|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Sajtószemle
"Az újságok
címlapjait továbbra is a legfontosabb belpolitikai kérdés, a
konzervatív párt elnökválasztási küzdelme uralja. Hiszen az
elkövetkező napok tétje az, hogy ki lesz Nagy-Britania új
miniszterelnöke. A belső oldalakon is nagy terjedelemben
foglalkoznak a lapok a három jelölt jellemrajzával, győzelmi
esélyeik latolgatásával. Tovább folyik a thatcheri korszak
mérlegének készítése is és azok is hallatják hangukat, akik számára
keserűséget okozott Thatcher megbuktatásának ténye és mikéntje.
A Daily Telegraph címlapján fénykép látható, a konzervatív párt
egyik dél-angliai szervezetének két tagja, Michael Heseltine londoni
otthonának kerítéséhez láncolta magát, hogy imígyen, jelképesen
tiltakozzon az első választási fordulóban színre lépett elnökjelölt
ténykedése ellen. A vaskerítéshez bilincselt tiltakozók melletti
táblán a felirat: Maggie naggyá tett bennünket, Heseltine pedig
tönkre.
A Sun című bulvárlap sem fogalmaz kíméletesen: kifelé az
árulókkal, harsog a szalagcím, majd a kérdéses cikk arról számol be,
hogy azok a rebellis parlamenti képviselők, akik leszavazták
Thatchert most maguk is hamarosan a támadások kereszttüzében
találhatják magukat, konzervatív választóik részéről annyira
felbőszítette őket, ahogy Thatcher asszonnyal elbántak.
A Daily Telegraph arról ír, hogy Michael Heseltine választási
kampánya a két kabinet-miniszter John Major és Douglas Hurd ringbe
szállásával most kisebb gőzerővel folyik. A szűkebb kormány egyre
inkább egységes frontot alkot Heseltine ellenében. Eddig még
egyetlen kabinet-tag sem jelezte, hogy Heseltinet támogatná.
A Guardian hangsúlyozza, hogy a választási kampányban most
mindhárom jelölt a községi fejadó esetleges megreformálását helyezte
kilátásba.
"
|
|
|
|
|
|
|
A hármaspróbázók közgyűlése (1. rész)
|
1990. november 24. szombat (MTI) - Szombaton a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola épületében tartotta közgyűlését a három sportágat, az úszást, a kerékpározást és a futást magában foglaló Magyar Triatlon Szövetség. A megyék és az egyesületek képviseletében megjelent mintegy 150 küldöttet köszöntötte dr. Jakabházy László, az OTSH elnökhelyettese is. Hangoztatta: ,,A sportvezetés sok lehetőséget lát a triatlonban, mert ez az a versenyág, amelyben kapcsolódik a tömegsport és az élsport,,. Kérte, a szövetség vezetőit, hogy minél több rövidtávú versenyt rendezzenek, amelyeken népes mezőnyök tudnak rajthoz állni. Ezt követően Maracskó Tibor egykori öttusázó világbajnok, a szövetség elnöke tartott beszámolót az 1989. november 11-én alakult szervezet egyéves tevékenységéről. Mint mondta, a megalakuláskor az volt a cél, hogy a sportág hazai helyzetét megváltoztassák: megszűnjenek a versenyrendezési hibák és a szervezetlenség. Kiemelte, hogy e cél érdekében bírói tanfolyamokat szerveztek és megalakult a bírói bizottság. Az országban két megye - Zala és Szabolcs - kivételével valamennyiben rendeztek versenyt. A diákolimpia országos küzdelmeibe tizenhárom megye 298 versenyzővel kapcsolódott be. A bevételi források szélesítése és a sportág népszerűsítése érdekében különböző emléktárgyakat (trikó, jelvény, matrica) gyártattak és árusítottak, s mivel tevékenységük eredményes volt, a jövőben szeretnék még tovább fejleszteni. ,,Elmondhatjuk, összességében sikerült a magunk elé tűzött fő célokat megoldanunk, amit sportágunk népszerűségének növekedése is igazol,, - fejezte be az elnök.
Kocsis Árpád elnökhelyettes gazdasági beszámolójából kiderült, hogy 1990-ben 2.5 millió forinttal gazdálkodott a szövetség, s ebből 600 ezer forint volt az állami támogatás, a többit a szponzorok, illetve a különböző vállalkozások biztosították. A viszonylag kevés pénz ellenére sok viadalt tudtak rendezni.
Következő napirendi pontként az elnökség három leköszönt tagja helyére választottak újakat. Új elnökhelyettes dr. Herr Gyula lett, a vezetőségbe került Révész László és Kállay Kristóf. Ezután fórum keretében a jelenlévők elmondták gondjaikat, véleményüket, s javaslatokat tettek sportáguk helyzetének javítása érdekében. Bírálat érte például a jövő évi versenynaptárt, sokan kérték a program módosítását. (folyt.köv.)
1990. november 24., szombat 17:08
|
Vissza »
|
|
A hármaspróbázók közgyűlése (2. rész)
|
A közgyűlés utolsó ,,napirendi pontja,, a hűvösvölgyi Gulyásparti étteremben rendezett triatlonbál volt, amelyen megjutalmazták a legeredményesebb versenyzőket. Az ünnepségen megjelent Schmitt Pál, a MOB elnöke és dr. Jakabházy László, az OTSH elnökhelyettese. Hatalmas taps fogadta az est díszvendégét, Balczó András olimpiai és többszörös világbajnok öttusázót, a sportág legeredményesebb képviselőjét.
A MOB elnökének köszöntő szavai így hangzottak: ,,Tisztelgek az önök sportága előtt, s bár a triatlon még nem szerepel az olimpiák műsorán, de jó úton halad efelé. Sportáguk még fiatal, ezért türelem, erő és kitartás kell ahhoz, hogy méginkább megerősödjön. Meg kell szervezni a sportág edzői és versenybírói képzését, menedzselését.,,
Ezután Schmitt Pál a MOB ajándékaként egy, a versenyeken használható, hordozható számítógépet nyújtott át Maracskó Tibor elnöknek.
Balczó András az öttusa ,,kistestvéréről,,, a triatlonról így beszélt:
- E sportághoz nem fűznek mély kapcsolatok, mert a kerékpározás nem az én világom. Tanácsként viszont annyit mondhatok mindenkinek, legyenek bátrak, mert a gyávák nem lehetnek boldogok.
Az év triatlonistáinak járó díjakat Balczó András és Pataki Ágnes manöken nyújtotta át. Az év felnőtt versenyzője Lenti Anita és Kropkó Péter, a juniorok között pedig Straubinger Györgyi és Lehmann Tibor lett.+++
1990. november 24., szombat 20:10
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|