|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Agrárszövetség közleménye
"... a
falvak lakosságát a kritikus mértékig megosztja a Független
Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és az Agrárszövetség éles
szembenállása. Ezért indítványozza, hogy haladéktalanul kezdődjenek
érdemi tárgyalások a két párt egymáshoz való viszonyáról.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Magyar politikai körkép
"Antall József két év türelmi időt kért, a pártharcok
felfüggesztését és pragmatikus kormányzást ígért. Ám az azóta eltelt
időben nemhogy enyhültek volna a pártküzdelmek, de sikerült
összevesznie az eddig szövetséges SZDSZ-nek és a Fidesz-nek és a
kormányzó MDF-en belül is egyre nagyobb a válság. Ennek egyik
kifejeződése volt Csurka Istvánnak, az MDF elnökségi tagjának,
parlamenti képviselőnek az a rádiójegyzete, amelyben alig burkolt
történelmi párhuzamokra figyelmeztette a miniszterelnököt mondván,
hogy eddig minden kormányfő megbánta, aki cserbenhagyta
szövetségeseit; Tildy Zoltán is például, aki leghűbb embereit
vetette el a hatalomért.
"
|
|
|
|
|
|
|
NATO-Magyarország: partnerség a biztonságban - Manfred Wörner
nyilatkozata az MTI-nek (3. rész)
|
Ugyanakkor Manfred Wörner hangsúlyozta, hogy a NATO-ra továbbra is fontos szerep vár, mivel ez az egyedüli kollektív védelmi szervezet, amely garantálhatja a biztonságot válság és konfliktus esetén. Az európai biztonsági és együttműködési folyamat nem pótolhatja, mert integrált katonai szervezete révén az Atlanti Szövetség rendelkezik a biztonság eszközeivel és mert a NATO Észak-Amerika és Nyugat-Európa nemzeteinek sorsközösségét testesíti meg, mondotta a főtitkár az MTI-nek adott interjúban.
A NATO-nak az Öböl-válsággal kapcsolatos szerepét érintő kérdésre válaszolva a főtitkár először emlékeztetett arra, hogy a NATO, mint olyan, nem lép fel saját működési körzetén kívül, vagyis az Öböl térségében - viszont vannak tagállamai, amelyek jelen vannak az övezetben. - Mi támogatjuk őket, és őrködünk a szolidaritáson - közölte.
A főtitkár kifejtette, hogy valamennyi NATO-tagállam érdekelt az Öböl-válság békés rendezésében. Ugyanakkor rámutatott: - Az Egyesült Államok nagyon fontos jelet küldött Szaddám Huszein számára a térségbe irányított újabb csapaterősítésekkel: vonuljon vissza Kuvaitból, még van rá idő
A főtitkár itt utalt a katonai opció meglétére. Az MTI tudósítójának arra a megjegyzésére válaszolva, hogy a katonai fellépés igen súlyos fejlemény lenne, hiszen többek között azt jelentené, hogy hosszú idő után egyes európai országok is újra háborúba kerülnének, Manfred Wörner így válaszolt:
- Ez nem az európai országok hibája lenne, hanem azé, aki támadott, aki elözönlötte Kuvaitot. Most arra van szükség, hogy visszavonuljon, és visszaálljon a korábbi, a támadást megelőző állapot. Nem lehet eltűrni, hogy az új világrend az agresszió elvén nyugodjék. Amit mi keresünk, az egy olyan rend, amelyben a konfliktusokat békés eszközökkel oldják meg, és nem tűrik el az agressziókat, azt a módszert, hogy előbb elfoglalnak egy területet, aztán tárgyalni akarnak róla. Éppen ellenkezőleg, le kell mondani az agresszióról. Ám ha egyszer már bekövetkezett, mielőbb vissza kell állítani a korábbi állapotot. Ezért ragaszkodunk az ENSZ-határozatok teljesítéséhez. (folyt.)
1990. november 15., csütörtök 17:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|