|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Sajtószemle
"Az újságok
címlapjait továbbra is a legfontosabb belpolitikai kérdés, a
konzervatív párt elnökválasztási küzdelme uralja. Hiszen az
elkövetkező napok tétje az, hogy ki lesz Nagy-Britania új
miniszterelnöke. A belső oldalakon is nagy terjedelemben
foglalkoznak a lapok a három jelölt jellemrajzával, győzelmi
esélyeik latolgatásával. Tovább folyik a thatcheri korszak
mérlegének készítése is és azok is hallatják hangukat, akik számára
keserűséget okozott Thatcher megbuktatásának ténye és mikéntje.
A Daily Telegraph címlapján fénykép látható, a konzervatív párt
egyik dél-angliai szervezetének két tagja, Michael Heseltine londoni
otthonának kerítéséhez láncolta magát, hogy imígyen, jelképesen
tiltakozzon az első választási fordulóban színre lépett elnökjelölt
ténykedése ellen. A vaskerítéshez bilincselt tiltakozók melletti
táblán a felirat: Maggie naggyá tett bennünket, Heseltine pedig
tönkre.
A Sun című bulvárlap sem fogalmaz kíméletesen: kifelé az
árulókkal, harsog a szalagcím, majd a kérdéses cikk arról számol be,
hogy azok a rebellis parlamenti képviselők, akik leszavazták
Thatchert most maguk is hamarosan a támadások kereszttüzében
találhatják magukat, konzervatív választóik részéről annyira
felbőszítette őket, ahogy Thatcher asszonnyal elbántak.
A Daily Telegraph arról ír, hogy Michael Heseltine választási
kampánya a két kabinet-miniszter John Major és Douglas Hurd ringbe
szállásával most kisebb gőzerővel folyik. A szűkebb kormány egyre
inkább egységes frontot alkot Heseltine ellenében. Eddig még
egyetlen kabinet-tag sem jelezte, hogy Heseltinet támogatná.
A Guardian hangsúlyozza, hogy a választási kampányban most
mindhárom jelölt a községi fejadó esetleges megreformálását helyezte
kilátásba.
"
|
|
|
|
|
|
|
Főpolgármesteri sajtótájékoztató (1. rész)
|
1990. december 7., péntek - A Fővárosi Önkormányzat több
jogszabálymódosító javaslatot terjeszt rövidesen a kormányzat elé
annak érdekében, hogy Budapest közlekedési rendjén javítani lehessen
- jelentette be Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere szokásos
pénteki sajtótájékoztatáján. Hozzáfűzte: jelenleg számos
rugalmatlan, bürokratikus előírás nehezíti a közlekedést. Így
például felülvizsgálatra szorul a megállási, a várakozási tilalmi
táblák rendje, a közút mellett elhelyezett reklámtáblák helyzete, és
a tömegközlekedési járművek előnye, de akár a kerékbilincs
alkalmazása is.
A december elsején kezdődött belvárosi közlekedési akcióról szólva a főpolgármester kiemelte, hogy gyakorlatilag megszűnt a szabálytalan parkolás az úgynevezett ,,védett övezetben,,. Az elmúlt napokban egyébként 432, szabálytalanul parkoló gépkocsit szállítottak el a belvárosból. Több mint 2000 esetben helyszíni bírságot, s mintegy 500 alkalommal pedig feljelentést alkalmaztak a szabálytalan autósokkal szemben. Emellett ugyancsak közel 2000 gépjárművezetőt figyelmeztetésben részesített az akcióban részt vevő 54 rendőr és 32 közterület-felügyelő. A pénzbírságok összege már megközelíti az egymillió forintot.
A belvárosi akció lezárása után egyébként újabb, immár az egész fővárosra kiterjedő közlekedési szigorítást tervez a Főpolgármesteri Hivatal. De az intézkedő közlekedési rendőrök munkafeltételeinek javítására is vannak már elképzelései a Városházának - mondta Demszky Gábor. Így jövőre több gépkocsit is vásárolnak a közeledésieknek, s emelett néhány rendőr alkalmazásának pénzügyi lehetőségeit is biztosítja majd a főváros.
Egy másik témakör kapcsán Demszky Gábor hangsúlyozottan foglalkozott a közelmúltban Magyarországra került 195 mongoliai farkas sorsával, életkörülményeivel. Mint mondotta: azért kényszerült e csöppet sem főpolgármesteri feladattal foglalkozni, mivel úgy tűnik, hogy az arra illetékesek számára az állatok sorsa érdektelen. Szerinte azonban már az ország jó hírneve is mindenképpen megkívánja, hogy a Jánoshidán, méltatlan körülmények között elhelyezett farkasok számukra megfelelő körülmények közé kerüljenek. Ezért szorgalmazza Budapest főpolgármestereként a farkasok különböző hazai és külföldi állatkertekbe történő elhelyezését. (folyt.köv.)
1990. december 7., péntek 16:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|