 |
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
 |
A temetésről - Tamás Gáspár Miklós
|
München, 1989. június 18. (SZER, Világhíradó) - Tamás Gáspár
Miklós kommentárjával folytatjuk Világhíradónkat. A neves filozófus
a megrendítően nemes és emelkedett pénteki temetéshez fűzi
gondolatait:
- A Történelmi Igazságtétel Bizottsága és általában 1956
nemzedéke arra törekedett, hogy a nemzeti amnéziát, a nemzeti
emlékezetvesztést megszűntesse, és helyreállítsa a magyar história
folytonosságát. Sikerült-e ez június 16-ikán a magyar ellenzéknek,
magyar a politikai közvéleménynek, a magyar reformereknek,
mindazoknak, akik újat akarnak Magyarországon? Azt hiszem, a válasz
igen is, meg nem is.
Nagy Imre és társai ravatalánál ott állt az egész nemzet. De
helyes-e, hogy ott állt az egész nemzet?
Hajlamosak vagyunk mi, magyarok megfeledkezni arról, hogy azok a
szörnyű történelmi idők, amelyek lesújtottak ránk időnként, azok
mélyebb hatást tettek ránk, mintsem elismerni szeretnők. 1944
szörnyűségei, 1949 szztálinista fordulata, 1958 terrorja úgy zajlott
le, hogy az ellenállás bizony csekély volt. Ezelőtt néhány
esztendővel - még 3-4 esztendővel ezelőtt is - a magyar politizáló
közvélemény, amely az egész magyar nemzetnek csak egy kisebbsége
volt persze, Kádár Jánost és pártját a kisebbik rossznak tekintette
és a kádárista konszenzussal szemben nemcsak hogy egy türelmes,
hanem úgyszólván lelkes álláspontot foglalt el.
Ma sokan szeretnék azt a látszatot kelteni, hogy a magyar
ellenállás története folyamatos. Ez sajnos nem igaz, és azt hiszem,
hogy ennek a bevallása igen fontos volna, ugyanis nekünk most nem a
hazugságra van szükségünk. Nem egy nem létező folytonosság
állítására, hanem megtérésre, fordulatra, annak a bevallására, hogy
most másképpen gondoljuk, mint ezelőtt gondoltuk volt, hogy az
1958-ra, a kivégzett mártírok sírjára épülő konszenzus hazug
konszenzus volt, de konszenzus volt a magyar nemzet és a megszállók
képviselői, a kádárista kormányzat között, s ebben az alkuban nagyon
sokan részt vettek hallgatólagosan vagy kimondottan. (folyt.)
1989. június 18., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|