|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
Duna Kör
|
Duna Kör sajtótájékoztatója SZER --------------------------- München, 1989. május 19. (Nagy András) Magyar híradó A nagymarosi építkezés felfüggesztése azt is jelenti, hogy a kormány végre hajlandóságot mutat a civil társadalom igényeinek elismerésére - jelentette ki a Duna Kör mai sajtótájékoztatóján Vargha János biológus, a vízlépcső elleni mozgalmak vezéralakja. Ennek az lehet az eredménye, hogy az eddigi, majdnem kizárólag politikai harc után, nagyobb szerep jut az ökológiai és gazdasági érvelésnek. Ez utóbbira mindjárt a jövő hét elején nagy szükség is lesz, mert az ökológiai mozgalmak - a vízlépcsőt ellenző parlamenti csoport és az Ellenzéki Kerekasztalba tömörült pártok - közös jószolgálati küldöttséget indítanak Ausztriába. Találkoznak majd az osztrák parlamenti pártok képviselőivel, a nagymarosi beruházást hitelező bankok, sőt a kivitelező vállalatok vezetőivel is. Az uticél a magyar társadalmi erők jó szándékának tolmácsolásán túlmenően valamilyen nem nagyon hátrányos kompromisszum lehetőségének kipuhatolása. A küldöttség tagjai - közöttük olyan személyek, mint Szentágothai János, az Akadémia volt elnöke és a Magyar-Osztrák Baráti Társaság jelenlegi elnöke Sólyom László jogász professzor, Bokor Lajos pénzügyi szakértő és bankigazgató úgy vélik, hogy a magyar részről vállalt áramszállítás ellentételeként az osztrák vállalatok sokkal hasznosabb feladatokat is elláthatnának. (folyt.)
1989. május 19., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Duna Kör - 1. folyt.
|
Hasonló jószolgálati küldöttséget szeretnének küldeni Csehszlovákiába is, itt azonban jóval nagyobbak a politikai és adminisztratív akadályok. Pedig a nagymarosi építkezés leállítása a valóságban messze nem érinti olyan súlyosan a csehszlovák érdekeket, mint ahogyan az ottani sajtó beállította. Mint Horváth András, az Energiagazdasógi Intézet főmunkatársa kifejtette, a szennyvíztisztítás megoldatlansága miatt a dunai vízlépcsőt legalább 2005-ig mindenképpen csak alapüzemben lehetne járatni. A nagymarosi erőművel kieső, egyébként is elhanyagolható mennyiségű energiát az olcsóbb gázturbinás kieserőművek ötödannyi költséggel képesek pótolni. Azonban a jelenlegi helyzet még teljesen cseppfolyós, tehát álláspontjuk politikai kifejezéséről sem mondanak le a demokratikus és ökológiai mozgalmak. Ennek jegyében rendezik meg május 26-iki tüntetésüket. Részlet a tüntetést meghirdető röplapról, amelyet összesen 23 szervezet írt alá: a Duna mozgalmak, az Ellenzéki Kerekasztalba tömörült szervezetek, az MSZMP budapesti reformköre és más politikai csoportok. "Reményteli mozzanat országunk súlyos helyzetében, hogy a kormány végre felfüggesztette a visegrád-nagymarosi vízlépcső munkálatait. Üdvözöljük ezt a lépést. 1989. május 26-ikán, pénteken délután 5 órakor a Parlament előtt a Kossuth téren naggyűlést tartunk. Ez alkalommal adjuk át az első 124 ezer óta összegyűlt több tízezer népszavazást követelő aláírást. Tarts velünk Követeljük együtt, hogy a parlament támogassa a kormányt az építkezés teljes és végleges leállításában. Ez alkalommal transzparensek, feliratok nélkül, magyar nemzeti-, csehszlovák, osztrák és Duna-zászlókkal tüntetünk. Gyülekezünk délután 4 órakor a Vörösmarty téren."+++
1989. május 19., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|