|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDP törvényellenesnek tartja a választási hirdetések
moratóriumát
|
1990., január 9., kedd - A Magyarországi Szociáldemokrata
Párt a választójogi törvény megsértésének minősíti a Magyar Rádió és
a Magyar Televízió felügyelőbizottságának azt a hétfői döntését,
amellyel megtiltja, hogy ezek a médiák az aktív választási kampány
megkezdéséig, január 23-ig fizetett politikai hirdetéseket
sugározzanak - mondta Fischer György, az SZDP alelnöke a párt Dohány
utcai székházában tartott keddi sajtóértekezleten.
Az SZDP nevében leszögezte: pártja nem tekinti legitim szervezetnek a bizottságot, döntéseit pedig törvénytelennek és jogtalannak tartja. A hirdetési moratóriummal kapcsolatban rámutatott: a döntés ellentmond a választójogi törvény 13 paragrafusa 1. és 2. bekezdésének, amely kimondja, hogy a pártok szabadon fejthetnek ki propagandát a választások kitűzésétől a kampány végéig. A szociáldemokraták rendkívül aggasztónak tartják - hangsúlyozta Fischer György -, hogy a tévét és rádiót felügyelő bizottságot az a Pozsgay Imre államminiszter hozta létre, aki immár a Magyar Szocialista Párt kampányfőnöke. Három tagját és titkárát ő nevezte ki. Teljesen elfogadhatatlan, hogy a bizottság koordinátora Kőhalmi Ferenc filmfőigazgató, aki régebben a filmes szakma főcenzora volt, és többek között dicstelen szerepet játszott a Vitézy László által készített szociáldemokrata film forgatása és bemutatása körüli huzavonában is - szögezte le az SZDP alelnöke. Kifejtette: a bizottság semmiképp sem tekinthető pártatlan testületnek, ezért alkalmatlan a tévében és rádióban folytatott választási kampány felügyeletére.
Fischer György elmondta még, hogy a felügyelőbizottság moratóriuma azért is sérelmes az SZDP számára, mert a párt éppen kedd reggeltől kívánt intenzív fizetett hirdetési kampányt indítani a rádióban. Végezetül közölte: az SZDP minden rendelkezésére álló fórumon - beleértve a nyilvánosságot, sőt a bíróságot - tiltakozni fog a döntés ellen. Elfogadhatatlannak nevezte azt is, hogy Pozsgay Imre államminiszter - tekintettel MSZP-kampányfőnöki feladataira - felügyelje a rádió és a tévé tevékenységét. Ezért követelte, hogy Pozsgay Imre váljon meg e funkciójától.
A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy Horváth János (Fejéré megye, 2. vk.) személyében most már az SZDP-nek is van képviselője az Országgyűlésben. Közölték, hogy a Videoton gyár művezetőjét a márciusi parlamenti választásokon is indítják. (folyt. köv.)
1990. január 9., kedd 16:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az SZDP törvényellenesnek tartja a választási hirdetések
moratóriumát (2. rész)
|
Petrasovits Anna pártelnök az SZDP és a Magyarországi Cigányok Szociáldemokrata Pártja közötti kapcsolatokról szólt. Reményének adott hangot, hogy az MCSZDP integrálni tudja a hazánkban élő cigányságot. Az SZDP továbbra is segíti majd az MCSZDP-t szervezeti struktúrájának kiépítésében, programjának kidolgozásában, valamint a két párt összehangolja választási kampánytevékenységét. Az MTI kérdésére Farkas Pál, a Magyarországi Cigányok Szociáldemokrata Pártjának főtitkára elmondta: a pártnak jelenleg csaknem 13 500 tagja van. A parlamenti választásokon az MCSZDP azokon a területeken, ahol nagyszámú cigány lakosság él, önálló jelölteket indít, másutt pedig az SZDP-vel közösen állítanak jelöltet. (MTI)
1990. január 9., kedd 16:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Javítás az mtib1037 sz. hírre
|
Mai mtib1037 sz. Az SZDP törvényellenesnek tartja a választási hirdetések moratóriumát című hírünk 2. bek. 10. sorában a szöveg helyesen:
... kampányának vezetője. ---------------------
u.a. hírünk 3. bek. 7. sorában a szöveg helyesen:
... MSZP kampányirányítói feladataira ... ---------------- (MTI)
1990. január 9., kedd 17:15
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|