|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: Pozsgay-nyilatkozat - Welt Am Sonntag (1.rész)
|
Flesch István, az MTI tudósitója jelenti:
Bonn, 1989. június 18. vasárnap (MTI-tud.) - Az, ami a Mennyei Béke téren történt, Pekingben, csak erősítette az igazi magyar reformerekben azt az elszántságot, hogy radikális eszközökkel akadályozzák meg hazájukban az eseményeknek a kínaihoz hasonló menetét. Másfelől nem szabad eltekinteni attól, hogy nemcsak a Kínában történtek jeleznek valamit, hanem Gorbacsov bonni látogatása is. Ezt hangsúlyozta a Welt am Sonntag című politikai, kulturális, művészeti és gazdasági hetilapban megjelent interjújában Pozsgay Imre államminiszter.
Az MSZMP PB tagja a nagy példányszámú, befolyosás konzervatív újságnak arra a kérdésere válaszolt, hogy a pekingi vérfürdő nem hűtötte-e le a magyar reformerek derűlátását. A nyilatkozatot szintén ismertette a Deutschlandfunk, az NSZK-nak az NDK irányába is sugárzó országos rádióadója. Pozsgay Imre kijelentette: úgy vélem, Önök is biztosak lehetnek afelől, hogy a bonni Gorbacsov-látogatásból tudunk olvasni. Amit a felek a nyugatnémet-szovjet közös nyilatkozatban a szuverenitásról és a függetlenségről mondtak, újra és méginkább világossá tette számunkra, hogy berendezhetjük szobánkat a közös Európai Házban. És ez akkor is kizárólag a mi ügyünk, ha szobánkat esetleg rosszul rendezzük be. A Welt am Sonntag szerkesztőjének arra az észrevételére, hogy az MSZMP csupán néhány hónap leforgása alatt szenzációs gyorsasággal módosította a Nagy Imréről és sorstársairól alkotott véleményét, Pozsgay Imre kifejtette: - E gyorsaságnak az a magyarázata, hogy hihetetlenül sok feladattal, mulasztással és hibával kellett egyszerre szembesülni. A mostani helyzet ugyanis olyan mély válság következménye, amely kiterjedt az egész társadalomra. Ám ettől eltekintve is, nézetem szerint, erre a gyorsaságra azért is szükség volt, mivel nem lehet sokáig élni egy olyan országban, amelyben lebontják a régi szerkezeteket, de nem alakítanak ki újakat a helyükbe. Romokon tehát nem lehet sokáig élni. Ezért kellett például mielőbb megalkotni a jogállamiság intézményeit. A nemzetközi környezet - így a Szovjetunió - erősen Magyarország javára szolgál. (folyt.)
1989. június 18., vasárnap 13:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
NSZK: Pozsgay-nyilatkozat - Welt am Sonntag (2.rész)
|
Az újságnak azzal a kérdésével kapcsolatban, hogy még mindig veszélyes, vagy már magától értetődő dolog-e, ha valaki Magyarországon - miként legutóbb Pozsgay Imre a rádió 168 óra című műsorában - Nagy Imrét példaképének tekinti, az államminiszter hangsúlyozta: - Bizonyosan még mindig némi kockázatot rejt magában, ha valaki hitet tesz Nagy Imre mellett. Másfelől azonban bizakodik a tekintetben, hogy életművének egyik szerény örököse és folytatója lehet. Természetesen éppúgy kívánom, hogy ne kelljen osztoznom sorsában. De szorosan a nép közegében élek, s ezért védve érzem magam. Minél többen féltenek, annál nagyobb bátorságot meríthetek - mondotta. Az MSZMP belső demokratizálási folyamatáról szólva Pozsgay Imre bátorító jelnek nevezte, hogy a pártban már létrejöttek horizontális reformkörök is. Ez azt jelenti, hogy a bázis végre a maga kezébe akarja venni a pártpolitika alakítását. A lakosság gazdasági terheinek problémájára kitérve Pozsgay Imre kijelentette: amellett van, hogy a kormány ebben a szakaszban is tegye lehetővé gazdasági haszon megszerzését bizonyos rétegek számára. Konkrétan megemlítette egy új vállalkozói réteg kialakításának fontosságát, ami nélkül véleménye szerint nem mehetnek jól a dolgok. Egyidejűleg azonban a kormánynak szoros szociális hálózattal kell megvédelmezni azokat, akik ártatlanul szenvednek szükséget. A Welt am Sonntag a hadsereg, a rendőrség és a biztonsági szolgálat mai és eljövendő küldetése felől is érdeklődött. Az államminiszter megállapította: - A pluralizmus demokratikus rendszerében hadsereg és rendőrség csakis alkotmányos alapon tevékenykedhet. Olyan döntésekbe, amelyek a napi politikai történést érintik, nem szólhat bele. A miniszter ebben az összefüggésben szilárd reményét fejezte ki, hogy a magyarországi társadalmi fejlődés nem vezet polgárháborús állapotokra. A Welt am Sonntag és a Bild am Sonntag című lap vasárnap szintén képes riportban számol be Nagy Imre és sorstársai gyászszertartásáról és temetéséről.+++
1989. június 18., vasárnap 13:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|