|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Sajtószemle
"Az újságok
címlapjait továbbra is a legfontosabb belpolitikai kérdés, a
konzervatív párt elnökválasztási küzdelme uralja. Hiszen az
elkövetkező napok tétje az, hogy ki lesz Nagy-Britania új
miniszterelnöke. A belső oldalakon is nagy terjedelemben
foglalkoznak a lapok a három jelölt jellemrajzával, győzelmi
esélyeik latolgatásával. Tovább folyik a thatcheri korszak
mérlegének készítése is és azok is hallatják hangukat, akik számára
keserűséget okozott Thatcher megbuktatásának ténye és mikéntje.
A Daily Telegraph címlapján fénykép látható, a konzervatív párt
egyik dél-angliai szervezetének két tagja, Michael Heseltine londoni
otthonának kerítéséhez láncolta magát, hogy imígyen, jelképesen
tiltakozzon az első választási fordulóban színre lépett elnökjelölt
ténykedése ellen. A vaskerítéshez bilincselt tiltakozók melletti
táblán a felirat: Maggie naggyá tett bennünket, Heseltine pedig
tönkre.
A Sun című bulvárlap sem fogalmaz kíméletesen: kifelé az
árulókkal, harsog a szalagcím, majd a kérdéses cikk arról számol be,
hogy azok a rebellis parlamenti képviselők, akik leszavazták
Thatchert most maguk is hamarosan a támadások kereszttüzében
találhatják magukat, konzervatív választóik részéről annyira
felbőszítette őket, ahogy Thatcher asszonnyal elbántak.
A Daily Telegraph arról ír, hogy Michael Heseltine választási
kampánya a két kabinet-miniszter John Major és Douglas Hurd ringbe
szállásával most kisebb gőzerővel folyik. A szűkebb kormány egyre
inkább egységes frontot alkot Heseltine ellenében. Eddig még
egyetlen kabinet-tag sem jelezte, hogy Heseltinet támogatná.
A Guardian hangsúlyozza, hogy a választási kampányban most
mindhárom jelölt a községi fejadó esetleges megreformálását helyezte
kilátásba.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Vidám Színpad évadnyitó társulati ülése
|
1990. szeptember 19., szerda - A Vidám Színpad Praxy zenés
bohózatával, a Hölgyeim, elég volt
című darabbal nyitja az évadot,
szeptember 22-én. Az első bemutató helyszíne a Kis Színház, ahol
november közepén láthatja a közönség Zana József önálló estjét, a
Zanatórium-show-t. Az összeállítás szerzője Polgár András, zenéjét
Payer András - Nádas Gábor szerezte, a dalszövegeket S. Nagy István
írta. Mindezeket hallhatták a jelenlévők a szerdai évadnyitó
társulati ülésen, ahol Bodrogi Gyula igazgató röviden ismertette a
programot.
A nagyszínházban december 14-i premiernek szánják a Minden héten kedden munkacímet viselő darabot. Szenes Iván-Dobos Attila egy német szerző, Flatow művét adaptálta, s a főszerepet Kabos László alakítja. Ugyancsak musical lesz az a darab, amelyről csak annyit tudni, hogy Sugár Baby a címe, s Bodrogi Gyula a főszereplője. A Kis Színházban jazz-klubot szeretnének létrehozni, ahol jeles együttesek lépnének fel. Meglepetés itt is lesz: az előadás címe Terry Black, s kizárólag éjszaka játszák.
A Vidám Színpad továbbra is műsoron tartja a Vegyes-párost, a Délután a legjobbat, Az utolsó bölényt; a Kis Színházban pedig változatlanul láthatja a közönség az Ön is lehet gyilkos, az Egy füst alatt és talán a Goodbye, Charlie című darabokat.
Az évadnyitón bejelentették azt is, hogy a színház társulata változatlan. (MTI)
1990. szeptember 19., szerda 12:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|