|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
Interjúk az 1956-os emlékünnepségről
|
München, 1989. június 17. (SZER, Gondolatforgató) - A mikrofonnál Kasza László: - Nem, azt nem gondolom, hogy annak, ami pénteken a Hősök terén és a rákoskeresztúri temetőben történt, már ma meg lehetne vonni végleges mérlegét, hiszen időre van szükség ahhoz, hogy elválasszuk érzelmeinket a racionális meggondolásoktól: azt, amit szeretnénk, attól, ami van. Ez azonban - úgy gondolom - nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy már egy nap távlatából megpróbáljuk elemezni a nagyszerű június 16-iki események nyomán összekuszálódott gondolatainkat arról, hogy mi is történt, hogyan történt. Nos, erre kértem a Gondolatforgató mai műsorában az események néhány szereplőjét és megfigyelőjét. Mindenekelőtt Mécs Imrét kérdezem, aki nem csak az ünnepi szónokok egyike volt, de tagja a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak is - tehát annak a bizottságnak, amely a sok elismerést, de bizonyos kritikákat is kiváltó ünnepség főrendezője volt. Mécs Imre A Hősök terén mély benyomásokat hagyott hátra az a jelenet, amikor felszólításodra a tömeg kéz-a-kézben esküt tett a kivégzettek emlékének, hogy: "rabok tovább nem leszünk". Nos akkor felsoroltad - és a tömeg utánad mondta - néhány kivégzett nevét. Milyen meggondolás alapján állítottad össze a névsort? - Az volt a célom, hogy a tömeg teljesen magáénak érezze a forradalmat is, az áldozatokat is, a hősöket is - és ugyanakkor azt is akartam, hogy érezzék ha összefogunk, akkor nem lehet megfordítani a dolgokat. Akkor, ha összefogunk tényleg, a pokol erői se vehetnek rajtunk erőt. A nevekkel kapcsolatban: olyanokat választottam ki, akiket egyrészt személyen ismertem és tudtam pontosan, ismertem az ő személyiségüket. Másrészt pedig arra törekedtem, hogy minden réteget képviseljek. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
|
|
- Interjúk az 1956-os emlékünnepségről - 1. folyt.
|
- Alkalmas volt ez a 16-ikai ünnepség arra Mécs Imre, hogy elősegítse azt a sokak - talán az ország többsége - által fontosnak, szükségesnek, elengedhetetlennek tartott nemzeti megbékélés gondolatát? - Nemzeti megbékélésre van szükség, és nemzeti továbblépésre - a kettőt nem lehet elválasztani egymástól. Tehát nem arról van szó, hogy elkenjük a múltat, nem azt, hogy a szönyeg alá söpörjük ismét a problémáinkat. Mi megmondtuk azt mindnyájan, akik ott beszéltünk, hogy igazságot akarunk. Ki akarjuk deríteni a múlt fehér foltjait, egyenességet akarunk, jellemességet, világos látást - de kívánunk bosszút, és tovább akarunk lépni. A hatalomnak is meg kell tenni a magáét, mert hiszen csak kezdeti lépéseket tett meg és egyelőre a megtorlástól határolta el magát és résztvett gyász-szóban, de ennél több kell: a múltat élesen kell elemezni és a 56-os szovjet agressziót nyíltan és világosan el kell ítélni, el kell attól határolnia magát. Másrészt igen lendületesen tovább kell mennünk, tovább kell haladnunk a demokrácia felé - ez pedig csak úgy lehetséges, hogyha a magyar társadalom összefog. Összefog, de ennek a szellemében: a demokráciának a szellemében. - Tagja vagy a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak, amely az óriási munkát igénylő előkészületeket végezte, a megemlékezés fő rendezője volt. Június 16-ika előtt az volt az általános vélemény, nálatok a bizottságban is, hogy körülbelül félmillió embert vártok a Hősök terére. Nos: a becslések szerint talán 200 ezer ember ha volt. Mi az oka szerinted annak, hogy a nagy és kitünően végzett munka ellenére kevesebben jöttek, mint arra számítottatok? - Két-háromszázezren voltak, a mai újságok ennyit írnak. A Magyar Nemzet több százezer emberről beszélt, a tömeg ugyanis fluktuált: hatalmas tömegekként vonultak oda, tették le a virágokat és azok közül nagyon sokan elvonultak. Hazamentek, és otthon nézték televízión a közvetítést. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
|
|
- Interjúk az 1956-os emlékünnepségről - 2. folyt.
|
Talán nem volt túl szerencsés a részünkről, hogy a temetőből nagyon sok embert kizártunk - ezt utólag nézve látjuk így. De ugyanakkor meg meg kellett őrizni az intimitását meg a méltóságát is a temetésnek. A másik dolog pedig az, hogy a televízió igen nagyszabású közvetítést adott mind a két helyszínről, és ez igen sok embert otthon tartott, hogy otthon nézze -, és még egyet ne felejtsünk el: hogy munkanap volt. Tehát nagyon sokan nem tehették meg, különösen a zárt rendszerben működő üzemekből-gyárakból, hogy a munkaidő vége előtt eljönnek. - Beszéltél arról, hogy talán nem volt helyes, hogy a Történelmi Igazságtétel Bizottság nem engedte meg mindenkinek, hogy részt vegyen a rákoskeresztúri temetőben az ottani szertartáson. Nos, ezért sokszor ért benneteket az elmúlt napokban az a szemrehányás, hogy a bizottság kisajátította magának az egész temetést, az egész emlékezést. - Hát azt hiszem hogy kisajátítás nem történt, a szervezés nagyon nagy feladatot jelentett egy olyan bizottságnak, amelyik nem erre alakult, és amelynek a tagjai - egy-két személytől eltekintve - az utóbbi 30 évben nem rendeztek nagyszabású tömegdemonstrációt - és ennek következetében sok helyütt túlszabályozott, túl merev volt a szervezés - de én azt hiszem, hogy egészében véve jól sikerült, és hát köszönet és hála mindazoknak, akik ebben segítettek és részt vettek. Én magam a közvetlen szervezésben nem vettem részt, azt hiszem, hogy a fő szervezőké volt az érdem, akik éjjel-nappal ezzel foglalkoztak. Az alternatív szervezetek is igen sokat segítettek - tehát a Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Fidesz, a Kisgazdapárt, és többiek. Azt hiszem, hogy ez egy nagy közös ügy volt. A szervezésben nyilván voltak hiányosságok, voltak túlszabályozások - ennek ellenére azt hiszem ezt teljesen elfedi az a hatalmas méltóságteljes ünneplés, ami ami tegnap lezajlott. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjúk az 1956-os emlékünnepségről - 3. folyt.
|
- Mécs Imre után a Hősök terén megrendezett ünnepség másik szónokát, Orbán Viktort kérdezem: hogyan értékeli mindenekelőtt saját szereplését? Hogy megindokoljam a kérdést: legtöbben úgy gondolják, hogy egészen fantasztikus beszédet mondtál. Az osztrák televízió azzal a mondattal zárta helyszíni közvetítését a Hősök teréről, hogy ilyen beszéd a Magyar Televízióban annak fennállása óta nem hangzott el. Mások ugyanakkor azon a véleményen vannak, hogy egyfajta ünneprontás volt amit tettél. A véleményedet ugyan legtöbben osztják, de úgy gondolják, hogy nem itt, nem ebből az alkalomból kellett volna elmondani. Találkoztál már az elmúlt 24 órában ezzel a kettős meggondolással? - Nem találkoztam mind a kettővel megmondom őszintén -, én csak az elsővel találkoztam. Tehát mondjuk ez annak is betudható, hogy a tegnapi nap óta csak Fideszesekkel és csak barátaimmal vagy idősebb tanáraimmal volt módom találkozni - és hát az ő gondolkodásuk az nagyban azonos az enyémmel. Tehát ők úgy vélekedtek róla, hogy ezt kellett elmondani, és hogy jó volt, hogy ez elhangzott. - Én a másik véleménynyel amit említettél - azzal nem találkoztam. Azokkal nem találkoztam, akik azt mondják, hogy ünneprontó volt beszéd -, és kicsit meg is vagyok lepődve ezen. Dehát végülis ha belegondolok: nem sok okom van arra, hogy meg legyek lepődve. Hát sajnálom, hogy így gondolják. Sajnálom, hogy így gondolják. Amikor a Fidesz eldöntötte - a Fidesz választmánya - hogy én fogok beszélni nagyjából azt is megmondták nekem, hogy ők milyen beszédet szeretnének látni. Hát azt mondták, hogy körülbelül ilyet. Tehát, hogy előremutató legyen - ugyanakkor semmifajta hazugság ne legyen benne -, és feltétlenül őrizze meg a kegyeleti jellegét. Tehát én - amikor azt mondják, hogy ünneprontó voltam - akkor azt több értelemben is felfoghatom. Az egyik az, hogy esetleg nem volt elég kegyeletteljes a beszédem. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjúk az 1956-os ünnepségről - 4. folyt.
|
Hát én úgy gondolom, hogy az volt. Kifejezetten a beszéd első része csak Nagy Imréék emlékével foglalkozott, és a vége is kifejezetten egy főhajtás volt az emlékük előtt. Tehát én nagyon igyekeztem arra, hogy megőrizzem az aktus kegyeleti jellegét, és ehhez hozzáigazitsam az én mondókámat is. Ugyanakkor: azt én elhibázottnak tartottam volna, hogy ha nem veszem észre, hogy itt nem csupán egy temetésről van szó, hanem egyben egy olyan politikai eseményről, amire nem volt példa Magyarországon már nem tudom mióta, és amire nagyon régóta vártunk. Tehát mindenképpen politikai üzeneteket is kell tartalmaznia a beszédnek. Én ezért próbáltam ezt ötvözni. Nem összekevertem a két dolgot, hanem ötvöztem a kettőt - és én úgy gondolom, hogy nem szerencsétlen elegy és arány amit találtam. Tehát nem osztom - ebből a szempontból nem osztom - a véleményüket. Namost ha a beszéd tartalmára gondolok, akkor az én számomra alapvető fontosságú volt, hogy nem csak az öt vezető politikust temettük, hanem a hatodik koporsóba eltemettük 56 összes áldozatát. 1956-ról kellett beszélni. 1956-ról kevesebbet mondani - a névtelen áldozatok, a fegyveres harcokban elesettek koporsójánál, mint én mondtam - nem lehet. Ez a megítélésem. Ugyanakkor esetleg onnan fakad az ünneprontás ilyentvaló értelmezése beszédemnek, hogy úgy gondolják, hogy nem kellett volna hivatalossággal szemben ilyen, hát keményen fogalmaznom... Én pedig azt gondolom, hogy én visszataszítóbb dolgot nem tudok elgondolni mint egy olyan temetést, ahol elfedik a lényeget, ahol hazudnak, ahol nem mondják el azokat a dolgokat, amiket ki kell mondani. Azt gondolom, hogy kegyeleti érzések sem épülhetnek hazugságra. Tehát nem szabad a bizonyos dolgokat elhallgatni - ezért fontosnak tartottam mindazt elmondani, amit elmondtam. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
|
|
- Interjúk az 1956-os ünnepségről - 5. folyt.
|
Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy ha már egy fiatalt kértek fel beszélni, akkor nem lehet azt elhallgatni, hogy - akárkik is ma Magyarországon reformpolitikusok, akár legyen Pozsgay Imre maga - amikor én középiskolás voltam, és amikor az én agyamat ezekkel a maszlagokkal tömték tele, amiről ugye mindnyájan tudjuk, hogy áruló Nagy Imre meg ellenforradalmár Nagy Imre, meg ellenforradalom 56. Akkor Pozsgay miniszter volt az oktatási vagy művelődési miniszter. Tehát neki felelőssége van. Én nem akarom az érdemeit elvitatni. Hanem a reformpolitikusokat sem akarom hátrányba ahozni a konzervatívokkal szemben. De azt gondolom, hogy egy temetés az igazság pillanata is, és ez, amikor az igazság pillanatáról van szó akkor nem hőbörögve, nem botrányos módon - de igenis színt kell vallani. És ha én az ifjúság nevében is akarok mondani - és természetesen a magam nevében ezzel együtt - valamit, akkor ezeket a fontos dolgokat ki kell mondanom - bármennyire fáj is másoknak. Semmi olyat nem mondtam, ami az ott fölravatalozottak számára elfogadhatatlan, esetleg rájuk nézve kellemetlen, hőbörgős vagy gyalázatos lett volna. Tehát nem érzem igazából jogosultnak ezt a kritikát. Nem tudom, hogy kinek az ünnepét rontottam el. Én azt gondolom, hogy csak azoknak az ünnepét ronthattam el ezzel a beszéddel, akik nem akarják kimondani az igazságot, és arra szánták ezt a temetést, arra szánták az egész aktust, hogy elfedje azokat a különbségeket, amikről pedig sohasem szabad megfeledkeznünk. Hát ha ő megítélésük szerint rontottam el a dolgot, akkor ezt nem bánom. És hát azt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy azért volt harmadik vélemény is - csak az igazság kedvéért akarom ezt elmondani... (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjúk az 1956-os ünnepségről - 6. folyt.
|
Én ezt is merem még. Amikor a temetés után hazafele utaztam Agárdra a vonattal, akkor találkoztam ott egy-két Fidesz-taggal a vonaton, akik megkérdezték tőlem szó szerint, hogy vajon ezt a beszédet én írtam - vagy a kezembe adták, hogy olvassam fel...? Kérdeztem, hogy miért? Azt mondták, hogy nem volt elég kemény. Azt mondták, hogy nagyon finoman fogalmaztam meg azt az igazságot, amit kétségtelen megfogalmaztam - de szerintük méghatározottabban kellett volna kimondani. Tehát voltak akik azt mondták, hogy a beszéd azért nem volt jó, mert ennél még keményebben kellett volna fogalmazni. Nem azért mondom mintha egyetértenék ezzel a véleménnyel csak hogy kiegszítsem a vélemények skáláját. - Orbán Viktor a fiatalok nevében beszélt, a fiatalok képviseletében. Fodor Gábor pedig a Fidesz a Fiatal Demokraták Szövetségének koszorúját tette le a mártírok koporsója előtt. Hogyan értékeled Te, azt ami a Hősök terén, és ami a temetőben utána történt? - Én nagyon nagy dolognak tartom, nagyon fontosnak. Úgy érzem, hogy tényleg egy történelmi mérföldkőről van szó. Hiszen igazából egy hatalmas nagy félelemküszöböt lépett át ezzel a magyar társadalom. Maga mögött hagyta ezt az elnyomott, nyomasztó múltját, amit az utóbbi 33 év jelentett. Vagyis azt, hogy volt egy olyan esemény: az 56-os forradalom, ami tulajdonképpen szinte minden magyar család életében valahogy megjelent. Minden azt átélt illetve utána felnőtt generáció életében fontos szerepet játszott: egy viszonyitási kontroll, és valami olyasmi volt, hogy nem lehetett pontosan tudni, hogy - főleg az utána következő generációnak - mit is jelentett, hogy mi is volt ez igazából, és amiről nem lehetett igazából beszélni azoknak akik átélték. Tehát egy nagyon súlyosan nyomasztó, egy frusztrációs érzés volt valahol... (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjúk az 1956-os ünnepségről - 7. folyt.
|
És ezt a tegnapi napon én azt hiszem hogy sikerült átlépnie a magyar társadalomnak. Nyilván ez nem jelenti azt, hogy egész 56-ot sikerült volna feldolgozni -, de magát ezt az elnyomatás-érzést sikerült átlépni és ezért egy hihetetlen nagy dolognak tartom a tegnapi napot. - És most hallgassuk azok véleményét, akikre évek óta figyel a társadalom. Csoóri Sándor és Konrád György mindig felül tudott emelkedni a napi személyes problémákon, hogy ne mondjam: ellentéteken. Először Csoóri Sándor. - Azt látom, hogy nemzet megint úgy viselkedik, mint 1956 október 23-ikán. Ugye akkor - előtte egy-két nappal - nem is tudtuk, hogy ez a nemzet él, annyira levert volt. Ezelőtt se nagyon - néhány éve se tudtuk, hogy ez a nemzet így gondolkodik. Abban a pillanatban, hogy felszabadulhatott, és megtudta hogy megmutathatja saját magát - íme megmutatja. Ez: ilyen nap Azt hiszem a történelemben még nem volt ehhez hasonló. Nekem állandóan természetesen irodalmi példák jutnak eszembe ilyenkor is: a görög drámák pillanatát érzem, azt a katarzist, amit 30 évig is el lehetett takarni, fedni - de most mégiscsak megfogalmazódott újra. Erre évtizedekig, századokig fognak emlékezni. Itt nem csak embereket temetnek későn, nem csak késői igazságszsolgáltatás történik, hanem egy nemzet most megint meg tudja mutatni, hogy ő milyen. Egy nemzettől elvehették az egyéniségét hosszú ideig -, most ez a nemzet az egyéniségét is visszaveszi. Ettől én nagyon nagyon sokat várok. Megrendítő a nap, egyúttal felemelő is. - Konrád György? - Hát egy kőtömb elgördült az ajtó elől, úgy hogy az ajtót kilehet nyitni. Ez a kőtömb megakadályozta a párbeszédet, a valódi párbeszédet. Ha beszélgletőpartnerem a fehérre azt mondja, hogy fekete akkor nehezen tudok vele beszélni. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjúk az 1956-os ünnepségről - 8. folyt.
|
Ha egy nemzet nem lehet azonos a történelmével, nem lehet azonos azzal ami megtörtént - abban az értelemben, hogy amit tenni próbált - ha visszanyomódik önmagába, akkor az egy olyan, önmagunk ellen működő agressziót létesít a lelkekben, ami iszákosságban, önelhanyagolásban, de mindenféle társadalmi rosszban megmutatkozik - de nem a dialógus készségében. A dialógus készsége csak akkor áll elő, ha a forradalomról azt mondjuk, hogy forradalom. Nagy Imréről pedig azt mondjuk, hogy áldozat. Hogy áldozat Nagy Imre: feláldozta magát azzal, hogy nem kért kegyelmet. Azzal, hogy mintegy az életét tette azokra a frissen felismert eszmékre, amelyek őt tették az első demokratikus kommunistává Európa történetében. Ő volt az, aki elfogadta az ország önrendelkezésének alapvető igényét a semlegesség bejelentésével, és ő volt az, aki kommunista létére elfogadta, hogy egy párt legyen a kommunista párt is a többi között a demokratikus játék-mezőnyben. Ezzel a két vállalással eleget tett a magyar nemzet alapvető igényeinek, és ezek az igények tartósan fennmaradnak, mert csak ezek teszik lehetővé, hogy Magyarország Európának normális része legyen. Nos, ha Nagy Imre megkapta ebben a minőségben az embernek és a politikusnak kijáró tisztességet - és nem mint egy kutya volt elföldelve -, akkor ezzel legalábbis a hatóságok közreműködésével a magyar nemzeti többségi konszenzus jegyében - ezalatt értem: ez a a hallgatás súlyos csöndje - ez elmozdult az ajtó elől. Ez megosztott felelősségű nemzetet jelent. Úgy értem, hogy a felelősség most megoszlik: mindahány millióan, ahányan vagyunk. De önmagával azonos és új nemzet született meg. - Vannak akik úgy vélik - Konrád György -, hogy az ami a Hősök terén és a rákoskeresztúri temetőben történt, nem segítette elő igazán a nemzeti egységet, mert az ünnepség hangsúlya a kommunistákra, a kommunisták rehabilitálására összpontosult. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjúk az 1956-os emlékünnepségről - 9. folyt.
|
Holott az áldozatok nagyrésze éppen a kommunizmus elleni harc miatt, annak következtében halt meg. - A hangsúlyt én nem így éreztem. Úgy éreztem, hogy a hangsúly mindenkinek szól, aki ennek a forradalomnak az áldozata volt, tevőlegesen áldozata, de hogy annak a hatodik koporsónak - a felsorolt neveknek, mindenkinek aki 56-ban meghalt - nem érzem helytállónak ezt a benyomást. - Konrád György után külföldi telefonszámot hívtam: Tamás Gáspár Miklósét - Londonban. Két dolog érdekelt. az első, hogy milyen érzés volt valakinek, aki évek óta annyira benne van a magyar politikában, sőt annak egyik tényezőjévé vált, mint Tamás Gáspár Miklós - külföldön tartózkodni egy ilyen nagy jelentőségű napon mint június 16-ika volt. A másik kérdés pedig, hogy onnan, ebből a kilométerekben is kifejezhető távolságból, hogyan látja azt ami a Hősök terén és a rákoskeresztúri temetőben történt. - Természetesen vegyes érzéseim voltak atekintetben, hogy szerettem is volna ott lenni. Ugyanakkor a változatosság kedvéért talán nem árt egy ilyen izgalomteli napon messze lenni, és biznyos távolságból nézni a történteket és történendőket. Ugyanakkor nagy elégtétellel lehetett megállapítani azt napközben is, és a ma reggeli újságokból méginkább, hogy őszinte érdeklődés övezte azt, ami Magyarországon történik. Amikor ma reggel lementem az újságokért a hindu újságos - aki történetesen tudja hogy magyar vagyok - egész családját összegyüjtötte és megkérdezték, hogy mi is történt Budapesten? És mondták hogy milyen szörnyű, hogy a sírok ismeretlenek voltak. Keleti embernek ez borzasztó. Szóval mondom: ilyen emberek is érdeklődtek Magyarország iránt - ami azért nem mondható el minden nap - és a nemzetközi érdeklődésnek ez a ténye bizonyos értelemben talán számunkra is megvilágítja azt, hogy mi is történt. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
|
|
- Interjúk az 1956-os emlékünnepségről - 10. folyt.
|
- Pontosan ez érdekelne: hogy mit válaszoltál ennek a hindu újságosnak, hogy mi történt pénteken Magyarországon? - Én azt mondtam neki, hogy erre a válaszom egyszerű és durva kell hogy legyen: hogy itt most rendbe hoztak valamit amit elrontottak azelőtt, itt helyére tettek egy igazságtalanságot, és egyébként pedig nem lehet tudni... - ezt mondtam neki szó szerint. És valóban úgy is gondolom - ugyanis minden ilyen erőteljes szimbolikus töltöttel rendelkező eseménynek a tulajdonképpeni jelentése kétértelmű szokott lenni, és valószínűleg 1989 június 16-ika sem kerülheti el ezt a sorsot. A kétértelműséget a következőképpen értem: egyrészt beteljesült az, ami mindazoknak az embereknek, akik hűségesek voltak 1956 emlékéhez, vagy az akik az elmúlt évtízedben megtértek 1956 hitére, telejesült a kívánságuk - méghozzá egy igen méltóságteljes módon. Elégtételt érezhetünk. Az az erőszak, amely Magyarországot arra kényszerítette, hogy elfelejtse 56-ot - megtört. Hát ez nagy győzelem. Ugyanakkor természetesen mint mondtam, az erőszak nemcsak arra volt jó, hogy a forradalom hőseinek holttestét elrejtette egy temető névtelen, jeltelen zugába. Hanem valóban elfelejttette az emberekkel 56-ot. Felnőtt egy nemzedék, még egy, amely homályosan tudott valamit 56-ról, de nem volt az érvek centrumában. 56 most azért került az emberek érdeklődésének homlokterébe - azon kívül, hogy szabad beszélni róla, lehet beszélni róla, kockázat nélkül, sőt manapság úgyszólvan illik is - hanem azért, mert relevánsá vált, fontossá vált, mert Magyarország ismét nagy döntések, nagy változások előtt áll, és minden nagy történelmi pillanat megtalálja a maga történelmi előzményét. És ez egy forradalmi történetértelmezés - nem tudományos, de ugyanakkor nem kevésbé fontos mint a tudományos. A mai magyarság 56-ot ismeri föl a legfontosabb történelmi előzményeként annak, amit ma tenni szeretne. Ezzel valami nagyon erőset állított. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
|
|
- Interjúk az 1956-os emlékünnepségről - 11. folyt.
|
Ugyanakkor meg kell mondani, hogy én általában ódzkodom a hirtelen egységes konszenzusoktól. Pár évvel ezelőtt még a kádári közmegegyezés korszakában éltünk, most már régen, két esztendeje erről sűrűn beszéltek. És ebben hivatalos körökben hinni illet és ezt még kritikus elmék is elismerően emlegették. Két év múlva - mintha mi sem történt volna - egy új konszenzus alakult ki 56 körül. Tehát két év alatt a kádári konszenzustól a eljutottunk a Nagy Imre-i konszenzusig. Anélkül, hogy lelkiismereti vizsgálat végbement volna, anélkül, hogy az eltelt 33 esztendő igazán megértettük volna. Anélkül, hogy megértettük volna, hogy miért felejtettük el 56-ot - mert, hogy elfelejtettük volt -, a mostani föltámadásnak (igaza van a a Magyar Nemzet szalagcímének): Feltámadás. A feltámadást (...) szerint megelőzi az alászállás a poklokra. Erről a pokoljárásról tudunk mindannyian keveset, erről a pokoljárásról beszélnek keveset, és ezért nagyon örülök, hogy a Hősök terén Orbán Viktor beszédében elhangzott az az óvás, amit elkellett mondania - és amely kellő perspektívába helyezi ezt a Magyarországot. - Ne jelentsen június 16-ika olyan hamis nemzeti konszenzust 1956 ügyében, mint amilyen a kádári állítólagos megegyezés volt a hatalom és társadalom között, intett - mint hallottuk - Tamás Gáspár Miklós. - Csoóri Sándor a nemzet eszmélését, önmagára találását látta fontosnak a pénteki eseményekben, amelyek során Konrád György szerint nem tolódtak el a hangsúlyok a kommunista mártírok javára -, amely ellen Orbán Viktor tiltakozott. A meggyilkoltak között ugyanis minden korosztály, társadalmiréteg képviselve volt - mondta Mécs Imre -, de hozzátette, hogy a döntő többség fiatal volt, és kétkezi munkás - mint az a felolvasott névsorokból is kiderült. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjúk az 1956-os emlékünnepségről - 12. folyt.
|
Első -, már kissé leülepedett - vélemények arról az óriási eseményről, ami június 16-ikán Budapesten történt. A továbbiakat - és az események következményeit - még várjuk. +++
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|