg az országos lista kialakítható. Ahhoz, hogy a feltett kérdésben a frakció kialakíthassa az álláspontját, több tanácskozásra lesz szükség a frakción belül, mert valóban ez az egyik legnehezebb és sürgősen eldöntendő kérdés, hogy a parlamenti frakciónak és a párt vezető szerveinek mi az egymáshoz való kapcsolata. Nyilvánvalóan abból kell kiindulni, hogy mások a pártfeladatok és mások az országgyűlési képviselőknek a feladatai, de természetes, hogy az összhangot meg kell teremteni, ehhez megfelelő szabályozatot fogunk kidolgozni. Lényegében a frakcióülés első napján már ezzel a kérdéssel foglalkoztunk. Többféle vélemény merült fel, ezeket ki kell most dolgoznunk. (folyt.)
1990. április 19., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Torgyán József a kormányzásban való részvételről - 2. folyt.
|
- Jövendő koalíciós partnerük - a Magyar Demokrata Fórum - tegnap kijelentette, hogy a miniszteri tárcákat a parlamenti mandátumok arányában fogják kiosztani partnereik között. Úgy tűnik, hogy a Független Kisgazdapárt a mezőgazdasági és élelmezésügyi tárcának birtokosa lesz. Megelégednek-e ezzel az egy miniszteri tárcával?
- Nyilvánvaló, hogy nem elégedünk meg, de szóba sem került, hogy mi csak egy miniszteri tárcát kapjunk, hogyha a koalícióba bemegyünk. Hiszen a parlamenti mandátumaink szerint 16 miniszteri helyből kiindulván - én miniszteri helynek veszem most a miniszterelnökit és az államminisztereket is - 4 miniszteri helynek kell jutnia a Független Kisgazdapárt számára, és miután a Független Kisgazdapárt álláspontja az, hogy a belügyi és az igazságügyi tárcákhoz ragaszkodik, ebből következik, hogy a mezőgazdasági tárca az csak a párt jellegénél fogva illeti meg a Független Kisgazdapártot, de ezen túlmenően - mint hatalmi tényezőnek - még jelentős tárcákat kell kapnia, mert hiszen gondoljon arra, hogyha egyszer a Demokrata Fórumé lesz a miniszterelnöki poszt, a Demokrata Fórum fogja az ideiglenes köztársasági elnöki funkciót betölteni, az övé lesz a külügyi tárca, a pénzügyi tárca, akkor lényegében meghatározó szerepe lesz mindenféle tekintetben a Demokrata Fórumnak. Ha a Független Kisgazdapárt nem akar csatlósa lenni a Demokrata Fórumnak - már pedig nem akar - és ilyen áron semmiképpen nem is mennénk bele a koalícióba, akkor nekünk meghatározó tárcákat is kapnunk kell, márpedig én meghatározó tárcának a Független Kisgazdapárt szempontjait is figyelembe véve a belügyi és az igazságügyi tárcát tartom. +++
1990. április 19., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|