|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Sajtószemle
"Az újságok
címlapjait továbbra is a legfontosabb belpolitikai kérdés, a
konzervatív párt elnökválasztási küzdelme uralja. Hiszen az
elkövetkező napok tétje az, hogy ki lesz Nagy-Britania új
miniszterelnöke. A belső oldalakon is nagy terjedelemben
foglalkoznak a lapok a három jelölt jellemrajzával, győzelmi
esélyeik latolgatásával. Tovább folyik a thatcheri korszak
mérlegének készítése is és azok is hallatják hangukat, akik számára
keserűséget okozott Thatcher megbuktatásának ténye és mikéntje.
A Daily Telegraph címlapján fénykép látható, a konzervatív párt
egyik dél-angliai szervezetének két tagja, Michael Heseltine londoni
otthonának kerítéséhez láncolta magát, hogy imígyen, jelképesen
tiltakozzon az első választási fordulóban színre lépett elnökjelölt
ténykedése ellen. A vaskerítéshez bilincselt tiltakozók melletti
táblán a felirat: Maggie naggyá tett bennünket, Heseltine pedig
tönkre.
A Sun című bulvárlap sem fogalmaz kíméletesen: kifelé az
árulókkal, harsog a szalagcím, majd a kérdéses cikk arról számol be,
hogy azok a rebellis parlamenti képviselők, akik leszavazták
Thatchert most maguk is hamarosan a támadások kereszttüzében
találhatják magukat, konzervatív választóik részéről annyira
felbőszítette őket, ahogy Thatcher asszonnyal elbántak.
A Daily Telegraph arról ír, hogy Michael Heseltine választási
kampánya a két kabinet-miniszter John Major és Douglas Hurd ringbe
szállásával most kisebb gőzerővel folyik. A szűkebb kormány egyre
inkább egységes frontot alkot Heseltine ellenében. Eddig még
egyetlen kabinet-tag sem jelezte, hogy Heseltinet támogatná.
A Guardian hangsúlyozza, hogy a választási kampányban most
mindhárom jelölt a községi fejadó esetleges megreformálását helyezte
kilátásba.
"
|
|
|
|
|
|
|
Autóálmaink és a valóság
|
Budapest, 1989. január 10. kedd (MTI-Press) Nem várható gyors javulás az autóellátásban, hacsak azt a néhány tízezer személyautót nem számitjuk, amennyit devizához jutó honfitársaink az új vámrendeleten felbuzdulva az idén minden bizonnyal behoznak. Ebben az évben sem valószínű, hogy frontáttörés következne be a hazai gépkocsiellátásban. Ígéretes tárgyalás számtalan van, rossznyelvek szerint ha egy Japánba látogató delegáció ad magára, feltétlenül tárgyal hazai összeszerelő üzemről... De mint látható, az eredmény egyelőre a nullával egyenlő. Információink szerint a kormány a közeljövőben ismét megvitatja a hazai autóipari fejlesztési elképzeléseket. Tekintve, hogy maga az összeszerelés nem a csúcstechnológiák csúcsa, - színvonalas lakatosmunkához áll közelebb - nem lenne helyes abból kiindulni, hogy a hazai iparfejlesztés éppen egy összeszerelőüzem létesítésén áll vagy bukik. Különösen igaz ez, ha megismerkedünk néhány erre vonatkozó ajánlattal. alc. Dacia, te drága A legfrissebb elképzelés a DIGÉP és a Dacia közötti kooperáció lenne, ami már önmagában is kétségessé teszi az elgondolás komolyságát. Egy olyan országgal illetve annak egy vállalatával kooperálna a dolgozóinak a jelek szerint "minden áron" munkaalkalmat kereső diósgyőri gyár, amely sokszor a magyar főhatóságok telexeire, leveleire sem válaszol, amelyről nem tudni, mikor terjeszti ki diplomáciai lépéseit gazdasági intézkedésekre is, amely híres-hírhedt arról, hogy nem megbízható partner. De ha nem így lenne is, a román partner olyan áron kínálja az összeszerelhető gépkocsielemeket, hogy végül a diósgyőri Dacia jóval drágább lenne, mint a készen importált. Csak azért tenni bele magyar munkát, hogy a ráfizetést növeljük - ez nem tűnik túl ésszerűnek. alc. Suzuki? Igen, egy másik Nem rózsásabb a helyzet a japán Suzukival évek óta vajúdó együttműködés tervével sem. Az összeszerelő-üzem 21 milliárd jenbe, azaz 162 millió dollárba kerülne, amibe a Suzuki cég mindössze 15,5 millió dollár tőkerészesedéssel szállna be, a további japán bankhitelt pedig az összeszerelő vegyesvállalatnak vissza kellene fizetnie. (folyt.)
1989. január 12., csütörtök 14:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|