|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
Megkezdődött az Országgyűlés ülésszaka (12. rész)
|
Egyrészt a félelem attól, hogy az Alkotmány bizonytalanul megfogalmazott, esetleg utópikus képben éltet tovább egy a múlthoz tapadt társadalomképet, a Szovjetunióban a harmincas évekre kialakult és nálunk az 1948-1949-es évek fordulójától kezdődően átvett szocializmusmodellt, illetőleg a félelem attól, hogy az Alkotmányban rögzítendő politikai rendszer a tekintélyuralmi politikai rendszer lebontódásának egy kezdeti, átmeneti szakaszán megmerevedik, eltorlaszolva az utat a további fejlődés elől, vagy éppen utat nyit a meghaladni kívánt politikai rendszer egyes elemei továbbélésének, esetleg a visszarendeződésnek. Másrészt a félelem attól, hogy az Alkotmány-különösen a magyar államfejlődés ezeréves kontinuitásának elismerésével - az alkotmányfejlődés történeti folyamatosságának biztosításával ,,átlépi,, az 1949-től vagy éppen az 1945-ös évtől számított évtizedeket, és történeti kontinuitás címén valamiféle történeti restaurációra törekszik. E félelmekhez vezetnek vissza azok a kétségek is, amelyeket többnyire úgy fogalmaznak meg: vajon alkalmas-e az idő most az alkotmányozásra? Vajon az átmeneti, szinte naponta átalakuló viszonyok elég biztonságot adnak-e az alkotmányozóknak ahhoz, hogy hosszú távra gondolkodjanak? Vajon a napi megoldások kényszere nem torzítja-e el az alkotmány időtállónak szánt elveit, amelyek mögött így nagyon is rövid lejáratú megoldások bujnának meg? Engedjék meg, hogy ezzel a kérdéssel ezúttal ne foglalkozzak alaposan, még visszatérhetünk rá, ha szükséges. Csak annyit mondanék: ismereteim szerint olyan helyzetben, amely nyugodt és nem feszültségekkel teli, nem ,,átmeneti,, jellegű volt, még aligha fogalmaztak alkotmányt. Az alkotmányok többnyire egy-egy szituációt megoldó eszközként is szerepeltek, nem ritkán éppen konszenzust teremtő eszközként. Elsőrendű nemzeti érdekünk, hogy az alkotmányozás mint konszezunst teremtő - vagy legalábbis kialakulását segítő - folyamat olyan alkotmányt hozzon létre, amely a jövőben a konszenzus fenntartására is képes eszköznek, vagy legalábbis a folyamatos megegyezést biztosító eszköznek bizonyulna. A ,,történelmi kiegyezést,, nem csak megelőzheti az alaptörvény megalkotása, hanem hozzájárulhat megszületéséhez. Feltéve, ha mindenki kész ebben a rendkívül felelősséggel járó munkában a felelősségteljes közreműködésre. (folyt.köv.)
1989. március 8., szerda 15:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|