|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Sajtószemle
"Az újságok
címlapjait továbbra is a legfontosabb belpolitikai kérdés, a
konzervatív párt elnökválasztási küzdelme uralja. Hiszen az
elkövetkező napok tétje az, hogy ki lesz Nagy-Britania új
miniszterelnöke. A belső oldalakon is nagy terjedelemben
foglalkoznak a lapok a három jelölt jellemrajzával, győzelmi
esélyeik latolgatásával. Tovább folyik a thatcheri korszak
mérlegének készítése is és azok is hallatják hangukat, akik számára
keserűséget okozott Thatcher megbuktatásának ténye és mikéntje.
A Daily Telegraph címlapján fénykép látható, a konzervatív párt
egyik dél-angliai szervezetének két tagja, Michael Heseltine londoni
otthonának kerítéséhez láncolta magát, hogy imígyen, jelképesen
tiltakozzon az első választási fordulóban színre lépett elnökjelölt
ténykedése ellen. A vaskerítéshez bilincselt tiltakozók melletti
táblán a felirat: Maggie naggyá tett bennünket, Heseltine pedig
tönkre.
A Sun című bulvárlap sem fogalmaz kíméletesen: kifelé az
árulókkal, harsog a szalagcím, majd a kérdéses cikk arról számol be,
hogy azok a rebellis parlamenti képviselők, akik leszavazták
Thatchert most maguk is hamarosan a támadások kereszttüzében
találhatják magukat, konzervatív választóik részéről annyira
felbőszítette őket, ahogy Thatcher asszonnyal elbántak.
A Daily Telegraph arról ír, hogy Michael Heseltine választási
kampánya a két kabinet-miniszter John Major és Douglas Hurd ringbe
szállásával most kisebb gőzerővel folyik. A szűkebb kormány egyre
inkább egységes frontot alkot Heseltine ellenében. Eddig még
egyetlen kabinet-tag sem jelezte, hogy Heseltinet támogatná.
A Guardian hangsúlyozza, hogy a választási kampányban most
mindhárom jelölt a községi fejadó esetleges megreformálását helyezte
kilátásba.
"
|
|
|
|
|
|
|
Befejeződött az MSZMP-reformkörök tanácskozása
|
1989. szeptember 3., vasárnap - Győrffy Istvánnak, a Zala megyei reformerők képviselő-jelöltjének rövid bemutatkozó felszólalása után Pozsgay Imre, az MSZMP Elnökségének tagja fontosnak tartotta tisztázni, hol húzódik a kompromisszumkészség határa. Hangoztatta, hogy a kiegyezésnek, egyezkedésnek nincs realitása a homlokegyenest más nézetet vallók között. A nyílt elhatárolódással szerinte a párt reformerői tiszteletet, becsületet vívhatnak ki a még ingadozó párttagság körében, s ez tárgyalási alapot teremthet a nemzet számára is. Rámutatott arra, hogy a reform erői a párt megújítására, új szocialista párt létrehozására törekednek a kongresszuson. Felhívta a figyelmet arra, hogy az átalakult magyar szocialista párt nem számíthat tévedhetetlen, kizárólag tiszta lappal induló emberekre. Ha azokban, akiket valóban súlyos felelősség terhel azért a sok rosszért, ami az elmúlt évtizedekben történt, nincs kellő önmérséklet, önismeret, a párt kérje meg őket arra, hogy ne vállaljanak tisztséget vagy tegye meg, hogy ne vállalhassanak funkciót. A tervekkel ellentétben a nagygyűlés után rövid ideig folytatódott a tanácskozás, hiszen a küldöttek úgy döntöttek, hogy kinyilvánítják véleményüket néhány fontos, aktuális politikai kérdésben. A munkásőrség jelenlévő tagjai nyilatkozatot olvastak fel, ebben leszögezték: a munkásőrség szervezetét fel kell számolni, s le kívánnak mondani fegyvereikről mindaddig, amíg egy új testületről törvény nem rendelkezik. (MTI)
1989. szeptember 3., vasárnap 14:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|