|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Mérlegen:
A forint konvertibilitásának esélyeiről
"- Ha a jelzett időn belül nem sikerül konvertiblissé tennünk a
forintot, akkor tulajdonképpen kudarcot vallottunk. - Ez a
kijelentés Rabár Ferenc pénzügyminisztertől származik, aki nyomban
hivatalba lépte után kifejtette a Financial Times munkatársának: két
éven belül meg kell valósítani a forint konvertibilitását, és ez az
állapot valószínűleg 1991 vége és 92 nyara között fog bekövetkezni.
Az a körülmény, hogy a pénzügyminiszter a kormány egész
gazdaságpolitikáját a konvertibilitás elérésétől tette függővé,
tulajdonképpen érthető, teljesen logikus. Egyszerűen fogalmazva: a
kormány legfontosabb célja rövid időn belül működőképes piacgazdaság
létrehozása. Miután ez az alapfeltétele annak, hogy a forint
konvertibilis pénzzé váljon, a konvertibilitás hiánya azt
bizonyítaná, hogy az országnak nincs működőképes piacgazdasága -,
vagyis a kormány fő gazdasági célja nem valósult meg.
Ez érthetővé teszi azt is, hogy miért nem valósulhatott meg a
konvertibilitás a kommunista uralom időszakában - noha annak idején
rengeteget beszéltek róla a kommunista illetékesek - ez a cél
tulajdonképpen nem volt napirenden, mert a kommunista vezetés
piacgazdaságot nem is akart létrehozni."
|
|
|
|
|
|
|
Őszi első a Bp. Honvéd, osztályozós helyen a bajnoki cimvédő...
(1. rész)
|
1990. november 25. vasárnap (MTI) - Jövő csütörtökön ugyan még pótolják a korábban köd miatt félbeszakadt Videoton-Waltham - DVSC találkozót, de ami a főbb kérdéseket illeti, már mindegyikre adott a válasz, azaz a labdarugó bajnokságban, az első osztályban őszi ,,aranyérmes,, a Bp. Honvéd együttese. Ritka nagy harcra lesz kilátás a tavaszi folytatásban, ugy tünik, a Ferencváros lehet legfőbb kihivója a piros-fehér együttesnek a bajnoki cimért való versenyfutásban. A legutóbbi első helyezett U. Dózsa szomoru helyen áll, ha most lenne vége a küzdelemnek, akkor a lila-fehérek osztályozóra kényszerülnének...
Az NB I. állása:
1. Bp. Honvéd 15 11 2 2 27-10 24 pont 2. Ferencváros 15 10 2 3 32-10 22 3. Vác 15 10 2 3 21-14 22 4. Veszprém 15 6 7 2 16-13 19 5. Tatabánya 15 6 6 3 18-15 18 6. Pécs 15 8 1 6 18-13 17 7. Siófok 15 4 6 5 13-15 14 8. Békéscsaba 15 6 2 7 18-20 14 9. MTK-VM 15 5 4 6 19-22 14 10. Rába ETO 15 5 3 7 21-21 13 11. Vasas 15 5 2 8 21-26 12 12. Szeged 15 4 4 7 8-16 12 13. Videoton-Waltham 14 4 3 7 17-21 11 14. U. Dózsa 15 4 2 9 18-27 10 15. Debrecen 14 2 4 8 7-16 8 16. Volán 15 4 - 11 16-31 8 (folyt.köv.)
1990. november 25., vasárnap 16:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|