|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
Nem akarják ,,felaprítani,, a mezőgazdaságot - A kisgazdák
agrárpolitikája (1. rész)
|
1989. január 2., kedd - Mi nem készülünk semmiféle
kényszerzubbonyt ráhúzni a magyar mezőgazdaságra, az ágazat olyan
lesz, amilyenné a mostani, illetve a leendő tulajdonosok formálják -
jelentette ki Hankó László, a ,,Hangya,, Szövetkezeti Központ Rt.
keresedelmi vezérigazgató-helyettese, a Független Kisgazda,
Földmunkás- és Polgári Párt egyik gazdasági szakértője az MTI
munkatársának azzal összefüggésben, hogy elkészült a párt
programtervezete, melyet várhatóan még januárban a nagygyűlés elé
terjesztenek megvitatásra.
- Azonban egy dolgot látni kell - mondta a jelenlegi helyzettel kapcsolatban a szakértő -, hogy minden fejlett mezőgazdasággal rendelkező ország rendkívül termelékenyen dolgozik. S ezt a termelékenységet hazánk számára is szükséges lenne megteremteni, mert ez az ágazat csak így lehet versenyképes a világpiacon. Ezt a struktúrát pedig úgy lehet kiépíteni, hogy a rendelkezésre álló anyagi és szellemi eszközökkel az eddiginél lényegesen hathatósabban gazdálkodunk. Úgy mint például az Egyesült Államokban, ahol - saját tapasztalataim szerint - egy 300 hektáros farmot akár két ember is üzemeltet.
X Az eddiginél termelékenyebb módszerek bevezetését hogyan gondolják? Hiszen hazánkban ehhez nincsenek meg a megfelelő feltételek sem eszközben, sem infrastruktúrában.
- Talán ez jelenti a legnagyobb gondot a mezőgazdaság átszervezésénél, ugyanis az tény, hogy a fejlett mezőgazdasági kultúrával rendelkező országokban a jelenlegi színvonalú termelés nem néhány év, hanem több évtized eredménye. Mi egyszerűen időhiányban szenvedünk, s nem követhetjük a kis lépések gyakorlatát. Ezért radikális megoldásokat kell választanunk, és a magyar gazdaság átalakításának folyamatába kell beleágyazni a mezőgazdaság átszervezését. Hogy ez az átalakítás mennyi időt vesz majd igénybe, azt most még megmondani pontosan nem lehet. Ugyanis jelenleg még nincsenek megfelelő hiteles információink a gazdaság valós helyzetéről. (folyt. köv.)
1990. január 2., kedd 14:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Nem akarják ,,felaprítani,, a mezőgazdaságot - A kisgazdák
agrárpolitikája (2. rész)
|
X Ezt az átmeneti időszakot hogyan képzelik el, mivel Magyarország nem maradhat ,,kenyér nélkül,,?
- Elterjedt az a nézet, hogy mi szeretnénk ,,felaprítani,, a magyar mezőgazdaságot. Ezt a megállapítást szeretném cáfolni. Hiszen például 1946-ban is hasonló dilemma elé került az ország, mint amilyen előtt ma áll. Lesz-e ,,kenyér,, akkor, ha felosztják a nagybirtokokat. S csodák csodája, a mezőgazdasági termékekből az ellátás nemhogy romlott volna - a felosztást követően -, hanem javult. Mi hiszünk abban, ha valaki saját földjén dolgozik, akkor érdekelt abban, hogy olyan árukat termeljen, melyek szükségesek és eladhatók. Hogy esetlegesen mások lesznek a tulajdonviszonyok, s eltérnek a maiaktól, az nem jelenti azt, hogy az emberek nem fognak és nem akarnak jobban dolgozni és még több terméket előállítani.
X A földtulajdon kérdése a kisgazdák programjának egyik sarkköve. Hogyan képzelik e kérdés megoldását?
- Ismeretes, hogy pártunk a földtulajdon kérdését az 1947-es állapotoknak megfelelően kívánja rendezni. Az akkori tulajdonviszonyokat szeretné úgy helyreállítani, hogy az mindenki számára megfelelő legyen. Vagyis: nem kívánjuk erőszakosan feloszlatni a tsz-eket - a párt támogatja a ,,Hangya,, mozgalmat -, de lehetőséget kívánunk teremteni a földek művelésére azok számára, akik erre vállalkoznak. Nem szeretnénk semmiféle kényszermegoldást alkalmazni a mezőgazdaságban; döntse el ki-ki maga, mi a számára legmegfelelőbb. Ha valaki az egyéni gazdálkodás mellett dönt, hát legyen rá lehetősége. Ha valaki termelőszövetkezeti tag kíván maradni, akkor ezt is tehesse meg. Nézetünk szerint viszont az iparban munkanélkülivé váló emberek közül sokan találhatják majd meg számításukat az újjáformálódó mezőgazdaság keretei között. (MTI)
1990. január 2., kedd 14:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|