|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
Újabb rés a vasfüggönyön
|
------------------------ London, 1989. november 10. (BBC, Panoráma) - Az NDK bejelentése, hogy megnyitja nyugati határát és Berlint, minden eddiginél nagyobb rést ütött a Kelet-és Nyugat-Európát elválasztó vasfüggönyön. A szabad forgalom sokféle kérdést vet fel. - Donald Arnold, a BBC kommentátora először azt vizsgálja meg, mit jelentett a berlini fal és mit jelent most a hiánya: - A komor, szürke betonépítményt, amely Berlinen keresztül kígyózik, 28 évvel ezelőtt azért emelték, hogy megakadályozzák keletnémetek Nyugatra menekülését. Építésze, Erich Honecker három héttel ezelőtt mondott le, mint a keletnémet állam és párt vezetője. Utódainak most gyorsan azon kell tevékenykedniük, hogy véget vessenek a több évtizedes represziónak, melynek a fal tartós és provokatív jelképévé vált. Hirtelen feleslegessé válása és a kelet-nyugati határ megnyitása azt jelenti, hogy a keletnémetek most közvetlenül utazhatnak Nyugatra és nem Csehszlovákián keresztül, mely az utóbbi időkben a rés szerepét játszotta. Mintegy 50 ezren választották ezt az utat ezen a héten, még azután is, hogy bejelentették a korábbi utazási enyhítéseket. A határok tegnap esti megnyitása ideiglenes intézkedés, melynek jövője az új, módosított és tovább liberalizált törvények jogerőre emelésétől függ. Magát a falat nem fogják azonnal lebontani. Nemcsak azért volt ott, hogy a menekülést megakadályozza, hanem azért is, hogy az áruk áramlását korlátozza. Sok keletnémet fogyasztási cikk - elsősorban az élelmiszerek - árát államilag támogatják, s ez a tény azt a veszélyt idézi elő, hogy üzérek fognak előnyt kovácsolni ebből a helyzetből és Nyugat-Berlinben adnak el árut. (folyt.)
1989. november 10., péntek
|
Vissza »
|
|
- Újabb rés a vasfüggönyön - 1. folyt.
|
A fal nemcsak halálsáv, mely az évtizedek során sok emberéletet követelt, de egyben elcsúfítása is Európa egyik történelmi nagyvárosának. Ottlétét az emberek provokációnak tekinthetik, ezért lehet, hogy a keletnémet buldózerek végül mégis nekilátnak lebontásának. A nyugat-berlini rendőrség valószínűleg segítségükre lenne a peketepiac letörésében is. Az újabb fejlemények kérdéseket vetnek fel az NDK jövőjével kapcsolatban. Az ország új vezetői kétségbe esetten próbálják fejüket a víz szintje felett tartani. Úgy néz ki, lehetséges, hogy szabad választásokat tartanak, a hatalmon lévő kommunista párt pedig már jelezte készségét a koalícióra más, nem kommunista pártokkal. Az NDK-ból egy újabb Lengyelország válhat, ahol a kommunisták kisebbségben vannak a kormányban. Ennek esélyeit növelték a szovjet kormányszóvivő tegnapi moszkvai megjegyzései. Geraszimov azt mondotta, hogy a Kreml együtt tud élni a nem kommunista NDK-val, amíg az ország kulcsfontosságú tagja marad a Varsói Szerződésnek. Kényes átmenetnek vagyunk tanúi Kelet-Európában. Hogy segítsen a helyzet stabilitásának megőrzésében, Kohl nyugatnémet kancellár találkozót javasolt az NDK új pártvezetőjének, Egon Krenznek. Legfőbb feladatuk az lesz, hogy visszatartsák a keletnémeteket a Nyugatra áramlástól, most hogy szabad utazni és jöhetnek-mehetnek büntetés, illetve vagyoni veszteség nélkül, ahogy akarnak. A bizonytalanság dacára a politikai helyzet normalizálódott a két német állam között azáltal, hogy a keserűség és vita fő okát elmozdították. Lehet, hogy Európa térképének átrajzolása megkezdődött. +++
1989. november 10., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|