|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Sajtószemle
"Az újságok
címlapjait továbbra is a legfontosabb belpolitikai kérdés, a
konzervatív párt elnökválasztási küzdelme uralja. Hiszen az
elkövetkező napok tétje az, hogy ki lesz Nagy-Britania új
miniszterelnöke. A belső oldalakon is nagy terjedelemben
foglalkoznak a lapok a három jelölt jellemrajzával, győzelmi
esélyeik latolgatásával. Tovább folyik a thatcheri korszak
mérlegének készítése is és azok is hallatják hangukat, akik számára
keserűséget okozott Thatcher megbuktatásának ténye és mikéntje.
A Daily Telegraph címlapján fénykép látható, a konzervatív párt
egyik dél-angliai szervezetének két tagja, Michael Heseltine londoni
otthonának kerítéséhez láncolta magát, hogy imígyen, jelképesen
tiltakozzon az első választási fordulóban színre lépett elnökjelölt
ténykedése ellen. A vaskerítéshez bilincselt tiltakozók melletti
táblán a felirat: Maggie naggyá tett bennünket, Heseltine pedig
tönkre.
A Sun című bulvárlap sem fogalmaz kíméletesen: kifelé az
árulókkal, harsog a szalagcím, majd a kérdéses cikk arról számol be,
hogy azok a rebellis parlamenti képviselők, akik leszavazták
Thatchert most maguk is hamarosan a támadások kereszttüzében
találhatják magukat, konzervatív választóik részéről annyira
felbőszítette őket, ahogy Thatcher asszonnyal elbántak.
A Daily Telegraph arról ír, hogy Michael Heseltine választási
kampánya a két kabinet-miniszter John Major és Douglas Hurd ringbe
szállásával most kisebb gőzerővel folyik. A szűkebb kormány egyre
inkább egységes frontot alkot Heseltine ellenében. Eddig még
egyetlen kabinet-tag sem jelezte, hogy Heseltinet támogatná.
A Guardian hangsúlyozza, hogy a választási kampányban most
mindhárom jelölt a községi fejadó esetleges megreformálását helyezte
kilátásba.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP Marxista Egységplatformjának felhívása (1. rész) (OS)
|
1989. július 9., vasárnap - Kedves Elvtársak Tisztelt Honfitársak Nagy veszteség érte a magyar népet, a munkásmozgalmat. Eltávozott sorainkból Kádár János elvtárs, az az ember, az a kommunista, aki egész tudatos életét a munkásosztály, a nép felemelésének szentelte, vállalva a börtönt, az életveszélyt. A felszabadulás utáni években politikai tevékenységét megszakította a rákosista önkény, s több évre börtönbe vetették. A súlyos megpróbáltatások ellenére, kiszabadulása után, azonnal bekapcsolódott a mozgalomba és kiemelekedő szerepet vállalt az ellenforradalomba torkolló nemzeti válság leküzdésében. Kádár János és vele együtt a magyar kommunisták 1956 október tragikus eseményén okulva kidolgozták a Kádár-korszak lényegét kifejező új politikájukat, amelyet az ,,aki nincs ellenünk, az velünk van,, jelszó fejez ki a legjobban. Történelmi érdeme Kádár Jánosnak, hogy a fennálló kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére elsőként szakított a szocializmus építése hibás sztálini modelljével. Különböző okok miatt azonban a megújulást nem tudta következtesen végigvinni. Mi, magyar kommunisták, vállaljuk a kádári korszakból mindazt, ami az elmúlt 32 évben előrelendítette a magyar társadalmat. Vállaljuk többek között az első 15-20 év korábban soha nem volt, nemzetközi mércével mérve is dinamikus gazdasági fejlődését, az életszínvonal folyamatos emelkedését, a létbiztonság megszilárdu- lását. Azonosulunk továbbá Kádár János kiemelkedő nemzetközi tevékenységével, a Kelet és a Nyugat közötti kapcsolat normalizálása érdekében tett lépéseivel, a békemozgalmat, az egyetemes emberi haladást, a népek közötti közeledést elősegítő tetteivel, amelyek együttesen az ország nemzetközi tekintélyének újkori történelmünk során nem tapasztalt megnövekedését eredményezték. Hazánk felemelkedése, a negatív hatású külső és belső körülmények miatt, az utolsó évtizedben megtorant. A magyar kommunisták oly módon vállalják a kádári korszak hagyatékát, hogy tudják: a korszak felhalmozott ellentmondásai a Nyugat hátrányos megkülönböztetései miatt csakis a szocialista országokkal együtt oldhatók fel, s csak így lehetünk lakói az európai közös háznak. A magyar társadalom, az MSZMP, a kommunisták történelmi sorsfordulóhoz érkeztek. A társadalom jelenlegi válságát kihasználva a valóságos magyar progresszióval szembenálló jobboldali erők támadásba lendültek. Demagóg, félrevezető jelszavakat hangoztatva arra törekszenek, hogy visszaállítsák azt, ami ellen az általunk tisztelt Kádár János elvtársunk egész életében harcolt: a tőkés társadalmi rendszert. (folyt.köv.)
1989. július 9., vasárnap 15:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|