|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
A párt szóvivőhelyettese a KB-üléséről (1. rész)
|
1989. február 19., vasárnap - A hétfőn kezdődő központi bizottsági ülés napirendje is jelzi: a tavasz ismét egyfajta, az elmúlt évet is jellemző szellemi pezsgést, megújulást hozhat a pártban, tovább viheti azt a folyamatot, amelynek révén a kommunisták igazi részeseivé válhatnak a saját és az ország sorsát is meghatározóan befolyásoló döntések megalkotásában - hangsúlyozta Kimmel Emil, a KB szóvivőhelyettese az MTI munkatársának nyilatkozva.
Mint ismeretes, a testület előtt három napirendi pont szerepel. Fejti György KB-titkár előterjesztésében megvitatja az új alkotmány koncepciójáról szóló tervezetet. Ehhez kapcsolódóan Kimmel Emil hangsúlyozta: fontos szakaszához érkezett az alkotmányozó munka. Hosszas, felelős, tudományos elemzés után készült el az alaptörvény szabályozási koncepciója. A tervezetet alaposan meg kell vitatni, s ennek csak egy stációja a mostani tanácskozás, a végállomása a KB által is javasolt népszavazás lesz. Menet közben olyan fontos kérdéseket is meg kell vitatni, mint azt, hogy milyen részkoncepciót tartalmazzon végül is az alkotmány. Idetartozik például a köztársasági elnöki intézmény bevezetése, az alkotmánybíróság létrehozása, a választási rendszer vagy a társadalmi, politikai, gazdasági renddel foglalkozó rész. Ez utóbbinál az is felvetődik: szerepeljen-e a szocialista jelző. Nagyon lényeges, hogy időtálló elveket, előremutató, progressziv törekvéseket, stabil értékeket rögzítsen, ugyanakkor nyitott maradjon, ne zárja le a kívánatos politikai, társadalmi változások útját, hagyja nyitva a kaput a most még pontosan nem látható változások előtt. Fontos az is, hogy szűnjék meg az alaptörvény diszkontinuitása az ezeréves magyar államisággal, s a polgári alkotmányjog egy sor, azóta időtállónak bizonyult tételével. Ebbe a folyamatosságba beletartozik elmúlt 4O évünk történése, s ennek figyelmen kívül hagyása politikai és történelmi abszurditás lenne. A szocializmus olyan alapértékeit is fel kell tehát vonultatni, mint például a közösségi tulajdon meghatározó volta, az elosztás társadalmi igazságossága, az esélykülönbségek mérséklése, amelyek együttesen teszik világossá eddigi és további fejlődésünk szocialista jellegét és karakterét - hangsúlyozta Kimmel Emil. A Központi Bizottság megvitatja az agrárpolitika megújítására vonatkozó előterjesztést is, amelynek előadója Iványi Pál KB-titkár lesz. (folyt.köv.)
1989. február 19., vasárnap 12:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A párt szóvivőhelyettese a KB-ülésről (2. rész)
|
A szóvivőhelyettes hangsúlyozta: sok program kimunkálásán dolgozik intenzíven a testület, közülük az egyik legnagyobb horderejű az agrárpolitikai elgondolás megújítása. Mivel a felnőtt lakosság több mint felét - nemcsak a mezőgazdaságban, hanem az élelmiszeriparban, s az ehhez kapcsolódó területeken dolgozókat - érinti, a társadalom jelentős rétegének adhat valódi programot. A témát várhatóan élénk vita kíséri a mostani ülésen és a javaslat révén a pártszervezetekben, a párttagok körében, s a társadalom valamennyi rétegében. Az országos pártértekezlet óta eltelt kilenc hónap alatt jelentős változáson ment keresztül a pártmozgalom. Ez azonban nem mindig volt áttekinthető, érződik politikai kultúránk zavara, sőt zavarodottsága is. Ez is indokolja, hogy a testület napirendjére tűzi a városi és a megyei pártértekezletek, illetve pártbizottsági ülések főbb politikai tapasztalatairól készített jelentést, amelynek előadója Lukács János, a Központi Bizottság titkára lesz. Kimmel Emil kifejtette: a pártértekezleti vitákban hol lefékeződtek, hol felerősödtek az említett jelenségek, ez azonban az önmozgás eredményének tekinthető. A tanácskozások tapasztalataiból is kitűnt, hogy erősödött a pártmozgalom, személyi ügyekben is jelentős változások történtek a különböző szintű pártértekezleteken. A megyék több mint 5O százalékában volt többes jelölés az első titkári és a titkári funkciókra. Az újjáválasztás mindenütt pártértekezleten történt. Megállapítható, hogy a választásoknak hosszabb távú hatása van. A választásokat kísérő nyilvánosság a közvéleményt talán felbolygatta, azonban a megerősített és az új vezetőket egyaránt rádöbbentette a nyilvánosság előtti politizálás fontosságára - hangsúlyozta végül Kimmel Emil. (MTI)
1989. február 19., vasárnap 12:08
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|