Rendszerváltás és az MTI

	Orbán, a fenegyerek
------------------- München, 1990. november 27. (SZER, Magyar híradó) - Nagy visszhangot váltott ki Könczöl Csaba a tegnapi Népszabadságban megjelent Orbán, a mumus című cikke. Az eset kapcsán megkerestük az érintettet, a Fidesz frakcióvezetőjét. Először azonban engedjenek meg néhány tiszteletlen gondolatot a politikai kettős beszédről: A politika úri huncutság - legyintettek vezéreikben csalódott őseink egykoron. Érezhették ezt a bizalmatlanságot a hatalmasok is, mert a népszerűségért furfangos eszközökkel is harcoltak. Nemegyszer megfogadva Machiavelli tanácsát: az uralkodó, amikor mások is látják vagy hallják, legyen csupa emberség, csupa vallásossság. Az emberek pedig inkább hisznek a szemüknek, mint a tapasztalásuknak. Így aztán az sem csodálni való, hogy a fotoarchívumokban jóval több képen símogat gyerekfejeket Hitler és Sztálin, mint Mahatma Gandhi. Nyilvánvaló tehát, hogy a kattős beszéd, a köz- és magánszereplés elválasztása nem George Orwell találmánya. Természetes és közhelyszámba megy, hogy az emberi érintkezés egyformán fontos eleme a szó és a hallgatás. Nincs ez másként a politikában sem. Tagadhatatlan, vannak dolgok, melyeket az ember nem mond ki, szerénségből, álszerénységből, tapintatból vagy egyéb megfontolásból. Annak eldöntésében, hogy mi való a nyilvánosság elé és mi nem, nagy szerpe van a tanácsadóknak, akik - mint azt a Magyar Nemzet szerzője megfogalmazta - azonnal megsúgják a főszereplőknek, hogy milliók előtt nem vitatkozhatnak, nem gúnyoroskodhatnak úgy, mintha a négy fal között győzködnék egymást a vitázó felek. Akik nem engedik, hogy szállóige válhassék a türelmét vesztett és a végsőkig kifáradt miniszter biológiai szükségletekre hivatkozó kiszólásából. Akik előre felmérik a kockázatát és értelmességét annak, vajon éppen az eddig népszerű személyt kell-e feláldoznia annak a kormánynak, amely amúgy is szenved a nagy tömegek rokonszenvének hiányától. (folyt.) 1990. november 27., kedd
Vissza »

	- Orbán, a fenegyerek - 1. folyt.
A tanácsadók fontos szerepéről Orbán Viktor is szólt a Kritikában megjelent interjújában. A szakértő, aki ugyan nemigen szerepel, még kevésbé villog, de garantáltan hozzáértőbb és rátarmettebb szakember a reflektor fényében állónál. És aki ilyenkor azt mondja a magától eltelt honfiúnak, vagy honleánynak: ácsi Elég legyen a nagyképűségből - és akkor vége a nagyképűségnek. A Fidesz frakcióvezetője, aki Nagy Imre temetésén brilliáns, de akkor sokak számára sokkoló beszédet mondott - melyet egyébként imént idézett interjújában ő maga is rendkívül összefogott, bizonyos vonatkozásban cizellált remekműnek tart - nos e beszéd szerzőjét most Könczöl Csaba, a Népszabadság tegnapi számában másfajta beszédmóddal, nevezetesen kettős beszéddel vádolta. A cikk állítása szerint a Fidesz frakcióvezetője, szervezete II. kerületi vitáján kijelentette, hogy amennyiben az ott elhangzottakból bármi megjelenik, azt szemenszedett hazugságként le fogja tagadni. Még egy szó szerinti idézet: "Többször sajnos valóban azt mondtam a nyilvánosság előtt, amit gondoltam. De a továbbiakban igyekszem ezt a hibát nem elkövetni." A megjelent cikkről kérdezte Orbán Viktort Baráth Edina: - Hogyan reagál erre a cikkre? - Én ilyen írásokra nem kívánok reagálni. Különösképpen azért, mert úgy gondolom, hogy éppen elég konfliktus osztja meg ma Magyarországon a politikai közéletet. Én nem szeretném, hogyha ebből az eddig is ismert budapesti alpolgálmesteri ügyből és az ehhez kapcsolódó sajtóírásokból országosan elnehezülne a Fidesznek és az SZDSZ-nek a viszonya. Én az ezekre való reagálást mindig el szoktam kerülni. Nem foglalkozom velük azon túl, hogy elolvasom és sajnálkozom rajta, hogy valaki így gondolkodik rólam, ahogyan az említett munkának a szerzője. De nem óhajtok vele vitába szállni, nem óhajtok róla egyáltalán nyilatkozni sem. (folyt.) 1990. november 27., kedd
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- Orbán, a fenegyerek - 2. folyt.
Úgy gondolom, hogy ez az írás része az utóbbi hetekben sorra napvilágot látott írásoknak, amelyek a Fideszt elmarasztalják, és sok esetben eléggé nehezményezhető módon minősítik. A Magyar Hírlap írására gondolok például, és még jónéhány ilyen írásra. Azért, mert nem vállaltuk az alpolgármesterséget Budapesten, az a mi számunkra egy helyi ügy. Azért nem bocsátkozunk budapesti szintnél magasabb szinten ebbe a vitába, mert nem szeretnénk, hogy egy budapesti helyi ügy országos üggyé emelődjék. Mi nem emeltük országos üggyé ezt a dolgot, sajnáljuk hogy mások azzá tették, és ezért aztán én nem is tudok erről többet nyilatkozni. Azt elmagyarázgatni, hogy mikor, mit, hol mondtam, hogy miképpen, hogyan, és miért hívtak meg engem a II. kerületi Fidesz csoportnak az ülésére, ebbe nem akarok belemenni, mert ez sehova nem vezet. - Mintha másképpen kellene megszálalni sajtóban, másképpen kellene magánemberként és közemberként - ez a kettős beszéd - és az idézetek alapján Orbán Viktor ezt többször is elmondta ezen a gyűlésen. - Röviden összefoglalva: a "kettős beszéd" egy más dolog. A magam részéről pedig úgy gondolom, hogy igenis vannak olyan elemei a politikának, ezek nem valamifajta csúnya kamarilla politikának a részei, hanem kifejezetten olyan történések, amelyek az ember információkat szerez, de miután van olyan, hogy becsület, meg vannak mások személyes jogai és egyéb ilyesmik, ezek a tények kalkulálandók a politikában. Ezek nem tartoznak senki másra. Én azt hiszem, hogy ezekről szűk körben, a politikacsinálók körében helyes beszélni, van értelme beszélni, de egyébként a nyilvánosságra nem tartoznak. - Rögtön felmerül az a kérdés, hogy ez a bizonyos gyűlés ez nyilvános volt-e egyáltalán? (folyt.) 1990. november 27., kedd
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- Orbán, a fenegyerek - 3. folyt.
- Nehéz kérdés. Én ott a gyűlésen elmondtam, hogy én nem szeretném, hogyha ebből a gyűlésből akár egyetlen szó is lejönne. Utána volt olyan újságíró, aki odajött hozzám és megkérdezte, hogy hozhat-e le ebből valamit. Én azt mondtam neki, hogy ne hozzon le semmit, mert én megmondtam többször ezen a beszélgetésen - mert ez egy beszélgetés volt -, hogy zárt körű pártcsoport rendezvény, ahol átbeszélünk néhány dolgot, és semmi értelme nincs annak, hogy ebből bármit lehozzanak és nem szeretném, hogyha ez megtörténne, és ne kényszerítsenek arra, hogy utána durvább eszközökhöz folyamodjak, itt helyreigazításokat meg egyéb ilyeneket kérjek, mint ahogy itt sem, ebben az esetben sem fogok kérni. Nem kell a konfliktus senkinek sem. Azok az újságok, akik úgy gondolom hogy helyes, vagy a számomra szimpatikus módon jártak el, odajöttek, megkérdezték és aztán nem is írtak semmit. Ennek az írásnak a szerzője nem így járt el, holott ott ő is többször elmondta, hogy nehezményezi, hogy ez nem egy olyan ülés, egyáltalán nehezményezte, hogy többször megkérték arra, hogy ezt ne tegye meg. Egyébként nem is én kértem meg erre, hanem elsősorban az ülésnek a szervezője. Itt is ültek SZDSZ-esek is benn, akikkel lehetett beszélgetni. Voltak újságírók és azt gondoltam, hogy mindenki számára ez természetes dolog, hogyha ez a kérése van valakinek, hogy az ő számára - mint ahogy én tettem - kifejezetten nem nyilvánosnak minősítem, akkor utána ehhez tudjuk magunkat tartani. Én okultam ebből, lehet hogy másképp kell az ilyen ügyekben eljárni, de hát sajnálom a dolgot. +++ 1990. november 27., kedd
Vissza »