|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Sajtószemle
"Az újságok
címlapjait továbbra is a legfontosabb belpolitikai kérdés, a
konzervatív párt elnökválasztási küzdelme uralja. Hiszen az
elkövetkező napok tétje az, hogy ki lesz Nagy-Britania új
miniszterelnöke. A belső oldalakon is nagy terjedelemben
foglalkoznak a lapok a három jelölt jellemrajzával, győzelmi
esélyeik latolgatásával. Tovább folyik a thatcheri korszak
mérlegének készítése is és azok is hallatják hangukat, akik számára
keserűséget okozott Thatcher megbuktatásának ténye és mikéntje.
A Daily Telegraph címlapján fénykép látható, a konzervatív párt
egyik dél-angliai szervezetének két tagja, Michael Heseltine londoni
otthonának kerítéséhez láncolta magát, hogy imígyen, jelképesen
tiltakozzon az első választási fordulóban színre lépett elnökjelölt
ténykedése ellen. A vaskerítéshez bilincselt tiltakozók melletti
táblán a felirat: Maggie naggyá tett bennünket, Heseltine pedig
tönkre.
A Sun című bulvárlap sem fogalmaz kíméletesen: kifelé az
árulókkal, harsog a szalagcím, majd a kérdéses cikk arról számol be,
hogy azok a rebellis parlamenti képviselők, akik leszavazták
Thatchert most maguk is hamarosan a támadások kereszttüzében
találhatják magukat, konzervatív választóik részéről annyira
felbőszítette őket, ahogy Thatcher asszonnyal elbántak.
A Daily Telegraph arról ír, hogy Michael Heseltine választási
kampánya a két kabinet-miniszter John Major és Douglas Hurd ringbe
szállásával most kisebb gőzerővel folyik. A szűkebb kormány egyre
inkább egységes frontot alkot Heseltine ellenében. Eddig még
egyetlen kabinet-tag sem jelezte, hogy Heseltinet támogatná.
A Guardian hangsúlyozza, hogy a választási kampányban most
mindhárom jelölt a községi fejadó esetleges megreformálását helyezte
kilátásba.
"
|
|
|
|
|
|
|
Megkezdődött az MSZMP reformköreinek II. országos tanácskozása (6. rész)
|
Németh Miklós a reformkörök önálló platform-alakítási szándékával összefüggésben felvázolta azt az MSZMP-n belül kialakult két fő irányvonalat, amely köré sok és sokféle létező platform, illetve program csoportosítható. Az egyik fő áramlat radikálisan szakítani kíván az eddigi modellel, s a másik is reformokat hirdet, de az eddigi módon, tehát sok kompromisszummal és lassabban akarja végrehajtani a változtatásokat. Szerinte az olyan párt, amely ezt a sokszínűséget kompromisszumokkal akarja feloldani, nem fog megújulni, nem bízhat abban, hogy nyerni fog a nyílt, szabad és demokratikus választásokon. A megújulási folyamattal összefüggésben önkritikusan szólt a pártvezetés hibáiról. Elismerte, hogy a vezetés nem mindig volt ura a folyamatok irányításának. Olykor az események után kullogott, és előfordult az is, hogy a párttagság véleményének kikérése nélkül döntött fontos kérdésekben. Cáfolta viszont, hogy a párt bármely vezető testülete döntött volna a választások időpontjának előrehozataláról. Kijelentette: erről csak a párttagság véleményének ismeretében foglalnak állást. Végezetül kitért a kormány munkáját ért kritikákra is, majd megerősítette azokat az információkat, amelyek a Központi Bizottság pénteki üléséről a közvélemény előtt ismeretessé váltak. Az esti plenáris ülés kezdetén ismertették a küldöttekkel Horn Gyula külügyminiszternek a tanácskozás résztvevőihez küldött levelét. Horn Gyula meggyőződése szerint a reformkörök és alapszervezetek kezdeményezései, törekvései segíthetik a párt kijutását a mostani súlyos helyzetből. A reformkörök tevékenységében az új típusú marxista párt kialakulásának egyik fő zálogát érzékeli. Szerinte elképzeléseiket akkor válthatják valóra, ha az elhatárolódás, az új elvek megfogalmazása mellett az egész baloldali mozgalom belső szolidaritásának erősítésére szintén gondot fordítanak. A levélben kifejezte meggyőződését, hogy a színvonalas politikai vitakultúra révén a reformkörök utat találhatnak a megújulást akaró, de régi nézeteiktől és ideológiai beidegződéseiktől nehezen szabadulni tudó, kommunista meggyőződésű párttagok tekintélyes részéhez is. Horn Gyula bízik abban, hogy a párt tagjainak többsége mielőbb felismeri, tudomásul veszi és elismeri a reformkörök szándékának tisztességét és maga is cselekvő támogatója lesz a mozgalomnak. A tanácskozás vasárnap folytatja munkáját. (MTI)
1989. szeptember 2., szombat 21:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|