|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Agrárszövetség közleménye
"... a
falvak lakosságát a kritikus mértékig megosztja a Független
Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és az Agrárszövetség éles
szembenállása. Ezért indítványozza, hogy haladéktalanul kezdődjenek
érdemi tárgyalások a két párt egymáshoz való viszonyáról.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Magyar politikai körkép
"Antall József két év türelmi időt kért, a pártharcok
felfüggesztését és pragmatikus kormányzást ígért. Ám az azóta eltelt
időben nemhogy enyhültek volna a pártküzdelmek, de sikerült
összevesznie az eddig szövetséges SZDSZ-nek és a Fidesz-nek és a
kormányzó MDF-en belül is egyre nagyobb a válság. Ennek egyik
kifejeződése volt Csurka Istvánnak, az MDF elnökségi tagjának,
parlamenti képviselőnek az a rádiójegyzete, amelyben alig burkolt
történelmi párhuzamokra figyelmeztette a miniszterelnököt mondván,
hogy eddig minden kormányfő megbánta, aki cserbenhagyta
szövetségeseit; Tildy Zoltán is például, aki leghűbb embereit
vetette el a hatalomért.
"
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ-sajtótájékoztató (1. rész)
|
1990. október 28., vasárnap - Ez az utolsó pillanat, amikor
még a kialakult politikai krízis békés tárgyalásos eszközökkel
kezelhető - jelentette ki Kis János, az SZDSZ elnöke vasárnap a párt
vezetőinek sajtótájékoztatóján. A taxis-demonstráció nyomán
létrejött helyzetet elemezve a pártelnök annak a véleményének adott
hangot, hogy ha még vasárnap nem sikerül megegyezésre jutni az
érdekegyeztető tárgyaláson, hétfőn már csak a karhatalmi erőszak, a
zűrzavar között választhat az ország. Ezért a szabad demokraták
valamennyi érintett felet arra szólították fel, hogy a legnagyobb
felelősségtudattal, és komolysággal keressék a megegyezés
lehetőségét. Megnyugvással tapasztalták, hogy az úttorlaszok állítói
éjszaka a legtöbb helyen megnyitották a blokádot, hozzájárulva a
feszültség csökkenéséhez, hogy a tárgyalások nyugodt légkörben
kezdődhessenek újra - hangsúlyozta Kis János, ugyanakkor két olyan
aggasztó momentumra hívta fel a figyelmet, amelyek nincsenek
összhangban e gesztussal. Éjszaka ismét elhangzott a fenyegetés,
hogy a blokád megszüntetése érdekében esetleg bevetik a karhatalmat
a tiltakozó mozgalom résztvevői ellen, az MDF pedig kormánypárti
tüntetésre mozgósított a rádión keresztül. A felhívás nyilvánvalóan
a feszültséget növeli és semmi másra nem szolgált, minthogy nyomás
alá helyezze a tárgyalófeleket, s olyan helyzetet teremtsen,
amelyben bármi megtörténhet - mutatott rá.
Elhangzott a sajtótájékoztatón: a szabad demokraták arra szólították fel valamennyi helyi szervezetüket, hogy őrizkedjenek bármiféle ellentüntetés szervezésétől, s a provokációkról ne vegyenek tudomást. A párt képviselői cáfolták, s közönséges provokációnak, a békés rendezés megakadályozását célzónak ítélték azt a híresztelést, amely szerint az SZDSZ demonstrációt szervezett vasárnap délutánra a Déli pályaudvarnál. A tárgyalásokról sugárzott élő tv-adás alapján azt a következtetést fogalmazták meg, hogy a megegyezés nincs távol. Ha a blokád állítói meggyőződnek a megállapodás valódiságáról, akkor el fogják takarítani az úttorlaszokat, s hétfőn az élet visszatérhet a rendes kerékvágásba.
Pető Iván, az SZDSZ parlamenti frakcióvezetője - kérdésekre válaszolva - kifejtette: ilyen politikai krízishelyzetben, semmilyen indokkal sem bölcs dolog politikai tüntetést rendezni. Különösen nem szerencsés, ha azt egy kormánypárt - amely jelentős pozícióval rendelkezik a televízióban - ilyen eszközökkel próbálja befolyását növelni. Abszurd helyzet az, ha kormánypártiak tüntetnek a televízió előtt. (folyt.köv.)
1990. október 28., vasárnap 17:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|