|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
Schöpflin György reflexiója
|
London, 1989. június 16. (BBC, Panoráma) - A budapesti megemlékezés lezárta az 1956-os forradalom által a magyar történelem könyvében nyitott fejezetet. A történelemnek régi tulajdonsága, hogy az elnyomás áldozatait hősökké emeli. Ez azonban mindig idő kérdése. Kína úgy látszik nincs tudatában ennek a törvényszerűségnek. Tény, hogy a magyar forradalom vérbefojtói azt hitték, hogy a történelem az ő oldalukon lesz. A Kádár János által felépített rezsim alapja az volt, hogy 1956 október-novemberében ellenforradalom játszódott le Magyarországon. Azt hitték Kádárék, hogy az ő rezsimjük jobb, mint amit Nagy Imre és forradalmár-társai akartak megvalósítani. Önhittségükben Kádárék megkezdték a kivégzéseket, több ezer talán a halottak száma - erről pontos, hivatalos adat még nincs. 15 ezer ember került börtönbe. Így mondhatjuk, hogy a forradalom leverését terror követte. Nem vérfürdő, inkább céldutatos megtorlás. Elsősorban azt szolgálta, hogy a fiatal nemzedék mindörökre leckét kapjon: a kommunista rendnek nincs alternatívája. Magyarország társadalmát megfélemlíteni igyekeztek. Az értelmiség, a munkásság és a parasztság részéről azt várta el a Kádár-rezsim, hogy feladja álmait egy demokratikus, semleges Magyarország megteremtéséről. Kádár az 1960-as években ezen az alapon érezte elérkezettnek az időt, hogy új egyezséget ajánljon a népnek. Ezt a Nyugat - feltételezett pragmatizmusa és realizmusa folytán - dícsérendőnek találta. Úgy látta, a kommunista párt az életszínvonal emelését nyújtja a politikai eszmék feladásáért cserében. Ez a megoldás - úgy tűnt, mintegy másfél évtizeden át - megfelelőnek bizonyult, de az 1980-as évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy kártyavár az egész. Megfelelő életszínvonalat a párt nem biztosít, már csak azért sem, mert a politikai rend akadálya a racionális gazdasági határozathozó képességnek. (folyt.)
1989. június 16., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|