|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Sajtószemle
"Az újságok
címlapjait továbbra is a legfontosabb belpolitikai kérdés, a
konzervatív párt elnökválasztási küzdelme uralja. Hiszen az
elkövetkező napok tétje az, hogy ki lesz Nagy-Britania új
miniszterelnöke. A belső oldalakon is nagy terjedelemben
foglalkoznak a lapok a három jelölt jellemrajzával, győzelmi
esélyeik latolgatásával. Tovább folyik a thatcheri korszak
mérlegének készítése is és azok is hallatják hangukat, akik számára
keserűséget okozott Thatcher megbuktatásának ténye és mikéntje.
A Daily Telegraph címlapján fénykép látható, a konzervatív párt
egyik dél-angliai szervezetének két tagja, Michael Heseltine londoni
otthonának kerítéséhez láncolta magát, hogy imígyen, jelképesen
tiltakozzon az első választási fordulóban színre lépett elnökjelölt
ténykedése ellen. A vaskerítéshez bilincselt tiltakozók melletti
táblán a felirat: Maggie naggyá tett bennünket, Heseltine pedig
tönkre.
A Sun című bulvárlap sem fogalmaz kíméletesen: kifelé az
árulókkal, harsog a szalagcím, majd a kérdéses cikk arról számol be,
hogy azok a rebellis parlamenti képviselők, akik leszavazták
Thatchert most maguk is hamarosan a támadások kereszttüzében
találhatják magukat, konzervatív választóik részéről annyira
felbőszítette őket, ahogy Thatcher asszonnyal elbántak.
A Daily Telegraph arról ír, hogy Michael Heseltine választási
kampánya a két kabinet-miniszter John Major és Douglas Hurd ringbe
szállásával most kisebb gőzerővel folyik. A szűkebb kormány egyre
inkább egységes frontot alkot Heseltine ellenében. Eddig még
egyetlen kabinet-tag sem jelezte, hogy Heseltinet támogatná.
A Guardian hangsúlyozza, hogy a választási kampányban most
mindhárom jelölt a községi fejadó esetleges megreformálását helyezte
kilátásba.
"
|
|
|
|
|
|
|
Magyarország-NDK-NSZK - The Guardian
|
Követ Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1989. szeptember 7. csütörtök (MTI-tud) - A The Guardian bécsi tudósítója az NDK-menekültek ügyével foglalkozó csütörtöki kommentárjában azt a véleményét fejti ki, hogy Magyarország maga idézte elő a dilemmát, amivel most szembekerült.
,,Habár nehéz vitatni, hogy a kérdés mindenekelőtt német probléma, a magyarok olyan kényelmetlen dilemmába kerültek, amelyet maguk hoztak létre,, - írja Ian Traynor. A szerző emlékeztet rá: májusban nagy publicitás mellett kezdték meg a vasfüggöny lebontását a magyar-osztrák határon és néhány héttel később ugyancsak kedvező visszhangja volt annak, hogy Magyarország aláírta a menekültügyi genfi konvenciót. ,,A mostani patthelyzetben két tűz közé került az ország. Az egyik oldalon ott a Varsói Szerződés és a KGST realitása, a másik oldalon pedig az a törekvés, hogy szorosabb kapcsolatokat építsenek ki a Nyugattal, integrálódjanak a reformista vezetők által civilizáltabbnak tekintett világba,, - folytatja. ,,S amint a még mindig kormányzó kommunista párton belül folyik a jövő hónapban esedékes kulcsfontosságú, rendkívüli kongresszust megelőző cívódás, a menekültüggyel kapcsolatos patthelyzetnek további oka a fundamentalisták és a reformerek között a párt jövendő irányvonalát illetően zajló összecsapásokban található. Míg a keményvonalasok óvakodnak a kérdésben felborzolni Kelet-Berlin kedélyeit, addig a reformerek, félszemmel a Deutsche Bankra és a nyugatnémet iparra pillantgatva, Bonn kedvébe akarnak járni,, - vélekedik a The Guardian bécsi tudósítója. +++
1989. szeptember 7., csütörtök 12:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|