Rendszerváltás és az MTI

	Katonai hírmagyarázónk írja: A korszakváltás dilemmái Európában (1. rész)
1989. november 5.vasárnap (MTI-Press) - Mostanában egyre több szó esik arról, hogy felül kellene vizsgálni, a megváltozott feltételekhez kellene igazítani azokat a kétoldalu szerződéseket, amelyeket a kelet-európai országok még évtizedekkel ezelőtt a Szovjetunióval, illetve egymással kötöttek. Ugyanígy megfontolás tárgyává kellene tenni, mi legyen az integrációs szervezetek (a KGST, különösen a Varsói Szerződés) jövője. Az e körül folyó, nem egyszer éles nézetkülönbségeket ütköztető viták korántsem lezártak, hiszen a világpolitikai és világgazdasági korszakváltás kihívásaiból eredő problémákat távolról sem azonos módon ítélik meg Keleten és Nyugaton. Abban nagyjából általános az egyetértés, hogy a nemzeti és egyetemes biztonság mibenlétét közvetlenül érintő, befolyásoló katonai-hadászati stablitilást rövidebb-hosszabb távon mindenképpen meg kell őrizni. Ebben az álláspontban az a reális felismerés jut kifejezésre, hogy mind Kelet-, mind pedig Nyugat-Európában óriási átalakulások mennek végbe, s hozzátehetnénk: nem is kevés kockázattal és egész sor bizonytalansági tényezőt magában rejtő kérdőjellel. Senki sem tudná pontosan megjósolni, milyen előre nem látható fordulatokat és buktatókat produkál majd ez a bonyolult folyamat. Napirenden van például az 1990-es évek első felében az egységes nyugat-európai pénzügyi-gazdaság integráció tető alá hozása (egyelőre nem világos, milyen katonapolitikai következményekkel). Ha hinni lehet az előrejelzéseknek, ugyanerre az időszakra tehető a szovjetunióbeli és a kelet-európai átfogó reformok elmélyülésének ,,kulminációs pontja,,. Nos, ebben a válságoktól sem mentes periódusban minden azon múlik, hogyan lehet biztosítani a békés átalakulás kölcsönös játékszabályainak betartását, szorosabbá tenni az egymásrautaltság s a közös érdekek alapján álló kelet-nyugati kapcsolatokat, fegyerzetkorlátozási-leszerelési tárgyalásokkal szerves összefüggésben. Az máris szemmel látható, hogy a két szuperhatalom - a Szovjetunió és az Egyesült Államok - érdekviszonyainak árnyékában jelentősen kiszélesült mind a NATO, mind a VSZ tagországainak mozgástere. Hogy ez a mozgástér meddig terjed és terjedhet, az feltétlenül átgondolt, józan mérlegelést igényel. A kérdés az, hogyan látja saját holnapját, létzésének perspektíváit az egyik vagy másik államszövetség (a NATO és a VSZ). (folyt) 1989. november 5., vasárnap 13:19
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	A korszakváltás dilemmái (2. rész)
Zbigniew Brzezinski, az ismert amerikai politológus meggyőződéssel vallja, hogy a nagyobb szabású kelet-nyugati kompromisszumok sem bonthatják meg az európai status quot és a politikai-katonai egyensúlyt. Véleménye szerint a kontinentális biztonságot nem erősítené meg a Varsói Szerződés egyoldalú feloszlatása, vagy a két szembenálló politikai-katonai koalíciónak a közeli vjövőben való megszüntetése. Ehhez feltehetően hosszabb út vezet majd, de addig is, amíg egy ilyen fordulat bekövetkezik, számos közbeeső akadályt kell leküzdeni Európa mesterséges megosztottságának felszámolásában. Ez a megosztottság egyrészt rendszerjellegű, másrészt például egy azonos nyelvet beszélő földrajzi térség - az NSZK és NDK - népének életében fizikailag is létező. Hogy miként lehet majd kettévágni ezt a gordiuszi csomót, atekintetben pillanatnyilag senkinek sincs elfogadható megoldást kínáló kész receptje. Miután mindkét állam a NATO, illetve a VSZ ,,harcérintkezési zónájában,, helyezkedik el, az egymás mellett létezés, de még inkább egy lassú konvergáló folyamat mindenképpen kényes biztonságpolitikai kérdéseket vet fel, közvetlenül érintve a Szovjetunió és az Egyesült Államok érdekeit, de természetesen minden európai ország biztonságérzetét is. Felmerül azután egy másik dilemma: Kelet-Európa és a Szovjetunió egymáshoz való viszonyában meddig terjed és terjedhet az a ,,tűrési határ,, , amely az egyes VSZ-tagállamok külpolitikai orientációját is meghatározhatja. Úgy tűnik, a régebben emelt korlátok kezdenek leomolni. A VSZ Politikai Tanácskozó Testületének legutóbbi bukaresti ülésén - eltérően a korábbi ,,egyöntetűségtől,, - igen markánsan a felszínre kerültek a nemzeti szuverenitás és önrendelkezés különböző aspektusai, mindenekelőtt a belügyekbe való katonai beavatkozást annak idején ,,megengedő,, Brezsnyev-féle doktrínával összefüggésben. Ez a doktrína immár a múlté, akárcsak az egyenjogúságot csorbító gyakorlat. A döntéshozatalban egyre inkább érvényesül a demokratizmus elve, a továbbiakban azonban kiegészítő intézkedéseket is kell tenni a szervezet mechanizmusának tökéletesítésére. A PTT és a külügyminiszteri bizottság mellett példának okáért szükség lenne egy olyan politikai koordinációs központ létrehozására, amely a rendkívül dinamikusan módosuló nemzetközi helyzethez alkalmazkodva, időben és szakszerűen készítené elő a testület állásfoglalásait, javaslatait, főleg a leszerelés témakörében. Erről már javában tartanak az eszmecserék és várható, hogy a PTT következő ülésén a figyelem középpontjába kerülnek.+++ Serfőző László (MTI-Press) 1989. november 5., vasárnap 13:22
Vissza »