|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Sajtószemle
"Az újságok
címlapjait továbbra is a legfontosabb belpolitikai kérdés, a
konzervatív párt elnökválasztási küzdelme uralja. Hiszen az
elkövetkező napok tétje az, hogy ki lesz Nagy-Britania új
miniszterelnöke. A belső oldalakon is nagy terjedelemben
foglalkoznak a lapok a három jelölt jellemrajzával, győzelmi
esélyeik latolgatásával. Tovább folyik a thatcheri korszak
mérlegének készítése is és azok is hallatják hangukat, akik számára
keserűséget okozott Thatcher megbuktatásának ténye és mikéntje.
A Daily Telegraph címlapján fénykép látható, a konzervatív párt
egyik dél-angliai szervezetének két tagja, Michael Heseltine londoni
otthonának kerítéséhez láncolta magát, hogy imígyen, jelképesen
tiltakozzon az első választási fordulóban színre lépett elnökjelölt
ténykedése ellen. A vaskerítéshez bilincselt tiltakozók melletti
táblán a felirat: Maggie naggyá tett bennünket, Heseltine pedig
tönkre.
A Sun című bulvárlap sem fogalmaz kíméletesen: kifelé az
árulókkal, harsog a szalagcím, majd a kérdéses cikk arról számol be,
hogy azok a rebellis parlamenti képviselők, akik leszavazták
Thatchert most maguk is hamarosan a támadások kereszttüzében
találhatják magukat, konzervatív választóik részéről annyira
felbőszítette őket, ahogy Thatcher asszonnyal elbántak.
A Daily Telegraph arról ír, hogy Michael Heseltine választási
kampánya a két kabinet-miniszter John Major és Douglas Hurd ringbe
szállásával most kisebb gőzerővel folyik. A szűkebb kormány egyre
inkább egységes frontot alkot Heseltine ellenében. Eddig még
egyetlen kabinet-tag sem jelezte, hogy Heseltinet támogatná.
A Guardian hangsúlyozza, hogy a választási kampányban most
mindhárom jelölt a községi fejadó esetleges megreformálását helyezte
kilátásba.
"
|
|
|
|
|
|
|
Magyarországi fejlemények
|
-------------------------
London, 1989. szeptember 2. (BBC, Panoráma) - Magyarország ma több okból is a nemzetközi érdeklődés középpontjában áll. Ennek jele, hogy a ma reggeli angol lapok szinte szokatlanul részletesen számolnak be a magyarországi fejleményekről. Különösen a keletnémet turisták várható menekülési hullámával foglalkozik sok cikk, köztük az Independent címlapos beszámolója, amelyben egy hadászatinak tűnő Európa-térkép mutatja nem hadseregek támadási irányát, hanem a kommunista országokból Nyugatra és a Bulgáriából újabban keletre áramló menekültek áradatát. Összefoglalónkat Kanócz István készítette: Az Independentben Karacs Imre számol be Budapestről az MSZMP Központi Bizottságának tegnapi üléséről A pártszakadás szélén címmel. Karacs szerint a KB zárt ajtók mögött megtartott ülése az utolsó kísérlet volt az októberi kongresszus előtt a szakadás elkerülésére. A hét vége alatt a reformkörök várhatólag bejelentik a Magyar Szocialista Párt megalakítását, hacsak az MSZMP ki nem zárja konzervatív politikusait, amire azonban alig van lehetőség. Nemcsak a mérsékelt kommunizmus különféle árnyalatainak összekapásáról van szó. A pártvezetőség nagy nehezen hozzájárult ugyan a szabad választásokhoz, de ennek ellenére görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz. Az ellenzék követeli a pártvagyon szétosztását, már csak azért is, mert a 40 évvel ezelőtt feloszlatott pártok tulajdonát elkobozták, és az akkori kommunista pártnak adták át. Egy független budapesti napilap szerint azonban a kommunistákat jobban érdekli a vagyon, mint az elvek. Az ellenzék követeli a kommunista alapszervek lebontását is, amelyek mindent behálóznak a gyáraktól a honvédségig. A kerekasztal kommunista résztvevői Pozsgay Imrével az élükön néhány napja beleegyeztek a munkahelyi alapszervek fokozatos felszámolásába. Az MSZMP többi vezetője azonban órákon belül megvonta Pozsgay felhatalmazását az ilyesfajta egyezmény megkötéséhez. (folyt.)
1989. szeptember 2., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|