|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Sajtószemle
"Az újságok
címlapjait továbbra is a legfontosabb belpolitikai kérdés, a
konzervatív párt elnökválasztási küzdelme uralja. Hiszen az
elkövetkező napok tétje az, hogy ki lesz Nagy-Britania új
miniszterelnöke. A belső oldalakon is nagy terjedelemben
foglalkoznak a lapok a három jelölt jellemrajzával, győzelmi
esélyeik latolgatásával. Tovább folyik a thatcheri korszak
mérlegének készítése is és azok is hallatják hangukat, akik számára
keserűséget okozott Thatcher megbuktatásának ténye és mikéntje.
A Daily Telegraph címlapján fénykép látható, a konzervatív párt
egyik dél-angliai szervezetének két tagja, Michael Heseltine londoni
otthonának kerítéséhez láncolta magát, hogy imígyen, jelképesen
tiltakozzon az első választási fordulóban színre lépett elnökjelölt
ténykedése ellen. A vaskerítéshez bilincselt tiltakozók melletti
táblán a felirat: Maggie naggyá tett bennünket, Heseltine pedig
tönkre.
A Sun című bulvárlap sem fogalmaz kíméletesen: kifelé az
árulókkal, harsog a szalagcím, majd a kérdéses cikk arról számol be,
hogy azok a rebellis parlamenti képviselők, akik leszavazták
Thatchert most maguk is hamarosan a támadások kereszttüzében
találhatják magukat, konzervatív választóik részéről annyira
felbőszítette őket, ahogy Thatcher asszonnyal elbántak.
A Daily Telegraph arról ír, hogy Michael Heseltine választási
kampánya a két kabinet-miniszter John Major és Douglas Hurd ringbe
szállásával most kisebb gőzerővel folyik. A szűkebb kormány egyre
inkább egységes frontot alkot Heseltine ellenében. Eddig még
egyetlen kabinet-tag sem jelezte, hogy Heseltinet támogatná.
A Guardian hangsúlyozza, hogy a választási kampányban most
mindhárom jelölt a községi fejadó esetleges megreformálását helyezte
kilátásba.
"
|
|
|
|
|
|
|
ITN - kongresszusi előzetes (1.rész)
|
Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1989. október 5. csütörtök (MTI-tud) - ,,Kitart-e az MSZMP kommunista alapelvei mellett, vagy pedig nyugati típusú szocialista párttá válik - ez a tétje a Budapesten pénteken kezdődő kongresszusnak,, - így vezette be Budapestre küldött munkatársa hétperces helyszini riportját csütörtök esti hírmagazin-műsorában az ITN brit kereskedelmi TV-hálózat 4. csatornája.
Elöljáróban a műsorvezető idézte Németh Miklós kormányfő nyilatkozatát, amelyben kijelentette, készek a reformerek szembenézni a pártszakadás eshetőségével is. Erről a kérdésről Gaby Rado különtudósító Pozsgay Imrének, az MSZMP elnöksége tagjának véleményét kérte ki elsőként. Pozsgay Imre úgy nyilatkozott, hogy a reformszárny győzelmére számít. Szerinte nem lesz a kongresszuson pártszakadás, mert ez már most tény. Azt mondotta, hogy a kongresszus fogja a pártot kivezetni ebből a helyzetből. Berend T. Iván, az MTA elnöke kifejtette, hogy a kongresszus elé nem kommunista, hanem szocialista program kerül megvitatásra. Hangoztatta: úgy véli, hogy a történelem tanúsága szerint a marxi szocializmus-eszmét jobban valósították meg nyugati, például skandináv és osztrák szocialista pártok, mint a kommunista pártok. A riporter megjegyezte, hogy az első többpártrendszerű választások előtt a magyar reformkommunisták iparkodnak nyugati típusú szocialista pártként megjelenni a szavazók előtt. Ennek kapcsán hangoztatta, hogy a pártkongresszuson különösen nagy vita várható a munkahelyi pártszervezetek és a munkásőrség kérdésében. A Budapesti Húsipari Vállalat pártbizottságának ülésére látogatva a brit TV-riporter megszólaltatta Hevesi László kongresszusi küldöttet, aki szerint a budapesti küldötteknek legalább a fele még nem döntötte el, hogy miként foglal majd állást a vitatott kérdésekben. Tudósított a marxista egységplatform csütörtök délutáni gyűléséről, amely után Ribánszki Róbert kifejtette, hogy szerinte túlságosan sok ellentétes és zavaros eszme kerül a kongresszus elé, így elképzelhető, hogy a tanácskozás eredménytelen lesz és a párt hanyatlása folytatódik. (folyt.)
1989. október 5., csütörtök 21:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|