|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
Nagy Imre - osztrák sajtó (1.rész)
|
Sebestyén Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 1989. június 17. szombat (MTI-tud.) - Szombaton valamennyi bécsi újság címoldalának vezető helyen jelentette meg Nagy Imrének és vértanútársainak előző napi budapesti gyászünnepségéről szóló összefoglaló jelentését, s legtöbbjük a lap belsejében részletesebb írásokban is foglalkozott az eseménnyel, irányzata és szemléletmódja szerinti megjegyzéseket fűzve hozzá. Az első oldalakon a szalagcímes beszámolókat nagyméretű fényképek kísérik, amelyek közül három lap képein a koporsóknál díszőrséget álló Németh Miklós, Szűrös Mátyás és más magyar állami vezetők láthatók, a többiek pedig a rendezvény méreteinek érzékeltetésére a Hősök terén megjelent hatalmas tömegről készült távlati felvételeket közöltek.
A Neue Arbeiter Zeitung, az osztrák Szocialista Párt lapja ezzel a főcímmel hívta fel a figyelmet egész oldal terjedelmű tudósítására: ,,Magyarország sírba tette keserű múltját,,, a Kurier című bulvárlap pedig kiemelte, hogy Nagy Imre második temetése a sztálinista tipusú kommunizmus temetése is volt. Több bécsi lapjelentés címében és szövegében visszatérnek az olyanfajta értékelések, amelyek szerint Magyarország életében a június 16-a a mártírok jelképes feltámadásának és a magyar demokrácia újjászületésének napja lett, a búcsúztatás egyben új korszak kezdetét jelzi. A legnagyobb példányszámú osztrák napilap, a Neue Kronen Zeitung idézi a budapesti megemlékezés egyik résztvevőjét, aki szerint ez a nap az 1956-os népfelkelés forradalomnak való elismerését jelenti, és elégtétel az egész országnak az eltelt negyven nehéz évért. Egy másik résztvevő a Der Standard tudósítójának elmondta: a gyászrendezvény demonstrálja a demokratikus érettséget egy olyan országban, amelynek alig vannak demokratikus hagyományai. (folyt.)
1989. június 17., szombat 15:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Nagy Imre - osztrák sajtó (2.rész)
|
A beszámolók ismertetik a szertartáson elhangzott gyászbeszédeket, rámutatnak egyes szónokok - elsősorban Rácz Sándor és Orbán Viktor - éles és ,,harcias,, hangvételére, az általuk hangoztatott politikai követelésekre. A Kurier szerint e beszédek arról tanúskodnak, hogy a magyar nép teljesen félelemmentessé vált. A Volksstimme, az osztrák Kommunista Párt lapja viszont úgy véli, hogy egyes beszédek nem szolgálták a nemzeti megbékélést, és a múlt egyoldalú értékelését tükrözték. Bécsi újságok tájékoztatnak arról, hogy a Hősök terén lezajlott rendezvényen ott volt számos magas rangú magyar állami vezető - élükön Németh Miklós kormányfővel -, viszont a pártvezetés hivatalosan nem képviseltette magát. Grósz Károly távolmaradásáról írva a Die Presse arról ír, hogy az MSZMP főtitkára május végén még kizárta Nagy Imre pártbeli rehabilitálását, s hogy Budapesten úgy hírlik: a főtitkár még ebben a hónapban lemond. A Neue Kronen Zeitung tudósítója megemlíti, hogy Grósz Károly elismerte: az okmányok tanulmányozása alapján maga is meg van győződve Nagy Imre ártatlanságáról. Az osztrák újságíró hozzáfűzi: sok magyar keserűen mosolyog ezen a késői megállapításon. A Volksstimme szóváteszi, hogy a Történelmi Igazságtétel Bizottsága nyilvánította nemkívánatosnak a párt hivatalos képviselőinek a szertartáson való részvételét, s ,,kitiltásukkal,, megsértette az általa is hirdetett kiengesztelődés szellemét, manipulálta az emberek százezreinek érzelmeit. A Kurier külön kommentárban is foglalkozott a budapesti esemény egyes nemzetközi vonatkozásaival. A bécsi lap ebben többek között kifejti: a kelet-európai reformmozgalomnak a jobb jövő útjait keresve először szembe kell néznie a tragikus múlttal, s leszámolnia az erről korábban terjesztett hazugságokkal. Ám az új gondolkodásmód e térségben még beleütközik a régi realitásokba, azokba az erőkbe, akik még mindig harcolnak a történelem ellen: lövésekkel a (berlini) falnál, letartóztatásokkal Prágában, földgyalúkkal a falvakban és tankokkal a diákokkal szemben. Nekik is fel kell most ismerniük: a történelem nem törölhető el és az emlékezet nem ismer elévülést - összegzi mondanivalóját az osztrák újság. +++
1989. június 17., szombat 15:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|