![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
BBC, kora reggeli híradás:
Sajtószemle
"Az újságok
címlapjait továbbra is a legfontosabb belpolitikai kérdés, a
konzervatív párt elnökválasztási küzdelme uralja. Hiszen az
elkövetkező napok tétje az, hogy ki lesz Nagy-Britania új
miniszterelnöke. A belső oldalakon is nagy terjedelemben
foglalkoznak a lapok a három jelölt jellemrajzával, győzelmi
esélyeik latolgatásával. Tovább folyik a thatcheri korszak
mérlegének készítése is és azok is hallatják hangukat, akik számára
keserűséget okozott Thatcher megbuktatásának ténye és mikéntje.
A Daily Telegraph címlapján fénykép látható, a konzervatív párt
egyik dél-angliai szervezetének két tagja, Michael Heseltine londoni
otthonának kerítéséhez láncolta magát, hogy imígyen, jelképesen
tiltakozzon az első választási fordulóban színre lépett elnökjelölt
ténykedése ellen. A vaskerítéshez bilincselt tiltakozók melletti
táblán a felirat: Maggie naggyá tett bennünket, Heseltine pedig
tönkre.
A Sun című bulvárlap sem fogalmaz kíméletesen: kifelé az
árulókkal, harsog a szalagcím, majd a kérdéses cikk arról számol be,
hogy azok a rebellis parlamenti képviselők, akik leszavazták
Thatchert most maguk is hamarosan a támadások kereszttüzében
találhatják magukat, konzervatív választóik részéről annyira
felbőszítette őket, ahogy Thatcher asszonnyal elbántak.
A Daily Telegraph arról ír, hogy Michael Heseltine választási
kampánya a két kabinet-miniszter John Major és Douglas Hurd ringbe
szállásával most kisebb gőzerővel folyik. A szűkebb kormány egyre
inkább egységes frontot alkot Heseltine ellenében. Eddig még
egyetlen kabinet-tag sem jelezte, hogy Heseltinet támogatná.
A Guardian hangsúlyozza, hogy a választási kampányban most
mindhárom jelölt a községi fejadó esetleges megreformálását helyezte
kilátásba.
"
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/1990_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
A világ sportja - sorokban (1. rész)
|
![](../img/spacer.gif)
1990. november 24. szombat
Skopje: ------- A jugoszláv városban zajló 30. balkán férfi kosárlabda bajnokság 3. fordulójának eredményei:
Görögország - Bulgária 74:69 (40:46) Jugoszlávia - Albánia 108:91 (64:43) Románia - Törökország 80:81 (43:43)
A házigazdák állnak az élen 6 ponttal az 5 pontos Görögország és a 4 pontos Bulgária előtt. (Tanjug)
x x x
Haarlem: -------- A nemzetközi férfi kézilabda torna 3. fordulójában:
Lengyelország - Németország (volt NDK) 33:24 (19:13) Hollandia - Norvégia 25:21 (12:7) Franciaország - Egyiptomm 28:24 (15:8)
A házigada holland válogatott százszázalékos teljesítménnyel áll az élen. (DPA, AFP)
x x x
New York: --------- Az észak-amerikai profi jégkorong liga (NHL) eredményei:
Philadelphia Flyers - Toronto Maple Leafs 4:1 Hartford Whalers - Boston Bruins 4:3 Buffalo Sabres - Edmonton Oilers 3:2 Detroit Red Wings - St. Louis Blues 5:3 Washington Capitals - Pittsburgh Penguins 7:3 Minnesota North Stars - Vancouver Canucks 6:4 (Reuter) x x x (folyt.köv.)
1990. november 24., szombat 10:14
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
|
![](../img/1990_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
A világ sportja - sorokban (2. rész)
|
![](../img/spacer.gif)
1990. november 24. szombat
Nis: ---- A jugoszláv nemzetközi asztalitenisz bajnokság csapatdöntői: férfiak: Kína - Jugoszlávia 4:3
nők: Kína - Hollandia 3:0 (Tanjug)
x x x
Göteborg: --------- A svéd úszóbajnokság elsőnapi győztesei: férfiak: 100 m gyors: Tommy Werner 50.40 mp 400 m gyors: Anders Holmertz 3:52.93 p 200 m hát: Nicklas Haakansson 2:08.11 p
nők: 100 m gyors: Eva Nyberg 58.06 mp 100 m mell: Louise Karlsson 1:10.73 p 200 m hát: Camilla Olsson 2:20.00 p (AFP)
x x x
New York: --------- Az amerikai profi kosárlabda bajnokság (NBA) eredményei:
Boston Celtics - Sacramento Kings 115:105 Miami Heat - Charlotte Hornets 116:100 Indiana Pacers - Houston Rockets 112:111 Philadelphia 76ers - Cleveland Cavaliers 111:105 Detroit Pistons - Washington Bullets 97:88 Chicago Bulls - Los Angeles Clippers 105:97 San Antonio Spurs - Dallas Mavericks 107:104 New Jersey Nets - Phoenix Suns 116:114 Utah Jazz - Seattle Supersonics 97:96 Portland TrailBlazers - Golden State Warriors 143:119 (Reuter) x x x (folyt.köv.)
1990. november 24., szombat 10:46
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
|
![](../img/1990_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
A világ sportja - sorokban (3. rész)
|
![](../img/spacer.gif)
1990. november 24. szombat
Sanctuary Cove: --------------- A férfi teniszpárosok IBM-ATP torna fináléjának elődöntőjében:
E. Sanchez, Casal (spanyol, 6.) - Connell, Michibata (kanadai, 4.) 6:4, 6:7, 6:4, 6:7, 6:3
A spanyol kettős maratoni, 3:38 órás csatában jutott a döntőbe. A Davis, Pate (amerikai, 2.) - Forget, Hlasek (francia, svájci, 5.) összecsapás 6:3, 6:4, 4:6, 6:7-es állásnál sötétedés miatt félbeszakadt. (APA, DPA)
x x x
Melbourne: ---------- A Bajnokok Tornája elnevezésű férfi gyeplabda viadal eredményei:
Nagy-Britannia - Pakisztán 2:1 Németország - Szovjetunió 3:0
Négy forduló után a házigazda ausztrálok állnak az élen nyolc ponttal. (AFP)
x x x
Weisswasser: ------------ A német jégkorong bajnokságban szereplő PEV Weisswasser szovjet játékossal erősített. A kanadai Ryan Fox után szerződtették a 30 éves Mihail Panint, az SZKA Leningrad középcsatárát. (DPA) x x x (folyt.köv.)
1990. november 24., szombat 11:42
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
|
![](../img/1990_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
A világ sportja - sorokban (4. rész)
|
![](../img/spacer.gif)
1990. november 24. szombat
Buenos Aires: ------------- Egy héttel a New York-i Mesterek Tornája döntőjében aratott sikere után Szeles Mónika ismét legyőzte az argentin Gabriela Sabatinit. A világranglista második helyén álló 16 éves jugoszláv versenyző egy bemutató mérkőzésen 7:5, 6:3-ra nyert a házigazdák teniszezője ellen. (APA, dpa)
x x x
Berlin: ------- Nem a szokásos gyorskorcsolya verseny színhelye volt szombaton a berlini stadion. Ezúttal első ízben 100 méteres távon is szerepeltek a sportolók, s ezzel kapcsolatban a vélemények megoszlottak. Mindenesetre a futam után győzteseket hirdettek. A ,,hagyományos,, 500 méteres számban az olimpiai bajnok német Uwe-Jens Mey figyelemre méltó időt futott. A győztesek:
férfiak: 100 m: Lars Funke (német) 10.08 mp 500 m: Uwe-Jens Mey (német) 37.72 mp
nők: 100 m: Franziska Schenk (német) 11.24 mp 500 m: Franziska Schenk 43.74 mp (dpa)
x x x
Altenberg: ---------- Az idénynyitó egyes szánkó Világ Kupa-versenyt az osztrák Markus Prock nyerte a két futamban elért 1:49.39 perces idővel. Mögötte a második a német olimpiai bajnok Jens Müller lett (1:49.61), a harmadik pedig az olasz Arnold Huber (1:49.83). (dpa)
x x x
(folyt.köv.)
1990. november 24., szombat 16:03
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
|
![](../img/1990_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
A világ sportja - sorokban (5. rész)
|
![](../img/spacer.gif)
1990. november 24. szombat
Berlin: ------- Megkezdődött a gyorskorcsolyázók új Világ Kupa-szezonja. Az első viadalt szombaton Berlinben kezdték, ahol mindjárt szenzációs eredmény született. A női 500 méteren a 18 éves japán Kyoko Shimazaki 40.47 mp-es idővel junior világrekordot állított fel. A régit a drezdai Sylke Luding tartotta 40.89 mp-cel. A japán lány mögött a második helyen a sprint-világbajnok német Angela Hauck végzett (40.55), s őt honfitársnője, Monique Garbrecht követte (40.83). Az 1500 méteres eredmény:
1. Gunda Kleemann (német) 2:03.64 p 2. Yvonne van Gennip (holland) 2:09.01 3. Ulrike Adeberg (német) 2:09.17 (dpa)
x x x
Altenberg: ---------- A női egyes szánkó Világ Kupa-versenyen:
1. Gabriele Kohlisch (német) 1:28.04 p 2. Gerda Weissensteiner (olasz) 1:28.21 3. Cammy Myler (amerikai) 1:28.44 (dpa)
x x x
Prága: ------ Tomas Smid személyében új szövetségi kapitánya van a csehszlovák Davis Kupa teniszválogatottnak. A 34 éves sportember Frantisek Palát váltja fel, aki három éven keresztül töltötte be ezt a tisztséget. Smid aktív korában remek játékos volt, elsősorban a párosban ért el szép sikert, két Grand Slam-tornát is nyert, s összesen 3.5 millió dollárt játszott össze... A világranglistán 1984-ben volt a legjobban helyezett, amikor tizenegyedikként jegyezték. Az 1980-as, eddigi egyetlen csehszlovák Davis Kupa-győztes csapatnak is tagja volt Ivan Lendl társaságában. (dpa)++
1990. november 24., szombat 21:40
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
|
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
|