 |
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
 |
- Áremelések - 1. folyt.
|
A másik érv meggyőzőbben hangzik: reális árrendszert kell
megteremteni, leépítvén a szubvenciók tömegét, ezen belül az állam
fogyasztói ártámogatásait, mert mindez szerves része egy életképes
gazdaság kialakításának, ami a későbbi felemelkedést biztosítja.
De ennek az érvnek is csak akkor lehet hitele, ha világosan
kiderül, hogy az államhatalom ezt a piacépítést valóban
következetesen folytatja. Tehát: nem csupán a lakosságnak fizetett
árszubvencióktól kíván megszabadulni, hanem a saját hatalmi
szférájában fizetett szubvenciótömegtől is, hogy ezáltal a
vállalatok függetlenségét, és a piachoz való alkalmazkodásuk egyik
alapfeltételét megteremtse.
Ezen a téren az elmúlt évtized tapasztalata sajnos egyértelmű
volt. A szubvenciók leépülése csak a lakosság rovására mutatkozott
meg. Ezt eredményezték a sorozatos áremelések, viszont az állam
gazdasági hatalmát érvényesítő vállalati támogatások lényegében
érintetlenek maradtak, sőt tovább halmozódtak.
Tehát senkinek sem lehettek olyan illúziói, hogy a reá hárított
infláció terhe olyan elkerülhetetlen áldozat, amely egy működőképes
piacgazdaság kialakításához szükséges.
Az államhatalom most kardoskodik, hogy ezúttal másként van.
Ezúttal már valóban a piacgazdaság kopogtat, sőt dörömből az ajtón,
amit szélesre kell tárni, hogy végre bejöhessen. És a szélesre tárt
ajtón ugyebár betódulnak a piaci színvonalú árak is, ami
kellemetlen, de ez az ára annak, hogy a piac minden következménnyel
berendezkedjék a házunkba.
Ezt mondják az illetékesek, de sajnos annyira leegyszerűsítik a
dolgot, hogy nem mondanak igazat. Egy kicsit kinyitják az ajtót,
hogy a toronymagas árak bejöhessenek, de a szélesre tárást még
mindig elbarikádozzák vállalati szubvenciókkal, termelői
monopoliumokkal, a verseny és importverseny korlátozásával, a
tulajdonreform hatalomátmentési akcióvá züllesztésével. Így a
társadalom nem érzékeli, hogy olyan áldozatot követelnek tőle, amely
egy gyökeres változás és kibontakozás szükséges mozzanata. (folyt.)
1990. január 8., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|