|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Sajtószemle
"Az újságok
címlapjait továbbra is a legfontosabb belpolitikai kérdés, a
konzervatív párt elnökválasztási küzdelme uralja. Hiszen az
elkövetkező napok tétje az, hogy ki lesz Nagy-Britania új
miniszterelnöke. A belső oldalakon is nagy terjedelemben
foglalkoznak a lapok a három jelölt jellemrajzával, győzelmi
esélyeik latolgatásával. Tovább folyik a thatcheri korszak
mérlegének készítése is és azok is hallatják hangukat, akik számára
keserűséget okozott Thatcher megbuktatásának ténye és mikéntje.
A Daily Telegraph címlapján fénykép látható, a konzervatív párt
egyik dél-angliai szervezetének két tagja, Michael Heseltine londoni
otthonának kerítéséhez láncolta magát, hogy imígyen, jelképesen
tiltakozzon az első választási fordulóban színre lépett elnökjelölt
ténykedése ellen. A vaskerítéshez bilincselt tiltakozók melletti
táblán a felirat: Maggie naggyá tett bennünket, Heseltine pedig
tönkre.
A Sun című bulvárlap sem fogalmaz kíméletesen: kifelé az
árulókkal, harsog a szalagcím, majd a kérdéses cikk arról számol be,
hogy azok a rebellis parlamenti képviselők, akik leszavazták
Thatchert most maguk is hamarosan a támadások kereszttüzében
találhatják magukat, konzervatív választóik részéről annyira
felbőszítette őket, ahogy Thatcher asszonnyal elbántak.
A Daily Telegraph arról ír, hogy Michael Heseltine választási
kampánya a két kabinet-miniszter John Major és Douglas Hurd ringbe
szállásával most kisebb gőzerővel folyik. A szűkebb kormány egyre
inkább egységes frontot alkot Heseltine ellenében. Eddig még
egyetlen kabinet-tag sem jelezte, hogy Heseltinet támogatná.
A Guardian hangsúlyozza, hogy a választási kampányban most
mindhárom jelölt a községi fejadó esetleges megreformálását helyezte
kilátásba.
"
|
|
|
|
|
|
|
Folytatódik az MSZP II. kongresszusa
|
1990. május 27., vasárnap - A Magyar Szocialista Párt elnökévé Horn Gyulát választotta a szervezet kongresszusa. A szombaton, a késő éjszakai órákban tartott választáson Horn Gyula kétszerannyi szavazatot kapott, mint a másik elnökjelölt, Vitányi Iván. Vasárnapra virradt, mire döntöttek a két alelnökjelölt személyéről. Pozsgay Imre és Jánosi György a küldöttek 95, illetve 90 százalékának bizalmával került e tisztségbe. Az országos választmány elnökévé Vitányi Ivánt, a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság vezetőjévé Szántai Sárközi Ambrust választották. A párt gazdasági ügyeinek intézésére, ellenőrzésére létrehozták a Pénztárnok elnevezésű új intézményt, vezetője Máté László lett.
Az MSZP II. kongresszusa vasárnap délelőtt megválasztja a párt 11 tagú elnökségét, valamint a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság tagjait. Ezt követően a küldöttek szekcióüléseken tanácskoznak az önkormányzatokról, a tulajdonreformról, az érdekképviseletekről, a szociálpolitikáról, a környezetvédelemről, a nyilvánosság kérdéseiről, a nemzetiségi és kisebbségi jogok érvényesüléséről. Külön bizottság foglalkozik a párt gazdálkodásával és vagyonával. A szekcióülések ajánlásait a délutáni órákban plenáris ülésen öntik végső formába, ekkor születnek meg az MSZP állásfoglalásai, határozatai. Az MSZP II. kongresszusát az esti órákban nemzetközi sajtótájékoztató zárja, amelyen várhatóan bemutatkozik az új elnökség, az élén Horn Gyulával. (MTI)
1990. május 27., vasárnap 10:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|