|
|
|
|
A sajtó szerepe a lengyel elnökválasztásban
|
-------------------------------------------
München, 1990. november 28. (SZER, Késő esti világhíradó) - A lengyelországi elnökválasztás első fordulójának három jelöltje abban egyetért, hogy a nem tisztességes, sőt időnként ellenséges sajtó áldozatai. Példáu Adam Michnik, a nagy példányszámú varsói napilap, szerkesztője azzal váldolta Walesát, hogy kiszámíthatatlan, felelőtlen és képtelen a reformokra.
Michnik, Mazowieczki, az azóta lemondott miniszterelnök és a második fordulóból kiesett jelölt megválasztásáért harcolt. Ez testvérharc volt, hiszen mind Mazowieczki, mind Valesa a Szolidaritás mozgalom vezető tagja.
A sajtó az össztüzet Tyiminskire, a kanadai emigrációjából hazatért milliomos üzletemberre irányította. Őrültnek és csalónak nevezte, miután Tyiminski azzal gyanúsította meg Mazowieczkit, hogy kiárusítja a lengyel nemzeti vagyont külföldi vállalatoknak.
Azért a sajtó viszont kevésbé hibáztatható, hogy Walesa Mazowiezkit és Tyiminskit sértegető szavait szó szerint közölte.
Nyugati elemzők szerint a lengyel sajtóban egyes újságírók nem választották el a tényeket és a kommentárokat, és a sajtó nem jeleskedett vizsgálódó, kutató riportokban. Ugyanakkor rádiónk lengyel kutató osztálya azt állapította meg, hogy a lengyel állami rádió és televízió nem volt részrehajló és épp ezért igyekezett mind a három jelöltnek egyenlő adásidőt biztosítani, ehhez viszont hozzájárult Tyiminski népszerűsítéséhez.
A Mazowieczkit támogató és ezért Walesát lejáratni akaró újságírók, így Michnik is, most a második forduló előtt furcsa helyzetbe kerültek. Walesát ajánlgatják az embereknek, mint a kisebbik rosszat. Kérdés, hogy ennek milyen hatása lehet, miután már leszedték a keresztvizet az egykoron legendás hírű szakszervezeti vezérről. (folyt.)
1990. november 28., szerda
|
Vissza »
|
|
- A sajtó szerepe a lengyel elnökválasztásban - 1. folyt.
|
A lengyel sajtó eddig csak inkább szidalmazta Tyminskit, most azonban kezdenek utánanézni múltjának, hátterének. A kanadai Torontóban megjelenő egyik újság szerkesztője szerint, ha az elmúlt hetekben felhívták volna telefonon a szakértőket Kanadában, akkor megtudhatták volna, hogy Tyiminski teljesen ismeretlen a politikai és az üzleti körökben.
Közvetlenül a választások előtt olyan híreszteléseket hoztak a sajtóban nyilvánosságra, hogy Tyiminskit pszichiátriai problémái miatt fel kellett menteni katonai szolgálata alól, mi különben egyáltalában nem bizonyos.
A lengyelek egy része azonban annyira nem bízik saját országában a sajtójában, hogy épp e gyanúsítgatások ellenére szavazott Tyiminskire - mondják a lengyelországi helyzet ismerői.
Már említettem a napokban, hogy az elnökjelöltek közül (...) Mazowieczkivel mennyire elégedettek a nyugati közgazdászok. Ezt szeretném most jobban megvilágítani. A lemondott lengyel miniszterelnök ez év januárjában megteremtette a Zloty úgynevezett belső konvertibilitását. Ennek azonban nagy ára volt. Leértékelte a zlotyt drasztikus módon. Azért a nyugati valutaösszegért, amiért 1988. végén 500 zlotyt kellett fizetni, ezért 1990 elején már 9500-at. Ez az óriási leértékelés egyben tönkretette a nyugati valutával űzérkedők feketepiacát, hiszen eltűnt a hivatalos és a valóságos árfolyam közötti különbség.
Az osztrák Die Presse című újság szerint Magyarország nem akar ilyen goromba módszerrel haladni a forint konvertibilitása felé. +++
1990. november 28., szerda
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|