|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Sajtószemle
"Az újságok
címlapjait továbbra is a legfontosabb belpolitikai kérdés, a
konzervatív párt elnökválasztási küzdelme uralja. Hiszen az
elkövetkező napok tétje az, hogy ki lesz Nagy-Britania új
miniszterelnöke. A belső oldalakon is nagy terjedelemben
foglalkoznak a lapok a három jelölt jellemrajzával, győzelmi
esélyeik latolgatásával. Tovább folyik a thatcheri korszak
mérlegének készítése is és azok is hallatják hangukat, akik számára
keserűséget okozott Thatcher megbuktatásának ténye és mikéntje.
A Daily Telegraph címlapján fénykép látható, a konzervatív párt
egyik dél-angliai szervezetének két tagja, Michael Heseltine londoni
otthonának kerítéséhez láncolta magát, hogy imígyen, jelképesen
tiltakozzon az első választási fordulóban színre lépett elnökjelölt
ténykedése ellen. A vaskerítéshez bilincselt tiltakozók melletti
táblán a felirat: Maggie naggyá tett bennünket, Heseltine pedig
tönkre.
A Sun című bulvárlap sem fogalmaz kíméletesen: kifelé az
árulókkal, harsog a szalagcím, majd a kérdéses cikk arról számol be,
hogy azok a rebellis parlamenti képviselők, akik leszavazták
Thatchert most maguk is hamarosan a támadások kereszttüzében
találhatják magukat, konzervatív választóik részéről annyira
felbőszítette őket, ahogy Thatcher asszonnyal elbántak.
A Daily Telegraph arról ír, hogy Michael Heseltine választási
kampánya a két kabinet-miniszter John Major és Douglas Hurd ringbe
szállásával most kisebb gőzerővel folyik. A szűkebb kormány egyre
inkább egységes frontot alkot Heseltine ellenében. Eddig még
egyetlen kabinet-tag sem jelezte, hogy Heseltinet támogatná.
A Guardian hangsúlyozza, hogy a választási kampányban most
mindhárom jelölt a községi fejadó esetleges megreformálását helyezte
kilátásba.
"
|
|
|
|
|
|
|
Ribánszki Róbert sajtókonferenciája
|
1989. október 8., vasárnap - A Marxista egységplatform felhívja a párttagságot: ne hagyja el az MSZMP-t, ne hagyja szétverni a pártot - jelentette ki Ribánszki Róbert, a platform elnöke vasárnap este a kongresszusi sajtóközpontban. A szervező bizottság lehetőséget adott arra, hogy a kongresszuson egyébként nem jelenlévő Marxista egységplatform képviselői találkozzanak az újságírókkal. Mint a platform szóvivője elmondta: hittek abban, hogy a kongresszusra valamennyi, a párton belüli platformot meghívják, hogy ott kifejthessék nézeteiket, ezért nem jelöltek küldötteket.
Ribánszki Róbert összegezte a platform véleményét az új párt megalakításáról. Eszerint a szombaton történteket nagy visszalépésként értékelik a magyar forradalmi és munkásmozgalom történetében. Azok az erők, amelyek elérték céljukat, a Magyar Szocialista Párt megalakítását, csapást mértek ezzel a pártra. Véleménye szerint az új párt létrehozását megszavazó küldöttek nem vették figyelembe a 700 ezer párttag véleményét. A platform vezetője azt állította, hogy egyes pártvezetőknek már a kongresszus előtt határozott tervük volt arra, hogy a munkás szót eltüntessék a párt nevéből. Ez azonban olyan fontos szimbólum, amelyet meg kell tartani - hangoztatta. Az MSZMP megszüntetését nagy és veszélyes döntésnek nevezte; e kérdésben véleménye szerint pártszavazást kellett volna tartani. A kommunista mozgalom történetében még nem volt olyan párt, amely maga adta volna fel hatalmát - Ribánszki Róbert szerint a magyar kommunisták most ezt tették. Márpedig ők a munkásosztály képviseletében gyakorolták ezt a hatalmat, amely valójában a népé. A Marxista egységplatform fel kívánja hívni a figyelmet arra, hogy a kongresszuson történtek egy előre megtervezett forgatókönyv szerint zajlottak. A továbbiakban szólt arról, hogy szerveződésük is el kívánja határolni magát a múlt hibáitól, bűneitől és támogatják az MSZMP józan, realista módon történő megújulását. Támogatják a reformokat, a változásokat, de a párt és a kommunista alapelvek feladását nem. Egységes cselekvésre hívnak minden magyar demokratikus erőt a társadalom gondjainak megoldása érdekében. Az MSZMP tagjait pedig arra hívják, hogy őrizzék meg a párt egységét, cselekvőképességét, s együtt alakítsák ki az MSZMP megújulásának igazi programját. A platform elnöke kitért arra is, hogy fontosnak tartják a nemzetközi kommunista mozgalommal és más haladó erőkkel kialakított korrekt, baráti kapcsolatok ápolását. (folyt.köv.)
1989. október 8., vasárnap 22:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|