|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Agrárszövetség közleménye
"... a
falvak lakosságát a kritikus mértékig megosztja a Független
Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és az Agrárszövetség éles
szembenállása. Ezért indítványozza, hogy haladéktalanul kezdődjenek
érdemi tárgyalások a két párt egymáshoz való viszonyáról.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Magyar politikai körkép
"Antall József két év türelmi időt kért, a pártharcok
felfüggesztését és pragmatikus kormányzást ígért. Ám az azóta eltelt
időben nemhogy enyhültek volna a pártküzdelmek, de sikerült
összevesznie az eddig szövetséges SZDSZ-nek és a Fidesz-nek és a
kormányzó MDF-en belül is egyre nagyobb a válság. Ennek egyik
kifejeződése volt Csurka Istvánnak, az MDF elnökségi tagjának,
parlamenti képviselőnek az a rádiójegyzete, amelyben alig burkolt
történelmi párhuzamokra figyelmeztette a miniszterelnököt mondván,
hogy eddig minden kormányfő megbánta, aki cserbenhagyta
szövetségeseit; Tildy Zoltán is például, aki leghűbb embereit
vetette el a hatalomért.
"
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ-sajtótájékoztató a gazdasági törvénykezés helyzetéről (1.
rész)
|
1990. november 27., kedd - A gazdasági törvénykezés
mikéntjéről a kormányon belüli viták máig sem értek véget, emiatt a
kormánypártok, illetve frakcióik láthatóan dezorientáltak. Tetézi a
gondokat, hogy a kormány hároméves gazdasági koncepcióját sem ismeri
a Parlament, vagy csak nagyon kevesek, így nem tudni milyen
elképzelésekhez kell rendeződniük az adótörvényeknek - hangoztatták
az SZDSZ parlamenti frakciójának gazdasági szakértői a Parlament
keddi ülésnapjának első szünetében.
Soós Károly Attila a kormány költségvetési tervezete kapcsán annak a véleményének adott hangot, hogy a tervezett 100 milliárd forintos költségvetési deficitet a Nemzetközi Valutaalap soknak fogja tartani, azt nem fogadja el. Mind ez ideig nem világos, hogy ebben a helyzetben a kormány mit szándékozik tenni. Az Országgyűlésnek fel kell készülni arra, hogy esetleg átmeneti törvényt kell hoznia az év első hónapjaira, s a végleges törvény csak ezután születhet meg. Kérdésekre válaszolva Soós Károly Attila valószínűsítette, hogy az idén már nem születik olyan költségvetési törvény, amely a jövő év végéig érvényes lenne, a reményt azonban feladni nem szabad - tette hozzá. Az átmeneti törvény véleménye szerint fokozná a külföld kritikai hangját a magyar kormánnyal szemben. Eörsi Mátyás arról szólt: az SZDSZ-nek határozott elképzelése van arra nézve, mit kell tenni. Soós Károly Attila hozzáfűzte: az SZDSZ javaslatai nem rontják a költségvetés egyensúlyát.
A külföldiek magyarországi befektetéseiről szóló törvény módosítását az SZDSZ nem javasolja - közölte a sajtó képviselőivel Eörsi Mátyás. A törvény megszületését üdvözölte, hiszen az olyan beruházási klímát teremtett, amely kedvező a külföldiek számára. A külföldi részvételű vegyes vállalatok adózási rendjén változtatni kívánó tervezetet az SZDSZ részleteiben nem ismeri, ám tart attól, hogy annak olyan ,,üzenete,, lesz: Magyarországon nem szabad hosszú távra tervezni, mert az adószabályokat sűrűn változtatják. Az országnak arra van szüksége, hogy stabil jogállamként ismerjék el, ezért ezt a törvényt érintetlenül kellene hagyni. Ez azzal a haszonnal is járna, hogy a módosítás visszavonásával több idő maradna a költségvetési tervezet vitájára.
Az adótörvény javaslatokról Kuncze Gábor szólt. Mint mondta: az SZDSZ javasolni fogja a személyi jövedelemadó adótáblájának korrigálását, elsősorban az alacsony és a közepes jövedelműek adójának csökkentésére. (folyt.köv.)
1990. november 27., kedd 15:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|