|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Sajtószemle
"Az újságok
címlapjait továbbra is a legfontosabb belpolitikai kérdés, a
konzervatív párt elnökválasztási küzdelme uralja. Hiszen az
elkövetkező napok tétje az, hogy ki lesz Nagy-Britania új
miniszterelnöke. A belső oldalakon is nagy terjedelemben
foglalkoznak a lapok a három jelölt jellemrajzával, győzelmi
esélyeik latolgatásával. Tovább folyik a thatcheri korszak
mérlegének készítése is és azok is hallatják hangukat, akik számára
keserűséget okozott Thatcher megbuktatásának ténye és mikéntje.
A Daily Telegraph címlapján fénykép látható, a konzervatív párt
egyik dél-angliai szervezetének két tagja, Michael Heseltine londoni
otthonának kerítéséhez láncolta magát, hogy imígyen, jelképesen
tiltakozzon az első választási fordulóban színre lépett elnökjelölt
ténykedése ellen. A vaskerítéshez bilincselt tiltakozók melletti
táblán a felirat: Maggie naggyá tett bennünket, Heseltine pedig
tönkre.
A Sun című bulvárlap sem fogalmaz kíméletesen: kifelé az
árulókkal, harsog a szalagcím, majd a kérdéses cikk arról számol be,
hogy azok a rebellis parlamenti képviselők, akik leszavazták
Thatchert most maguk is hamarosan a támadások kereszttüzében
találhatják magukat, konzervatív választóik részéről annyira
felbőszítette őket, ahogy Thatcher asszonnyal elbántak.
A Daily Telegraph arról ír, hogy Michael Heseltine választási
kampánya a két kabinet-miniszter John Major és Douglas Hurd ringbe
szállásával most kisebb gőzerővel folyik. A szűkebb kormány egyre
inkább egységes frontot alkot Heseltine ellenében. Eddig még
egyetlen kabinet-tag sem jelezte, hogy Heseltinet támogatná.
A Guardian hangsúlyozza, hogy a választási kampányban most
mindhárom jelölt a községi fejadó esetleges megreformálását helyezte
kilátásba.
"
|
|
|
|
|
|
|
Pártkongresszus - bécsi lapok (3.rész)
|
A lap szerint a kongresszusi vita nyilvánvaló vesztese lett Grósz Károly és Berecz János, de egyelőre nem világos, hogy a megváltozott helyzetben mit kívánnak tenni. Mint írja, Berecz cáfolta, hogy új pártot akarna alakítani, de az MSZMP-t továbbra is fennállónak nyilvánította, Grósz viszont még ,,lavíroz,,: hangoztatja, hogy nem akar az MSZP tagja lenni, viszont nem zárta ki, hogy csatlakozik egy új kommunista párthoz. A Die Presse idézi a volt főtitkárnak azt a véleményét, hogy az MSZP az MSZMP-tagságnak legfeljebb harmadrészét fogja megnyerni, egyharmaduk feltehetően egy Grószhoz közelálló tömörülést választ magának, a többiek pedig ,,örökre elvesznek a mozgalom számára,,. A Kurier című bulvárlap szerint Grósz Károly maga is elismerte, hogy tárgyalásban van a Marxista Egységplatformmal, ennek vezetője, Ribánszki Róbert pedig kijelentette: ,,mi maradunk az MSZMP-ben, és fogadok, hogy velünk együtt a tagok százezrei is. Grósszal, Bereczcel vagy bárki mással az élen,,. +++
1989. október 10., kedd 16:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|