|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZP Csongrád megyei szervezetének állásfoglalásai (1. rész) (OS)
|
1989. november 15., szerda - A Magyar Szocialista Párt Csongrád Megyei Irodája fontosnak tartja - a sajtó nyilvánosságát is felhasználva - folyamatosan a közvélemény és a párt tagjai tudomására hozni állásfoglalásait fontos társadalmi-politikai kérdésekről 1. A kezdeti bizonytalanság után megyénkben is felgyorsulóban van az MSZP szerveződése. Továbbra is várjuk a programunkkal azonosuló, baloldali értékrendet valló, és az MSZP szervezeteiben aktív politizálást vállaló volt MSZMP-tagok regisztrálását, az új párttal azonosuló - korábban párton kívüliek - tagfelvételi kérelmét. A létrejött új MSZP-szervezetekben helyes az a törekvés, hogy a községekben és a városokban a már meglévő tagság mielőbb válassza meg saját ideiglenes községi-városi ügyvivő testületét, amely a párttagok bizalmából teljes felhatalmazással kapcsolódhat be a helyi közéletbe, önállóan alakítva ki álláspontját minden fontos politikai kérdésben. A megyei szintű irányítás helyett az MSZP megyei irodája a jövőben koordinációval, szolgáltatásaival segíti a községekben, városokban folyó politikai munkát. Örömmel üdvözöljük a párton belüli tagozatok szervezésére irányuló helyi kezdeményezéseket. Alakuljon minél több tagozat Tapasztaljuk, hogy a munkások az új párt nevéből hiányolják a munkás szót. Véleményünk szerint nem ez a döntő, hanem az, hogy milyen lehetőséget kapnak a munkások a pártban arra, hogy szavukat hallassák, és érdemben részesei legyenek a politika alakításának. A munkástagozat épp erre való Hasonló a helyzet a mezőgazdaságban dolgozók esetében is, akiket az agrártagozatok megalakítására bíztatunk. Az a véleményünk, hogy többet ér egy erős munkás- vagy agrártagozat, amelyben önállóan politizálnak, mintha - ahogy korábban az MSZMP-ben volt - a párt- és az állami vezetés szűk köre állandóan a munkások nevében szónokolna. Arra bíztatjuk tehát a baloldali demokratikus szocialista érzelmű munkásokat, parasztokat, ne üljenek fel az újabb munkásdemagógiával előálló (régi) új pártszerveződéseknek. Különösen ne azoknak, akik egyszer már kisajátították és lejáratták a munkásmozgalom céljait, és válságba vezették az országot, a pártot. Szükségesnek tartjuk, hogy minél több rétegtagozat, érdeklődés, életkor, szakma szerinti szerveződés alakuljon a Szocialista Párt keretében. Nagyon várjuk sorainkba a tenni akaró fiatalabb nemzedékek politizáló képviselőit (folyt.köv.)
1989. november 15., szerda 17:45
|
Vissza »
|
|
Az MSZP Csongrád megyei szervezetének állásfoglalásai (1. rész) (OS)
|
Azt akarjuk, hogy a Szocialista Pártban mindenki otthon érezze magát, szabadon kifejthesse véleményét, alakítója legyen a párt politikájának. Hinnünk kell abban, hogy ez a párt képes volt a múltjára pontot tenni. Az MSZP szervezeteinek mielőbb talpra kell állni, hogy a jelen és a jövő feladataira összpontosítsák erőiket. Politizálni kell, miközben tovább kell folytatni a párt szervezését. Választásokra kell készülnünk. Bízni kell, hogy megváltoztatható az emberek gondolkodása, cselekvése. 2. Az MSZP Csongrád megyei szervezete természetesnek tartja, hogy a hazánkban zajló jelentős társadalmi-politikai és remélhetőleg mielőbb megkezdődő gazdasági változások minden szinten számottevő személyi változásokkal járnak együtt. Szükségszerű, hogy ezek a változások érintik a korábbi állampárt (MSZMP) és a jogutódja (MSZP) apparátusait is. Meggyőződésünk, hogy ez a folyamat a békés átmenet előrehaladtával érinti a korábbi pártállam struktúráit - az állami, társadalmi, érdekképviseleti szervek apparátusait -, az elmúlt évtizedekben felduzzasztott gazdasági-hivatali bürokráciát is. E folyamatok egyik kezdeményezője az MSZMP volt, amit napjainkban a Magyar Szocialista Párt alakuló szervezetei következetesen képviselnek, támogatnak. Az Európához való felzárkózásunk - mint fontos nemzeti célunk - minden szinten és minden kérdésben kulturált, európai válaszokat, problémamegoldásokat kívánnak. Az MSZP Csongrád megyei szervezete éppen ezért elítéli a volt MSZMP apparátusból távozókkal kapcsolatban az utóbbi időben megjelent egyoldalú, differenciálatlan, nem ritkán hangulatkeltő írások, karikatúrák szerzőit, akik sommásan ,,ejtőernyősnek,, titulálnak képzett, becsületes embereket is, akik többek között a párttestületekben és az apparátusokban végzett munkájukkal, közéleti tevékenységükkel a most zajló változásokat is előkészítették. Az MSZMP korábbi felső vezetését - köztük azokat is, akik manapság megkérdőjelezik a legutóbbi kongresszusunk és az MSZP legitimitását - jelentős felelősség terheli azért, hogy a társadalom válságáért a pártapparátust kiáltják ki bűnbaknak, amit egyes sajtóorgánumok még felerősítenek vagy sajátos érdekeik szerint interpretálnak. Azok, akik felelősek a múltban elkövetett hibákért, visszaéléseket követtek el vagy felkészületlenségük is hozzájárult a jelen válságos helyzet kialakulásáért, azok nagy többsége megyénkben már a korábbi években megbukott, kikerültek a testületekből, apparátusokból, és a közélet perifériájára sodródtak. (folyt.köv.)
1989. november 15., szerda 17:48
|
Vissza »
|
|
Az MSZP Csongrád megyei szervezetének állásfoglalásai (3. rész) (OS)
|
Az ő tevékenységük, munkásságuk megítélése a történeti kutatások feladata, és rövid távon az ezirányú felszínes publicisztikák sem szolgálják a nemzeti megbékélést, a békés átmenet céljait, és méltatlanok egy európai jogállam, a Magyar Köztársaság most formálódó arculatához. A pártapparátusból más területre távozók többségének van becsületes szakmája - nem egynek több diplomája -, ezért nem kényszerülnek ,,ejtőernyőzésre,,. Nem kívánnak maguknak kivételes bánásmódot, csak esélyegyenlőséget. Ugyanakkor visszautasítjuk a manapság is többfelé tapasztalható diszkriminációt, hangulatkeltést. Véleményünk szerint jól képzett, dinamikus, ugyanakkor szerény létszámú politikai párt működésének és a mai viszonyaink között - a demokratizmus kontrollja alatt - jelentős szerepe van a Magyar Szocialista Párt megszervezésében. 3. A Magyar Szocialista Párt Csongrád megyei szervezete nem kéri fel tagjait és támogatóit az 1989. november 26-i népszavazáson való részvételre, de nem szólít fel annak bojkottjára sem. Egyetért a Magyar Demokrata Fórum vezetésének a népszavazás kierőszakolásáról valott kritikájával. Véleményünk szerint is az SZDSZ-Fidesz által kikényszerített népszavazás ,,obstrukciós,, ügy, lassítja a békés átmenet megvalósulását, tovább élezi a társadalomban tapasztalható feszültségeket, növeli a politikai változásokkal lépést nem tartók értetlenségét, elbizonytalanodását. Ez a lépésük nemzetgazdaságunktól elvon több mint 200 millió forintot, amit más égető problémáink megoldására, esetleg az egészségügy feszítő anyagi gondjai enyhítésére fordíthatnánk. Nem beszélve arról, hogy a magyar társadalom szavazópolgárait olyan ügyekben ,,citálják,, népszavazásra, amelyek többségében már közmegelégedésre döntött a Parlament. A népszavazást kierőszakoló szervezetek és az utóbb hozzájuk csatlakozó Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt meg akarják fosztani a népet attól, hogy maga válasszon köztársasági elnököt. Vezetőik nyilatkozataikkal, kampányukkal, tetteikkel bizonyítják, hogy a kibontakozóban lévő többpárti köztársaságunkban milyen szerepet szánnak a demokratizálódás folyamatában a népnek, és rövid távú pártérdekeiknek mily könnyen alárendelik a nemzet érdekeit. Szeged, 1989. november 15. Az MSZP Csongrád Megyei Irodája (OS)
1989. november 15., szerda 17:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|