|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
Valóban 2.
|
Érdemes egy pillantást vetni arra, hogyan is ment végbe a népszavazási kampány. Az SZDSZ plakátokkal árasztotta el Budapestet és az ország nagyvárosait - mintegy megfeledkezve arról, hogy létezik magyar vidék is. Szilárd anyagi alapokkal rendelkeztek a rendszeres rádiós és tévés hirdetésekhez, ez utóbbiakhoz megnyervén az ország vezető színészeit, közöttük akadt olyan is, aki tíz évig volt MSZMP-titkár. Meggyőződésből-e avagy pénzért tette, ezúttal nem érdekes, mindenesetre úgy tűnik, hatásos volt az agitáció. Az SZDSZ gyenge elnököt szeretne az ország élén látni és elégségesnek tartja, ha ezt a gyenge elnököt a 374 kiválasztott fogja megválasztani majd az új parlamentben. Ma Magyarországon egyetlen olyan politikai egyéniség van, aki bízvást pályázhatott volna a köztársasági elnöki címre, Pozsgay Imre. Az ő jelölését az SZDSZ úgy fogadta, mint a kommunista hatalom átmentési kísérletet, annak ellenére, hogy Pozsgay volt azt, aki a legtöbbet tette a pártállam lebontásáért. Joggal tartott tőle az SZDSZ, hogy ha közvetlenül választunk elnököt, ő lesz az ország első embere, és mint MSZP elnökségi tag, olyan szimpátiát kelt maga iránt, amelyen keresztül a parlamenti választásokon sikerül majd jónéhány tízezer szavazatot megszerezni az új szocialista pártnak. Az SZDSZ és szövetségesei tévén, rádión, plakátokon keresztül szinte sokkolták a tömegeket a négy igennek a tudatba sujkolásával. A népszavazást ellenzőknek jóval gyengébb volt a propagandája, lehet, hogy anyagi okok miatt, lehet, hogy azért, mert nem kívánták diszkreditálni a még pólyában lévő csecsemőt, a magyar demokráciát. Súlyos tanulságokkal járt ez a népszavazás, amit most talán még korai volna megfogalmazni. Nehéz megállapítani, vesztes-e a Magyar Szocialista Párt? Annyi bizonyos, hogy a Magyar Demokrata Fórum a bojkott-felhívásával politikai öngólt rúgott. És természetesen a választópolgároknak is le kell vonniok a tanulságot az elmúlt vasárnapból. Meggondolandó, hogy ha le legközelebb az urnák elé járulunk, szép szólamoknak higgyünk-e avagy ragaszkodjunk a nehezen megszerzett demokráciához, mert ez utóbbinak a tortájából most nagy szeletet veszítettünk el. Több mint 7 millió helyett mindössze 374 emberre bízva az ország jövendő elnökének megválasztását. (MTI-Press) Kné/pé,
1989. november 28., kedd 14:13
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|