|
|
|
|
Felcím: Kiskunmajsa után a földkérdésről Főcím: Kipukkadt
egy luftballon
|
Budapest, 1990. november 27. Kedd (MTI-Press)
A változatosság kedvéért ezuttal a vezető párt gyúrta az anyagát, a kisgazdák fölfújták és föleresztették, a fiatal demokraták pedig csendben kiszúrták. Úgy tűnik, a földigénylő parasztság reményei az elmúlt hetekben tovább fogyatkoztak.
Alcím: Kik játszanak velünk?
Azt már szinte említeni is fölösleges, hogy a léggömb ujólag a földtörvény-tervezetet cipelte. A Magyar Demokrata Fórum a lassan legendás hírű Kiskunmajsára hívta parlamenti társait, azt ajánlván, hogy a "földtörvény jobb előkészítése érdekében" tanácskozzanak. A szakértők vitatkoztak is, eszmefuttatásaikat tucatnyi érdeklődő hallgatta. Úgy tűnik azonban nem egyformán értenek magyarul, mert pártállástól függően, ki-ki alapon értékelték a hallottakat. A kisgazdák konszenzusról, közös politikai célokról szónokoltak; a szabaddemokraták határozottan kijelentették, hogy pártközi megállapodás nem született; a Fidesz - amelynek képviselői nem is voltak jelen Kiskunmajsán - utólag hüvös tárgyilagossággal lakossági gyűlésnek nevezte a találkozót. Azóta is alig telt el nap a hivatásos politikusok ellentmondó nyilatkozatai nélkül. A kisgazdák még remélték, hogy a kormány az idén a parlament elé terjeszti a földtörvényt; a Földművelésügyi Minisztérium vezető tisztviselője a jól hangzó közgazdasági megfontolásokra hivatkozva a szövetkezeti törvény és az agrárpiaci rendtartás elfogadását szorgalmazta; a parlament alelnöke viszont csak a jövő esztendőre valószínűsítette a földtörvény tárgyalását.
Alcím: Tizenöt százalék kéri vissza a földet
Akár jó szórakozásnak is nevezhetnénk a pártok és a szakemberek nyilatkozatháborúját, ha nem a kenyerünkről lenne szó. A szomorú valóságot egy falusi gazda így fogalmazta meg: "amíg az urak fűtött szobában nagy fizetésért vitatkoznak, mi bagóért fagyoskodunk". Az események ismeretében bízvást hozzátehetjük: még az a kevés is bizonytalan. (folyt.)
1990. november 27., kedd 13:39
|
Vissza »
|
|
A földkérdésről 2. rész
|
A teljes zűrzavar és bizonytalanság jellemzi ugyanis a magyar mezőgazdaságot. A hatalmukat négy évtizeden át megszilárdító lobbyk küzdenek egymással, védik monopóliumukat, személyes egzisztenciájukat: közben a pénzügyi kormányzat serényen nyesegeti az amúgy is csekély jövedelmeket. A kárvallott persze a parasztság, amely "csak dolgozik", s idő és ékesszólás hiányában a legkevésbé képes érdekeinek érvényesítésére. A politikusok a parasztságról vitatkoznak, de az érdekeltek megkérdezése nélkül; legalábbis ez derül ki a Magyar Közvéleménykutató Intézet felméréséből. Az őszi vizsgálat szerint a földtulajdonra jogosultaknak a 28 százaléka még nem döntötte el, mit szándékozik tenni birtokával. Akik viszont határoztak, nem találják eléggé vonzónak a kisgazda életmódot, hiszen csak 15 százalékuk kérné vissza ősei vagy a saját földjét.
Alcím: Nem e lényegről folyik a vita
Egy közvéleménykutatásból aligha szabad messzemenő következtetéseket levonni, ám az adatok jól jelzik, hogy a kisgazdák földosztó tüzének nagyobb a füstje, mint a lángja. Korántsem akarnak annyian egyénileg gazdálkodni, mint ez a nyilatkozatok számából és hevességéből kitűnik. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szükséges törvények késlekedhetnek, hiszen a tiszta tulajdonosi és gazdálkodási viszonyok ismerete nélkül a mezőgazdaság a régi pályán már nem maradhat, az újon pedig még nem indulhat el. Bizonyos, hogy a földtörvény legfeljebb egyik szeglete, de semmiképpen nem a központja a megújítandó agrárgazdaságnak. John Kenneth Galbraith professzor szerint Kelet-Európában az agrárfejlődés kulcsa: tulajdonossá tenni az embereket, minél hamarabb be kell vezetni az árrendszert a mezőgazdaságban, lehetővé kell tenni, hogy a termelők tisztában legyenek a végső árral és a várható jövedelemmel. Áhított nyugati modellből a magyar gyakorlat szinte semmit nem ismer, hiszen nincsenek valódi tulajdonosok, hiányzik a következetes árrendszer és bizonytalan a paraszt jövedelme is.
Alcím: Három törvény kell - azonnal
Szakmai berkekben közismert, hogy mindenekelőtt három gyors törvényre lenne szükség a mezőgazdaság talpraállásához. (folyt.)
1990. november 27., kedd 13:40
|
Vissza »
|
|
A földtörvényről 3. rész
|
Sorrendben az elsőnek tekintik az agárpiaci rendtartás elfogadását, hiszen mint az a múltban bebizonyosodott, enélkül az ágazat működésképtelen. Az agrárpiac ugyanis sehol a világon nem spontán, szabályozásával teremthető meg a termelés biztonsága, ugyanakkor a célszerűen befolyásolt piac szétveri a centralizált, utasításos rendszert. Így érhető el, hogy ne a központi hatalom, a monopóliumok, a minisztériumi bizottságok dirigáljanak, hanem a piaci résztvevők kapjanak főszerepet. A szövetkezeti és a földtörvény egymás kiegészítőinek tünnek a mostani magyar valóságban. Az utóbbi a tulajdoni viszonyokat tisztázza, az előbbi az indulás nehézségeivel szembenéző családi gazdaságok összefogását segítheti. Az Országos Szövetkezeti Tanács már kidolgozta a szövetkezeti törvény egyik változatát, ám erről első olvasásra is kiderül, hogy tulságosan általános, a gazdasági átmenetet keveri a távlati célokkal. Ráadásul alapállása is vitatható, hiszen az évtizedekig tartó szövetkezeti gyakorlatnak megfelelően vizsgálja a tagsági kapcsolatokat; ahelyett, hogy megmutatná, miképpen szövetkezhet az egyén hasonlóan gondolkodó társaival. A látványos, de tartalmatlan politikai léggömberegetés helyett a gazdálkodás alapjait lerakó törvénykezésre lenne égető szükség. A halogatás, a hiteltelen szónoklatok sokasága nem csak az igérgetőket járatja le - ez volna a legkevesebb -, hanem a parasztság bizonytalansága révén kenyerünket is herdálja. (MTI-Press) V.
1990. november 27., kedd 13:40
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|