|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Sajtószemle
"Az újságok
címlapjait továbbra is a legfontosabb belpolitikai kérdés, a
konzervatív párt elnökválasztási küzdelme uralja. Hiszen az
elkövetkező napok tétje az, hogy ki lesz Nagy-Britania új
miniszterelnöke. A belső oldalakon is nagy terjedelemben
foglalkoznak a lapok a három jelölt jellemrajzával, győzelmi
esélyeik latolgatásával. Tovább folyik a thatcheri korszak
mérlegének készítése is és azok is hallatják hangukat, akik számára
keserűséget okozott Thatcher megbuktatásának ténye és mikéntje.
A Daily Telegraph címlapján fénykép látható, a konzervatív párt
egyik dél-angliai szervezetének két tagja, Michael Heseltine londoni
otthonának kerítéséhez láncolta magát, hogy imígyen, jelképesen
tiltakozzon az első választási fordulóban színre lépett elnökjelölt
ténykedése ellen. A vaskerítéshez bilincselt tiltakozók melletti
táblán a felirat: Maggie naggyá tett bennünket, Heseltine pedig
tönkre.
A Sun című bulvárlap sem fogalmaz kíméletesen: kifelé az
árulókkal, harsog a szalagcím, majd a kérdéses cikk arról számol be,
hogy azok a rebellis parlamenti képviselők, akik leszavazták
Thatchert most maguk is hamarosan a támadások kereszttüzében
találhatják magukat, konzervatív választóik részéről annyira
felbőszítette őket, ahogy Thatcher asszonnyal elbántak.
A Daily Telegraph arról ír, hogy Michael Heseltine választási
kampánya a két kabinet-miniszter John Major és Douglas Hurd ringbe
szállásával most kisebb gőzerővel folyik. A szűkebb kormány egyre
inkább egységes frontot alkot Heseltine ellenében. Eddig még
egyetlen kabinet-tag sem jelezte, hogy Heseltinet támogatná.
A Guardian hangsúlyozza, hogy a választási kampányban most
mindhárom jelölt a községi fejadó esetleges megreformálását helyezte
kilátásba.
"
|
|
|
|
|
|
|
Agip-Áfor motel
|
1989. január 5., csütörtök - Az olasz Agip Petroli, az Áfor, a Mineralimpex Külkereskedelmi Vállalat, valamint a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. előzetes megállapodást kötött egy közösen létesítendő üzemanyag töltőállomás, hozzátartozó motel és étterem, valamint nagy befogadóképességű személygépkocsi- és kamionparkoló, továbbá egy autójavító műhely megépítésére. A beruházásra és a létesítmények üzemeltetésére a tervek szerint vegyesvállalatot alapítanak.
Az előzetes megállapodás szerint a komplexum az M-7-es autópálya mellett, a budaörsi töltőállomásnál épül fel, mintegy 500 millió forintos költséggel. A végleges megállapodást várhatóan még az első negyedévben megkötik. Az építkezés még az idén elkezdődik, és 1991-ben fejeződik be, s akkor már vendégeket is fogadnak a százágyas motelben. Az építkezés fővállalkozója várhatóan a LAKÓTERV lesz. A költségek felét, mintegy ötmillió dollárt az Agip állja, a többit - várhatóan 250 millió forintot - a magyar partnerek fedezik. Az Agipnak, amely európaszerte üzemeltet hasonló komplexumokat, ez lesz az első ilyen tipusú szocialista országbeli vállalkozása. Az Agip 1968 óta van jelen a magyar piacon, az Áforral együttműködve 11 töltőállomást létesített az országban. Az Agip mellett a multinacionális British Petroleum szintén az Áforral együtt 11 állomást, a holland Shell pedig az Interag Külkereskedelmi Vállalattal 47 töltőállomást üzemeltet az ország különböző nagyvárosaiban. (MTI)
1989. január 4., szerda 21:39
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|